Nyööö, valahogy egyre kevesebb időm jut írni, de bevallom, nem is hiányzik annyira :P... Gonosz vagyok, tudom! Na de értetek megteszem, mert ti vagytok a kis falatkáim!!!
Na szóval az öcsémnek szülinapja volt november elején, volt is családi összeröff-röff, és nagyon örült az ajándékomnak, amit neki személyre szabottan válogattam. Ez nem másból állt, mint egy rakat cigiből és piából, de hát na, én a hasznos ajándékokat szeretem, és nem láttam értelmét annak, hogy vegyek valami bóvli nyomiságot, amit besuvaszt egy fiókba. Azon a héten az egyik nagybácsim cége szervezett valami banzájt, és ennek alkalmából kaptunk ingyen jegyeket egy állati jó kis komédiára. Amúgy nem gondoltam volna, hogy a kolumbiai színház ennyire jó (most már, hogy 1-2-szer voltunk), totál színvonalas és sok modern darab van. A mi előadásunk címe Toc toc (Kopp-kopp) volt, és 6 kényszerbeteg páciens várakozását mutatja be a rendelőben. Állati vicces volt, és örültem is, hogy értettem a poénokat :)!
Egy pénteki napon elmentünk barátokkal megcsodálni egy barátnőmék új lakását, ami azért is volt szenzáció, mert eddig ő lakott a legmesszebb kb. a semmi közepén, és most beköltöztek a leglegvárosközpontba... Szerencsésen rosszul lettem, és mondtam, hogy most inkább nem beszélek, hanem pihenek (ja ez a sztori az engem jól ismerőknek szól, mert ők biztos földön fetrengve röhögnek a végén). A csajok viszont annyi jó témát dobtak be, hogy mindig hozzáfűztem egy leheletnyi kommentet, valamint mindig hozzátettem, hogy na jó ezentúl kussban maradok, mert tényleg nem érzem jól magam. Erre jött az, hogy megkérdezték, mennyi az a max. idő, amit beszéd nélkül kibírok, és megállapodtunk 1 órában és 1 sörben a nyertesnek. Közben megjöttek a többiek, akik mit sem sejtve a fogadásról folyamatosan beszéltek hozzám, és utána meg nyilván szétszívattak... Hát gyerekek, mit mondjak, életem egyik legnehezebb órája volt, annyi minden érdekesről beszéltek, hogy majd' megdöglöttem. Az óra vége felé elindultunk sétálni, de már állati rosszul voltam és kidobtam a taccsot. Drága barátnőm első hozzászólása: "háhá a Kitti nem bírta magában tartani a sok mondanivalót, és inkább felrobbant"... És a történet fun fact-je az, hogy lehet benne valami basszus :D... Na mindegy, utána a srácokkal beültünk kajálni egy fincsiiii szendvicses helyre (ahol én értelemszerűen nem kajáltam), és megnéztük a Kolumbia-Venezuela meccset (Kolumbia nyomi volt...).
Relaxálós napom nem nagyon akad, mióta elkezdtem dolgozni, de azért volt rá 1-2 példa (pl. tegnap is hahhha), úgyhogy egyszer tartottam egy "magyar napot", amikor a család épp a telekre ment. Jah igen, sokszor hiányzik a hmm magány (?), mivel a lakás icipicisége miatt nem nagyon jut nekem olyan pillanat, amikor tényleg egyedül lehetek, szóval maximálisan kihasználtam a csendet. Ergo magyar nap, beszéltem minden létező családtaggal és baráttal, jó volt kicsit feltöltődni otthoni dolgokkal. Azon a hétvégén vettem jó kis cuccokat a hétvégi kézműves vásárban, mert hát miért ne? Már kb. megvan a lista, hogy kinek mit viszek haza ajándék gyanánt, és nem akarok mindent az utolsó hetemre hagyni, szóval gyűjtögető életmódot folytatok szuvenírek terén. És amikor csak tehetem, elmegyek arra a bazárra, mert mégha nem is veszek semmit, gyönyörűűűűű!!!!
Sokkoló dolog következik. Ááááá mióta itt vagyok, már 2-szer voltam templomban (2 hónapon belül asszem)!!!! Életemben ennyiszer soha. Na de aranyos cserediák vagyok, és persze, hogy elkísérem a családom egy misére, mivel most volt a 2 éves évfordulója, hogy egy nagybácsi meghalt. És amúgy a pap is véletlenül ezen a napon tart prédikációt magyar Szent Izabelláról (akivel végig piszkált a család, hogy magyar magyar magyar - és nekem nyilván fogalmam sem volt róla, ki a jó élet lehet)... De utána megkaptam bóknak, hogy milyen cukin próbálkoztam követni a szertartás menetét (állni, ülni, térdelni meg miegymás). A valóság az, hogy kiszúrok egy pontot, és addig bámulom, amíg majdnem elalszom, hogy addig sem kelljen figyelni. Mikor már majdnem lecsukódik a szemem, pontot váltok, és mindez addig megy, amíg véget nem ér a mise. Jah és értelmes pokerface, az kötelező :P!
