Nyööö, valahogy egyre kevesebb időm jut írni, de bevallom, nem is hiányzik annyira :P... Gonosz vagyok, tudom! Na de értetek megteszem, mert ti vagytok a kis falatkáim!!!
Na szóval az öcsémnek szülinapja volt november elején, volt is családi összeröff-röff, és nagyon örült az ajándékomnak, amit neki személyre szabottan válogattam. Ez nem másból állt, mint egy rakat cigiből és piából, de hát na, én a hasznos ajándékokat szeretem, és nem láttam értelmét annak, hogy vegyek valami bóvli nyomiságot, amit besuvaszt egy fiókba. Azon a héten az egyik nagybácsim cége szervezett valami banzájt, és ennek alkalmából kaptunk ingyen jegyeket egy állati jó kis komédiára. Amúgy nem gondoltam volna, hogy a kolumbiai színház ennyire jó (most már, hogy 1-2-szer voltunk), totál színvonalas és sok modern darab van. A mi előadásunk címe Toc toc (Kopp-kopp) volt, és 6 kényszerbeteg páciens várakozását mutatja be a rendelőben. Állati vicces volt, és örültem is, hogy értettem a poénokat :)!
Egy pénteki napon elmentünk barátokkal megcsodálni egy barátnőmék új lakását, ami azért is volt szenzáció, mert eddig ő lakott a legmesszebb kb. a semmi közepén, és most beköltöztek a leglegvárosközpontba... Szerencsésen rosszul lettem, és mondtam, hogy most inkább nem beszélek, hanem pihenek (ja ez a sztori az engem jól ismerőknek szól, mert ők biztos földön fetrengve röhögnek a végén). A csajok viszont annyi jó témát dobtak be, hogy mindig hozzáfűztem egy leheletnyi kommentet, valamint mindig hozzátettem, hogy na jó ezentúl kussban maradok, mert tényleg nem érzem jól magam. Erre jött az, hogy megkérdezték, mennyi az a max. idő, amit beszéd nélkül kibírok, és megállapodtunk 1 órában és 1 sörben a nyertesnek. Közben megjöttek a többiek, akik mit sem sejtve a fogadásról folyamatosan beszéltek hozzám, és utána meg nyilván szétszívattak... Hát gyerekek, mit mondjak, életem egyik legnehezebb órája volt, annyi minden érdekesről beszéltek, hogy majd' megdöglöttem. Az óra vége felé elindultunk sétálni, de már állati rosszul voltam és kidobtam a taccsot. Drága barátnőm első hozzászólása: "háhá a Kitti nem bírta magában tartani a sok mondanivalót, és inkább felrobbant"... És a történet fun fact-je az, hogy lehet benne valami basszus :D... Na mindegy, utána a srácokkal beültünk kajálni egy fincsiiii szendvicses helyre (ahol én értelemszerűen nem kajáltam), és megnéztük a Kolumbia-Venezuela meccset (Kolumbia nyomi volt...).
Relaxálós napom nem nagyon akad, mióta elkezdtem dolgozni, de azért volt rá 1-2 példa (pl. tegnap is hahhha), úgyhogy egyszer tartottam egy "magyar napot", amikor a család épp a telekre ment. Jah igen, sokszor hiányzik a hmm magány (?), mivel a lakás icipicisége miatt nem nagyon jut nekem olyan pillanat, amikor tényleg egyedül lehetek, szóval maximálisan kihasználtam a csendet. Ergo magyar nap, beszéltem minden létező családtaggal és baráttal, jó volt kicsit feltöltődni otthoni dolgokkal. Azon a hétvégén vettem jó kis cuccokat a hétvégi kézműves vásárban, mert hát miért ne? Már kb. megvan a lista, hogy kinek mit viszek haza ajándék gyanánt, és nem akarok mindent az utolsó hetemre hagyni, szóval gyűjtögető életmódot folytatok szuvenírek terén. És amikor csak tehetem, elmegyek arra a bazárra, mert mégha nem is veszek semmit, gyönyörűűűűű!!!!
Sokkoló dolog következik. Ááááá mióta itt vagyok, már 2-szer voltam templomban (2 hónapon belül asszem)!!!! Életemben ennyiszer soha. Na de aranyos cserediák vagyok, és persze, hogy elkísérem a családom egy misére, mivel most volt a 2 éves évfordulója, hogy egy nagybácsi meghalt. És amúgy a pap is véletlenül ezen a napon tart prédikációt magyar Szent Izabelláról (akivel végig piszkált a család, hogy magyar magyar magyar - és nekem nyilván fogalmam sem volt róla, ki a jó élet lehet)... De utána megkaptam bóknak, hogy milyen cukin próbálkoztam követni a szertartás menetét (állni, ülni, térdelni meg miegymás). A valóság az, hogy kiszúrok egy pontot, és addig bámulom, amíg majdnem elalszom, hogy addig sem kelljen figyelni. Mikor már majdnem lecsukódik a szemem, pontot váltok, és mindez addig megy, amíg véget nem ér a mise. Jah és értelmes pokerface, az kötelező :P!
Vettem új fényképezőt is kackac, mert a régi már haldoklott kicsit, és mert amúgy is a nagy utazások kora következik, szóval elkelt valami menő! És ráadásul azt vettem meg, amit már otthon is kinéztem nyáron, csak csóró voltam :D...
És volt jó bulika is :)! Yuppi, végre nem a nyomi diszkós verzió, hanem az, amit Kittike úgy szeret: alter zenés, reggae-s, de latinos pártááááj! Az antropológus szak (ahonnan egy valag barátom van) szervezett egy kis péntek esti banzájt, úgyhogy jól széttáncoltuk magunkat... Másnap AFS-es szervezés keretében tánc óránk volt, mivel a kis kiutazó latinkák mindjárt elröppennek csereévre, és milyen ciki lett volna, ha nem tanulnak meg normálisan salsázni... Na ez nagyon jól és hasznosan jött nekem, mivel minden erőmmel azon vagyok, hogy ne csak a reggaetonra rázzam szét mindenem, amim van, hanem végre megtanuljak rendesen latin táncolni :D... Amúgy egyre jobban megy, mivel minden barátom jól megpörget, amikor van valami jó kis zene. Haha viccesek voltunk, és azért a 3 órás edzés végére kicsit meghaltunk, szóval amint elhúztak a kis lurkók, csaptunk egy laza estét az önkéntes barátaimmal, ahol egy kvízes cuccal játszottunk (ami majdnem olyan szívatós, mint az Inquizitor), és az egyik barátom kétlábon járó Google-nek nevezett (najó nemhiába az NT, és amúgy is csak a töris, földrajzos és a művészeti kérdésekre tudtam a választ)...
(Most jönne a nagy nagy attrakció, amit egy későbbi bejegyzésben osztok meg veletek, csak hogy tudjátok, hogy itt ugrás következik a sztoriban... szóval szünet.)
Yeah, megjött a december! Ami egyébként már extrafuri, mivel itt tényleg nem múlik az idő. Ezért sem veszem észre, hogy hű bazz, már majd' 4 hónapja itt vagyok... Nincs évszakváltás, kölkök. Vicces, hogy sétálok egy kiskabátban, és nincsenek mínuszok, sem hó, sem köd, sem bármi, ami nálunk a decemberrel kapcsolatos. Csak élünk tovább, és kész :D... Pl. tegnap és ma is olyan jó idő volt, teljesen eső nélküli (végreeeee, mert amúgy ránk szakad a monszun), sétálgatós, napsütős... Azért belegondoltam, hogy szívesen hazaröppennék egy napra sétálgatni egy karácsonyi vásárban forralt borral a kezemben, mert ha nem is maga a hideg hiányzik, de úgy a tél érzete. És ezzel a klímával olyan megmagyarázhatatlannak tűnik viszont az, hogy minden karácsonyi fényekben úszik, és dekorációk tömkelege áll mindenhol. (Ez olyan dolog, ami annyira nem nyerte el a tetszésem, hogy a kolumbiaiak annyi díszítést használnak, hogy az már sok és néha giccses.) Karácsonyról majd később :)...