Vettem új fényképezőt is kackac, mert a régi már haldoklott kicsit, és mert amúgy is a nagy utazások kora következik, szóval elkelt valami menő! És ráadásul azt vettem meg, amit már otthon is kinéztem nyáron, csak csóró voltam :D...
És volt jó bulika is :)! Yuppi, végre nem a nyomi diszkós verzió, hanem az, amit Kittike úgy szeret: alter zenés, reggae-s, de latinos pártááááj! Az antropológus szak (ahonnan egy valag barátom van) szervezett egy kis péntek esti banzájt, úgyhogy jól széttáncoltuk magunkat... Másnap AFS-es szervezés keretében tánc óránk volt, mivel a kis kiutazó latinkák mindjárt elröppennek csereévre, és milyen ciki lett volna, ha nem tanulnak meg normálisan salsázni... Na ez nagyon jól és hasznosan jött nekem, mivel minden erőmmel azon vagyok, hogy ne csak a reggaetonra rázzam szét mindenem, amim van, hanem végre megtanuljak rendesen latin táncolni :D... Amúgy egyre jobban megy, mivel minden barátom jól megpörget, amikor van valami jó kis zene. Haha viccesek voltunk, és azért a 3 órás edzés végére kicsit meghaltunk, szóval amint elhúztak a kis lurkók, csaptunk egy laza estét az önkéntes barátaimmal, ahol egy kvízes cuccal játszottunk (ami majdnem olyan szívatós, mint az Inquizitor), és az egyik barátom kétlábon járó Google-nek nevezett (najó nemhiába az NT, és amúgy is csak a töris, földrajzos és a művészeti kérdésekre tudtam a választ)...
(Most jönne a nagy nagy attrakció, amit egy későbbi bejegyzésben osztok meg veletek, csak hogy tudjátok, hogy itt ugrás következik a sztoriban... szóval szünet.)
Yeah, megjött a december! Ami egyébként már extrafuri, mivel itt tényleg nem múlik az idő. Ezért sem veszem észre, hogy hű bazz, már majd' 4 hónapja itt vagyok... Nincs évszakváltás, kölkök. Vicces, hogy sétálok egy kiskabátban, és nincsenek mínuszok, sem hó, sem köd, sem bármi, ami nálunk a decemberrel kapcsolatos. Csak élünk tovább, és kész :D... Pl. tegnap és ma is olyan jó idő volt, teljesen eső nélküli (végreeeee, mert amúgy ránk szakad a monszun), sétálgatós, napsütős... Azért belegondoltam, hogy szívesen hazaröppennék egy napra sétálgatni egy karácsonyi vásárban forralt borral a kezemben, mert ha nem is maga a hideg hiányzik, de úgy a tél érzete. És ezzel a klímával olyan megmagyarázhatatlannak tűnik viszont az, hogy minden karácsonyi fényekben úszik, és dekorációk tömkelege áll mindenhol. (Ez olyan dolog, ami annyira nem nyerte el a tetszésem, hogy a kolumbiaiak annyi díszítést használnak, hogy az már sok és néha giccses.) Karácsonyról majd később :)...
Ohh most hogy itt épp véget ért a vizsgaidőszak (a szemeszter is korábban kezdődik amúgy), elmentünk a barátaimmal sátorozni, ami egyébként nem a legeslegjobb ötletünk volt, mivel esős "évszak" van, de állati poénosra sikeredett. Bogotától nem messze van egy kis falu, amit fun fact Sopónak hívnak (ejtsétek csak ki szépen :P), és még durvább fun fact, hogy 2 meleg barátommal osztoztam a sátoron. Nyöhhh nem kell mindjárt rosszra gondolni. Hát mire a táborhelyre értünk állati hideg és sötét lett, ráadásul szakadt, mintha dézsából öntenék. Szerencsére volt egy épületecske, és ott vertük fel a sátrakat, de a parkban volt egy ló csak úgy random szabadon, akitől mindenki majd' becsurrantott, én voltam az egyetlen, aki hangsúlyozta, hogy bébik, nem kell félni az állattól (ja, ezt most már durván tolom, sikerült megtanulni a kis szenzációs kalandtúránk során, amit tényleg mindjárt leírok). Vittünk egy halom kaját meg innivalót (!), ami jól is jött a hidegben, és ismét közeli barátságba kerültem a kolumbiai rummal, aki hű társunk volt a halálra fagyás ellen :)...
Most hogy megérintett mindenkit a karácsony szelleme, egyik nap bevillant, hogy mümümü szaloncukor!!! És mivel az csak Magyarföldön terem - gondolják a laikusok -, elkezdtem gondolkodni. Full egyszerű: vettem pici csokikat meg karácsonyi csomagolópapírt, és pár nyissz-nyissz után kész is volt a kolumbiai szaloncukor. Ily zseniális vagyok, és még a családomnak is tetszett :)! Most készülök továbbfejleszteni kicsit. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez... És egyik nap a főnökömtől még egy kis ajándékdobozos édességet is kaptam a Cascabelből (ami egy tökre elegáns, különleges, egyszóval tökre sznob cukrászda) :D... Valami habcsók izé volt, full édes és fura állagú, szóval a családom ette meg, de a doboz csakis az enyéééém!
Épp tegnapelőtt volt a Noche de las Velitas ("A gyertyácskák éjszakája"), amikor este mindenki ünnepélyesen gyertyát gyújt, és hangolódik az ünnep közeledtére. (Igen, Kolumbiában egy halom ilyen van most karácsony előtt, mert hát katolikus országról beszélünk.) Ezt az estét én egy faxa kis Calle 13 koncerttel tötlöttem a barátocskáim társaságában. Aki ismeri a bandát, irigykedjen hahhha, jajjj de gonosz vagyok :D... Ingyér volt, mivel az együttes a kolumbiai diáktüntetéseket támogatva jött fellépni. Hmmm jól éreztem magam, hiányzott már a koncertes-fesztiválos feeling is... Agyontaposnak, ugrálsz, torkod szakadtából ordítod a dalokat, és viszonylag közel állsz a színpadhoz... Felejthetetlen :)! És habár a kezdés előtt szarrá áztunk, és 3 órát késtek, megérte a buliért :)!!! A koncert végén mindenki meggyújtotta a kis gyertyácskáját, és fényben úszott az egész Simón Bolívar Park. (Állítólag 70 ezren voltunk.) Volt tűzijáték, és a cimbik közt szöget ütött a fejembe a gondolatka, hogy sosem éreztem még egy idegen nép kultúráját ennyire magaménak, mint ezt, ahol most vagyok. Nyönyönyö!
2011. december 9., péntek
2011. november 7., hétfő
Happy happy Kittike
Cshő népek ismét!
Megint 2 hét múlva vagyunk, szóval írogatás van rendesen...
Háhhháááá csináltam egyik nap egy laza napot, mert tudtam, hogy közeleg a meló... Szóval kihasználtam a maradék időt, és bementem a központba egy barátnőmmel. Előtte már nagyon megtetszett, hogy tök olcsón lehet csináltatni ilyen fonalas-gyöngyös rasztaizét, úgyhogy csináltattam magamnak egy tincset hátul alul a hajamban. Olyan durván kittis színes fonatos és mindenféle fa gyöngy meg toll van benne (bár a tollam ma leesett :S), anyu azt mondta, hogy tiszta indián fejem lett :D... A vicces a sztoriban, hogy az ilyet ugye ilyen Bahía szerű hippi boltban csinálják, és bejött egy srác. Az eladók épp hátul voltak, és azt hitte, hogy mi vagyunk azok. Mondtuk, hogy nem nem, de poénkodva hozzátettük, hogy de ha keres valamit, esetleg tudunk segíteni. Mire ő csak annyit mondott: "Ja hát én a fű miatt jöttem"... Azért merész a gyerek, hogy így kiadta magát, mi meg barátnőmmel csak röhögtünk egy jót. De ha belegondolunk, durva, hogy ilyen meggondolatlan volt, mi van, ha rendőrök vagyunk :D??? Amúgy semmi probléma nem volt, az eladó sráccal hátramentek, lebonyolították a bizniszt, és byebye... Ja és vettem magamnak tök jó indiais egyberuhát meg egy fain kis gyűrűt is, mert hát olyan szépek voltak, és olyan alkudós hangulatban voltam :)!
Azon a héten, emlékszem, vagy 3-szor bementem az egyetemre spanolni, és egyszer elmentünk a Juliannal órák után iszogatni. Mivel eddig még nem próbáltam a kolumbiai rumot, hát persze hogy ki kellett próbálni, és nyilván ki mással, mint az angyalommal. Na de a drága rendesen berendelte a kóstolót, és 1 üveg rummal tért vissza... Jó kis este volt, de reggel az első mondat, ami elhagyta a számat: soha többé rumot! És ráadásul megjártam a buszon! Mert hát mindig, ha valami kényes témáról beszélünk a tesómmal, németül tesszük, mondván, itt azt nem értik. Hát most az egyszer értették (épp 2 teljesen ciki srácot beszéltem ki), és az egyik srác hozzám fordult, és németül mondta, hogy amúgy köszi a "bókokat", de azért figyelni kéne, mert lehet, hogy valaki tud németül... Na hozom a formám... Nyöhhh!
Volt bulika is azért, mert hát az mindig van pénteken: órák után felmentünk az egyik srác lakására Wii dance partyt tartani, ami utána laza bulikába csapott át. Voltunk vagy tizenakárhányan, köztük mi ketten a venezuelai sráccal képviselve a külföldi erőt :D! Ugyanaznap hivatalos voltam a 85. utcába (ami még mindig hülyén hangzik magyarul) a barátunk bárjába, mert hát alapból is Halloween partyk tömkelege volt egész hétvégén... Hmmm, jah jól éreztük magunkat! Tény, hogy a latinok aztán tudják, mi a dörgés, ha buliról van szó ;)...