Ohh most hogy itt épp véget ért a vizsgaidőszak (a szemeszter is korábban kezdődik amúgy), elmentünk a barátaimmal sátorozni, ami egyébként nem a legeslegjobb ötletünk volt, mivel esős "évszak" van, de állati poénosra sikeredett. Bogotától nem messze van egy kis falu, amit fun fact Sopónak hívnak (ejtsétek csak ki szépen :P), és még durvább fun fact, hogy 2 meleg barátommal osztoztam a sátoron. Nyöhhh nem kell mindjárt rosszra gondolni. Hát mire a táborhelyre értünk állati hideg és sötét lett, ráadásul szakadt, mintha dézsából öntenék. Szerencsére volt egy épületecske, és ott vertük fel a sátrakat, de a parkban volt egy ló csak úgy random szabadon, akitől mindenki majd' becsurrantott, én voltam az egyetlen, aki hangsúlyozta, hogy bébik, nem kell félni az állattól (ja, ezt most már durván tolom, sikerült megtanulni a kis szenzációs kalandtúránk során, amit tényleg mindjárt leírok). Vittünk egy halom kaját meg innivalót (!), ami jól is jött a hidegben, és ismét közeli barátságba kerültem a kolumbiai rummal, aki hű társunk volt a halálra fagyás ellen :)...
Most hogy megérintett mindenkit a karácsony szelleme, egyik nap bevillant, hogy mümümü szaloncukor!!! És mivel az csak Magyarföldön terem - gondolják a laikusok -, elkezdtem gondolkodni. Full egyszerű: vettem pici csokikat meg karácsonyi csomagolópapírt, és pár nyissz-nyissz után kész is volt a kolumbiai szaloncukor. Ily zseniális vagyok, és még a családomnak is tetszett :)! Most készülök továbbfejleszteni kicsit. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez... És egyik nap a főnökömtől még egy kis ajándékdobozos édességet is kaptam a Cascabelből (ami egy tökre elegáns, különleges, egyszóval tökre sznob cukrászda) :D... Valami habcsók izé volt, full édes és fura állagú, szóval a családom ette meg, de a doboz csakis az enyéééém!
Épp tegnapelőtt volt a Noche de las Velitas ("A gyertyácskák éjszakája"), amikor este mindenki ünnepélyesen gyertyát gyújt, és hangolódik az ünnep közeledtére. (Igen, Kolumbiában egy halom ilyen van most karácsony előtt, mert hát katolikus országról beszélünk.) Ezt az estét én egy faxa kis Calle 13 koncerttel tötlöttem a barátocskáim társaságában. Aki ismeri a bandát, irigykedjen hahhha, jajjj de gonosz vagyok :D... Ingyér volt, mivel az együttes a kolumbiai diáktüntetéseket támogatva jött fellépni. Hmmm jól éreztem magam, hiányzott már a koncertes-fesztiválos feeling is... Agyontaposnak, ugrálsz, torkod szakadtából ordítod a dalokat, és viszonylag közel állsz a színpadhoz... Felejthetetlen :)! És habár a kezdés előtt szarrá áztunk, és 3 órát késtek, megérte a buliért :)!!! A koncert végén mindenki meggyújtotta a kis gyertyácskáját, és fényben úszott az egész Simón Bolívar Park. (Állítólag 70 ezren voltunk.) Volt tűzijáték, és a cimbik közt szöget ütött a fejembe a gondolatka, hogy sosem éreztem még egy idegen nép kultúráját ennyire magaménak, mint ezt, ahol most vagyok. Nyönyönyö!