Deutsch barátnőkkel megnéztük a Barney's version című filmet, ami elég elgondolkodtató volt, majd duhajkodtunk pöppet, bár az az egyik csaj, akiről már írtam, továbbra sem nyeri el a tetszésem blöhhh... Ja aznap azért sem voltak bulik (tényleg, a bárok-szórakozóhelyek is többnyire zárva voltak), mert vasárnap voltak a polgármester-választások országszerte, és van az ún. "ley seca" (azaz "száraz törvény"), amikor is szolidaritásból és hogy mindenki tiszta fejjel menjen szavazni, tilos bárminemű alkohol eladása és fogyasztása. Akit elkapnak a zsarukák, megnézhetik magukat... Szóval nyugis kis 2 nap köszöntött Bogotára. Bár felháborodásoktól nem mentesen zajlottak az események, mert nyert Petro, akit kb. minden ismerősöm rühell, mert régen állítólag gerilla volt, és mekkora gyilkos és Chávez-barát... Én nem tudom, mi a szitu, de most már elemzem az itteni politikát is, úgyhogy majd folyt. köv... Volt AFS rendezvény is, hogy mégse maradjon ki: elmentünk a kiutazókkal ebédelni egy jót, meg halloweenkodni, és kipróbáltuk az egyik önkéntes és a családja által "feltalált" új fajta fagyit, ami tök finom :D!
Jajj meg hát szenzáció, big big híííír: 1 hete végre hivatalosan is megkezdtem a munkálkodást az irodában. Épp a segítő-betanuló státuszban tevékenykedem, mert a terhes kollegina majd csak 1 hét múlva megy el, addig is megmutogatja a dolgokat... Jól telnek a napok, meg azért nem erőltetem magam, és hát tudjuk, hogy a meló teljesen testre szabott, mert hát az AFS-es múltammal minden képesség adott, hogy menő legyek :)! Sokat hülyülünk, és simán csapunk egy reggaeton partyt is úgy napközben, vagy épp kacagunk azon, hogy a szemközti lakásban két jómadár épp a zuhany alatt szerette egymást :D... Nincs egy unalmas pillanat! Egyik nap azért megköszöntem volna, ha a Sors nem szívat meg... Foggggalmam sincs, miért, totál rosszul voltam egész nap, úgyhogy el is kellett kéredzkednem az irodából, hogy hazajöhessek (még szerencse, hogy kb. 10-15 perc gyalog), mert elkaphattam valami fincsi vírust (de amúgy a fogadótesóm is állati rosszul volt). Sőt az utcán meg kellett állnom, csak hogy megajándékozzak egy szegény szerencsétlen kukát a reggelimmel... Persze a járókelők biztos röhögtek a markukba, hogy kackac idióta külföldi mit mível itten...
Volt AFS-es körzettali is fogadócsaládokkal, cserediákokkal, önkéntesekkel egybegyűlve, ahol cuki kis programokkal és talent show-kkal dobtuk fel az estét. Egyszerűen imádom az itteni önkénteseket, olyan jófejek :)! Sőt még a bulika előtt fellépett a meghívott salsa páros, akik aztán tényleg versenytánc szerűen űzik az ipart, és még azt is bevállalták, hogy a botlábú külföldieknek megpróbálnak néhány szexi kis mozdulatot tanítani... Nem mondom, komikus volt... Rájöttem, hogy mi európaiak állati lúzerek vagyunk, és jó sok minden hiányzik az életünkből :D... De becsületemre legyen mondva, hogy az idő 90%-ában én voltam az egyetlen külföldi, akit a táncparketten értek ;)...
Most pénteken elmaradt a kedvenc óránk (tudjátok a mozis :P), bár egyre furább a prof. bácsi, és nagyon gyanús, hogy volt egy kis etyepetyéje az egyik csajjal az óráról... Hmmm na jó, nem pletykálok itt! És mivel a főnököm megengedte, hogy péntekenként csak félidőben dolgozzak az egyetem miatt, óra helyett meglátogattuk a barátnőmet, aki a világ végéről végre beköltözött a családjával a legleglegvárosközpontba. Pénteken valahogy sok mindenféle került megrendezésre, mert az egész városban programokat szerveztek a diákok tüntetésének apropóján. (Ja F.Y.I.: itt van egy "ley 30" --> 30-as törvény, ami egy radikális változást hozó törvényjavaslat az oktatásban, és ez persze nem szimpi az itteni diákoknak... haha tiszta Magyarország mi???) Szóval ezek által a programok által hozták össze a diákságot. Nem volt semmi brutalitás vagy ilyenek, csak jól elvoltak együtt a hallgatók. Például így mentünk el a Nemzeti Parkba, ahol ingyen színdarabot adtak a Pedagógiai Egyetem hallgatói. Nekem nagyon tetszett, mert olyan kaotikus és elvont volt, tény, hogy nem egy klasszikus darab, már a nevéből adódóan sem ("A k.urva anyád"). Szórakozni nem mentünk, mert másnap korán családi programra indultunk, szóval csak ittunk egy leheletnyi bort, ami tökre finom volt, pedig nem szeretem a bort (és még mindig állati vicces, hogy itt a bort Tetra Pak dobozban árulják - ja persze a nem minőségi burzsuj borokra gondolok)... És mikor már hazafelé indultunk volna, de tényleg abban a szent pillanatban egyszer csak az egész sugárutat elárasztva 3 sávnyi rohanó tömeg!!!!!! Kiderült, hogy belecsöppentünk a Zombie Walk nevű rendezvénybe, ami mostanában nagy divat az egész világon, és én személy szerint már Pesten is menni akartam volna. Itt azért szervezték meg, mert ugye most volt aktuális a Halloween (ja itt durván rápörögnek a népek a Halloween-ra mindenhol, ilyenkor az egész város lázban ég, a mi lakásunk is fel volt díszítve mindenféle cuccal, meg én is beöltöztem cigánylánynak az egyik alkalomra), és mert része volt a tüntetéssorozatnak, amit a hallgatók a Ley 30 ellen folytatnak (a héten sok helyen tüntettek, én is belebotlottam 1-szer, 2-szer) hol békésen, hol kevésbé békésen... De azt hiszem, az elkövetkező időszak erről fog szólni, mert már facebook-on is sok ilyen megmozdulásra és eseményre hívtak meg... Hát szegény kolumbiaiak, remélem megoldódik az oktatásügyük (erről is majd még írok részletesebben)!
Na most jön a legfrissebb és legnagyobb örömködés haha :)! Mivelhogy 3 napos hosszú hétvége volt, szombat hajnalban szépen elindultunk kicsit "nyaralni" a családdal, mert az egyik nagybácsi és a felesége meghívtak minket a nyaralójukba Girardot-ba. Ez egy kb. Székesfehérvár méretű város, amit ők persze falunak neveznek. Ha azt nézzük, Bogotá 8 milliós lakossággal rendelkezik, ami majdnem a teljes magyar lakosságot kiteszi, és mivel a kolumbiaiak sokan vannak, náluk hivatalosan is akkor város egy hely, ha a lakossága meghaladja az 1-2 millió főt. Szóval Budapest mindjárt falurangot kap :D... Szóval Girardot, ami egy fálúúú kb. 2-3 órányira fekszik Bogotától délnyugatra, és ott mindig nyár van :)! Úgyhogy volt ám konstans 35 fok és napsütés meg medence meg minden... Jó volt végre kiszabadulni az esős fővárosból, főleg, hogy kicsit elfáradtam a héten, mivel ugye Kittike már megszokta, hogy vakációzgat itt Kolumbiácskában, de most újra korán kelés és munka van. Nagyon jól éreztük magunkat, napoztunk, fürcsiztünk, pihentünk, fagyiztunk meg zabáltunk egész nap :)! Az egyetlen hátrány, ami viszont néha már az idegeimre ment, hogy annyi moszkító (nem szúnyog, moszkító) volt, hogy meg lehetett dögleni. A nagybácsi mondta, hogy őt általában szétcsípkedik, de valahogy szerencséje volt, mert most hogy velük mentem, én voltam a célpont. Poénkodtak is, hogy exkluzív importhusi vagyok, és ez olyan a bogaraknak, mint nekünk a kaviár. Úgyhogy belőlem kajáltak egész idő alatt, és több falunyi éhező moszkítót mentettem meg az éhhaláltól, halleluja -.-"... Megdöntöttem az egyéni csípésrekordomat, ami eddig kb. 120 volt, most 279 darab... Szexi mi? Amúgy a közelben volt egy falu, Tocaima, amit az apukám egyik konkvisztádor felmenője alapított, azt hiszem 1544-ben, és a főtéren áll a mellszobra. Meglátogattuk. Valamint átugrattunk Apulo-ba, ahol egy másik nagybácsimnak van háza, és ők szintén ott töltötték a hétvégét a nagypapával (ami amúgy anyways totál luxusház, és ahova úgy amúgy haha meghívtak :P)... Csak egy icipicit szerettem ám bele a helybe... Végül is örök nyár, napsütés, pálmafák, medencék, hegyek, nyugi, jeges üdítők és gyümölcsök, hmmm nem rossz, meg tudnám szokni :)!
És tök király, na akkor le is írom, hogy megy ez itt nálunk. Évszakok nuku, nem léteznek. Beleszületsz egy városba, aztán szevasz... Kapsz egy klímát, és legyél boldog. Bogotá: rohadt magasan a hegyekben van, szóval itt viszonylag hűvöske van, és itt aztán hiperszuperőrült az időjárás, van itt minden. Mondják is, hogy itt 1 nap alatt történik minden évszak, de tényleg: eső, szél, napsütés, amit csak akarsz... Néha olyan London-feelingem van, nem lehet tudni, hogy mi jön 5 perc múlva. Tanács: réteges ruházat, ES-ER-NYŐ! És mivel a domborzat itt elég változatos, a klímák tengerszint feletti magasság szerint változnak. Tökre logikus. Mivel mi Kolumbia egyik legmagasabb pontján fekvő városában lakunk (hangsúlyozom 2600m !!!!! Hol is van a Kékes :P????), hideg van. De ahogy ereszkedünk, és megyünk ide-oda, távolodunk Bogotától, továbbra is magasságtól függően kapsz hideget avagy meleget :)... Most mi olyan 1200-1500m-en voltunk, szóval totál meleg volt. És végül is ez a legjobb az egészben, hogy lakhatsz bárhol, itt nagyjából 2-3 órányi utazással mindig elérsz egy olyan helyre, ahol már más a klíma. Ezért is van egy csomó bogotainak háza itt-ott, és erre nagy biznisz is épül persze... Úgyhogy ma szépen hazajöttünk, holnap meló, de szerencsére jövő héten is 3 napos hétvége lesz, mert ez így menő :)!
Megint 2 hét múlva vagyunk, szóval írogatás van rendesen...
Háhhháááá csináltam egyik nap egy laza napot, mert tudtam, hogy közeleg a meló... Szóval kihasználtam a maradék időt, és bementem a központba egy barátnőmmel. Előtte már nagyon megtetszett, hogy tök olcsón lehet csináltatni ilyen fonalas-gyöngyös rasztaizét, úgyhogy csináltattam magamnak egy tincset hátul alul a hajamban. Olyan durván kittis színes fonatos és mindenféle fa gyöngy meg toll van benne (bár a tollam ma leesett :S), anyu azt mondta, hogy tiszta indián fejem lett :D... A vicces a sztoriban, hogy az ilyet ugye ilyen Bahía szerű hippi boltban csinálják, és bejött egy srác. Az eladók épp hátul voltak, és azt hitte, hogy mi vagyunk azok. Mondtuk, hogy nem nem, de poénkodva hozzátettük, hogy de ha keres valamit, esetleg tudunk segíteni. Mire ő csak annyit mondott: "Ja hát én a fű miatt jöttem"... Azért merész a gyerek, hogy így kiadta magát, mi meg barátnőmmel csak röhögtünk egy jót. De ha belegondolunk, durva, hogy ilyen meggondolatlan volt, mi van, ha rendőrök vagyunk :D??? Amúgy semmi probléma nem volt, az eladó sráccal hátramentek, lebonyolították a bizniszt, és byebye... Ja és vettem magamnak tök jó indiais egyberuhát meg egy fain kis gyűrűt is, mert hát olyan szépek voltak, és olyan alkudós hangulatban voltam :)!
Azon a héten, emlékszem, vagy 3-szor bementem az egyetemre spanolni, és egyszer elmentünk a Juliannal órák után iszogatni. Mivel eddig még nem próbáltam a kolumbiai rumot, hát persze hogy ki kellett próbálni, és nyilván ki mással, mint az angyalommal. Na de a drága rendesen berendelte a kóstolót, és 1 üveg rummal tért vissza... Jó kis este volt, de reggel az első mondat, ami elhagyta a számat: soha többé rumot! És ráadásul megjártam a buszon! Mert hát mindig, ha valami kényes témáról beszélünk a tesómmal, németül tesszük, mondván, itt azt nem értik. Hát most az egyszer értették (épp 2 teljesen ciki srácot beszéltem ki), és az egyik srác hozzám fordult, és németül mondta, hogy amúgy köszi a "bókokat", de azért figyelni kéne, mert lehet, hogy valaki tud németül... Na hozom a formám... Nyöhhh!
Volt bulika is azért, mert hát az mindig van pénteken: órák után felmentünk az egyik srác lakására Wii dance partyt tartani, ami utána laza bulikába csapott át. Voltunk vagy tizenakárhányan, köztük mi ketten a venezuelai sráccal képviselve a külföldi erőt :D! Ugyanaznap hivatalos voltam a 85. utcába (ami még mindig hülyén hangzik magyarul) a barátunk bárjába, mert hát alapból is Halloween partyk tömkelege volt egész hétvégén... Hmmm, jah jól éreztük magunkat! Tény, hogy a latinok aztán tudják, mi a dörgés, ha buliról van szó ;)...
Deutsch barátnőkkel megnéztük a Barney's version című filmet, ami elég elgondolkodtató volt, majd duhajkodtunk pöppet, bár az az egyik csaj, akiről már írtam, továbbra sem nyeri el a tetszésem blöhhh... Ja aznap azért sem voltak bulik (tényleg, a bárok-szórakozóhelyek is többnyire zárva voltak), mert vasárnap voltak a polgármester-választások országszerte, és van az ún. "ley seca" (azaz "száraz törvény"), amikor is szolidaritásból és hogy mindenki tiszta fejjel menjen szavazni, tilos bárminemű alkohol eladása és fogyasztása. Akit elkapnak a zsarukák, megnézhetik magukat... Szóval nyugis kis 2 nap köszöntött Bogotára. Bár felháborodásoktól nem mentesen zajlottak az események, mert nyert Petro, akit kb. minden ismerősöm rühell, mert régen állítólag gerilla volt, és mekkora gyilkos és Chávez-barát... Én nem tudom, mi a szitu, de most már elemzem az itteni politikát is, úgyhogy majd folyt. köv... Volt AFS rendezvény is, hogy mégse maradjon ki: elmentünk a kiutazókkal ebédelni egy jót, meg halloweenkodni, és kipróbáltuk az egyik önkéntes és a családja által "feltalált" új fajta fagyit, ami tök finom :D!
Jajj meg hát szenzáció, big big híííír: 1 hete végre hivatalosan is megkezdtem a munkálkodást az irodában. Épp a segítő-betanuló státuszban tevékenykedem, mert a terhes kollegina majd csak 1 hét múlva megy el, addig is megmutogatja a dolgokat... Jól telnek a napok, meg azért nem erőltetem magam, és hát tudjuk, hogy a meló teljesen testre szabott, mert hát az AFS-es múltammal minden képesség adott, hogy menő legyek :)! Sokat hülyülünk, és simán csapunk egy reggaeton partyt is úgy napközben, vagy épp kacagunk azon, hogy a szemközti lakásban két jómadár épp a zuhany alatt szerette egymást :D... Nincs egy unalmas pillanat! Egyik nap azért megköszöntem volna, ha a Sors nem szívat meg... Foggggalmam sincs, miért, totál rosszul voltam egész nap, úgyhogy el is kellett kéredzkednem az irodából, hogy hazajöhessek (még szerencse, hogy kb. 10-15 perc gyalog), mert elkaphattam valami fincsi vírust (de amúgy a fogadótesóm is állati rosszul volt). Sőt az utcán meg kellett állnom, csak hogy megajándékozzak egy szegény szerencsétlen kukát a reggelimmel... Persze a járókelők biztos röhögtek a markukba, hogy kackac idióta külföldi mit mível itten...
Volt AFS-es körzettali is fogadócsaládokkal, cserediákokkal, önkéntesekkel egybegyűlve, ahol cuki kis programokkal és talent show-kkal dobtuk fel az estét. Egyszerűen imádom az itteni önkénteseket, olyan jófejek :)! Sőt még a bulika előtt fellépett a meghívott salsa páros, akik aztán tényleg versenytánc szerűen űzik az ipart, és még azt is bevállalták, hogy a botlábú külföldieknek megpróbálnak néhány szexi kis mozdulatot tanítani... Nem mondom, komikus volt... Rájöttem, hogy mi európaiak állati lúzerek vagyunk, és jó sok minden hiányzik az életünkből :D... De becsületemre legyen mondva, hogy az idő 90%-ában én voltam az egyetlen külföldi, akit a táncparketten értek ;)...
Most pénteken elmaradt a kedvenc óránk (tudjátok a mozis :P), bár egyre furább a prof. bácsi, és nagyon gyanús, hogy volt egy kis etyepetyéje az egyik csajjal az óráról... Hmmm na jó, nem pletykálok itt! És mivel a főnököm megengedte, hogy péntekenként csak félidőben dolgozzak az egyetem miatt, óra helyett meglátogattuk a barátnőmet, aki a világ végéről végre beköltözött a családjával a legleglegvárosközpontba. Pénteken valahogy sok mindenféle került megrendezésre, mert az egész városban programokat szerveztek a diákok tüntetésének apropóján. (Ja F.Y.I.: itt van egy "ley 30" --> 30-as törvény, ami egy radikális változást hozó törvényjavaslat az oktatásban, és ez persze nem szimpi az itteni diákoknak... haha tiszta Magyarország mi???) Szóval ezek által a programok által hozták össze a diákságot. Nem volt semmi brutalitás vagy ilyenek, csak jól elvoltak együtt a hallgatók. Például így mentünk el a Nemzeti Parkba, ahol ingyen színdarabot adtak a Pedagógiai Egyetem hallgatói. Nekem nagyon tetszett, mert olyan kaotikus és elvont volt, tény, hogy nem egy klasszikus darab, már a nevéből adódóan sem ("A k.urva anyád"). Szórakozni nem mentünk, mert másnap korán családi programra indultunk, szóval csak ittunk egy leheletnyi bort, ami tökre finom volt, pedig nem szeretem a bort (és még mindig állati vicces, hogy itt a bort Tetra Pak dobozban árulják - ja persze a nem minőségi burzsuj borokra gondolok)... És mikor már hazafelé indultunk volna, de tényleg abban a szent pillanatban egyszer csak az egész sugárutat elárasztva 3 sávnyi rohanó tömeg!!!!!! Kiderült, hogy belecsöppentünk a Zombie Walk nevű rendezvénybe, ami mostanában nagy divat az egész világon, és én személy szerint már Pesten is menni akartam volna. Itt azért szervezték meg, mert ugye most volt aktuális a Halloween (ja itt durván rápörögnek a népek a Halloween-ra mindenhol, ilyenkor az egész város lázban ég, a mi lakásunk is fel volt díszítve mindenféle cuccal, meg én is beöltöztem cigánylánynak az egyik alkalomra), és mert része volt a tüntetéssorozatnak, amit a hallgatók a Ley 30 ellen folytatnak (a héten sok helyen tüntettek, én is belebotlottam 1-szer, 2-szer) hol békésen, hol kevésbé békésen... De azt hiszem, az elkövetkező időszak erről fog szólni, mert már facebook-on is sok ilyen megmozdulásra és eseményre hívtak meg... Hát szegény kolumbiaiak, remélem megoldódik az oktatásügyük (erről is majd még írok részletesebben)!
Na most jön a legfrissebb és legnagyobb örömködés haha :)! Mivelhogy 3 napos hosszú hétvége volt, szombat hajnalban szépen elindultunk kicsit "nyaralni" a családdal, mert az egyik nagybácsi és a felesége meghívtak minket a nyaralójukba Girardot-ba. Ez egy kb. Székesfehérvár méretű város, amit ők persze falunak neveznek. Ha azt nézzük, Bogotá 8 milliós lakossággal rendelkezik, ami majdnem a teljes magyar lakosságot kiteszi, és mivel a kolumbiaiak sokan vannak, náluk hivatalosan is akkor város egy hely, ha a lakossága meghaladja az 1-2 millió főt. Szóval Budapest mindjárt falurangot kap :D... Szóval Girardot, ami egy fálúúú kb. 2-3 órányira fekszik Bogotától délnyugatra, és ott mindig nyár van :)! Úgyhogy volt ám konstans 35 fok és napsütés meg medence meg minden... Jó volt végre kiszabadulni az esős fővárosból, főleg, hogy kicsit elfáradtam a héten, mivel ugye Kittike már megszokta, hogy vakációzgat itt Kolumbiácskában, de most újra korán kelés és munka van. Nagyon jól éreztük magunkat, napoztunk, fürcsiztünk, pihentünk, fagyiztunk meg zabáltunk egész nap :)! Az egyetlen hátrány, ami viszont néha már az idegeimre ment, hogy annyi moszkító (nem szúnyog, moszkító) volt, hogy meg lehetett dögleni. A nagybácsi mondta, hogy őt általában szétcsípkedik, de valahogy szerencséje volt, mert most hogy velük mentem, én voltam a célpont. Poénkodtak is, hogy exkluzív importhusi vagyok, és ez olyan a bogaraknak, mint nekünk a kaviár. Úgyhogy belőlem kajáltak egész idő alatt, és több falunyi éhező moszkítót mentettem meg az éhhaláltól, halleluja -.-"... Megdöntöttem az egyéni csípésrekordomat, ami eddig kb. 120 volt, most 279 darab... Szexi mi? Amúgy a közelben volt egy falu, Tocaima, amit az apukám egyik konkvisztádor felmenője alapított, azt hiszem 1544-ben, és a főtéren áll a mellszobra. Meglátogattuk. Valamint átugrattunk Apulo-ba, ahol egy másik nagybácsimnak van háza, és ők szintén ott töltötték a hétvégét a nagypapával (ami amúgy anyways totál luxusház, és ahova úgy amúgy haha meghívtak :P)... Csak egy icipicit szerettem ám bele a helybe... Végül is örök nyár, napsütés, pálmafák, medencék, hegyek, nyugi, jeges üdítők és gyümölcsök, hmmm nem rossz, meg tudnám szokni :)!
És tök király, na akkor le is írom, hogy megy ez itt nálunk. Évszakok nuku, nem léteznek. Beleszületsz egy városba, aztán szevasz... Kapsz egy klímát, és legyél boldog. Bogotá: rohadt magasan a hegyekben van, szóval itt viszonylag hűvöske van, és itt aztán hiperszuperőrült az időjárás, van itt minden. Mondják is, hogy itt 1 nap alatt történik minden évszak, de tényleg: eső, szél, napsütés, amit csak akarsz... Néha olyan London-feelingem van, nem lehet tudni, hogy mi jön 5 perc múlva. Tanács: réteges ruházat, ES-ER-NYŐ! És mivel a domborzat itt elég változatos, a klímák tengerszint feletti magasság szerint változnak. Tökre logikus. Mivel mi Kolumbia egyik legmagasabb pontján fekvő városában lakunk (hangsúlyozom 2600m !!!!! Hol is van a Kékes :P????), hideg van. De ahogy ereszkedünk, és megyünk ide-oda, távolodunk Bogotától, továbbra is magasságtól függően kapsz hideget avagy meleget :)... Most mi olyan 1200-1500m-en voltunk, szóval totál meleg volt. És végül is ez a legjobb az egészben, hogy lakhatsz bárhol, itt nagyjából 2-3 órányi utazással mindig elérsz egy olyan helyre, ahol már más a klíma. Ezért is van egy csomó bogotainak háza itt-ott, és erre nagy biznisz is épül persze... Úgyhogy ma szépen hazajöttünk, holnap meló, de szerencsére jövő héten is 3 napos hétvége lesz, mert ez így menő :)!
Summa summarum
Több, mint 2 hónap telt el az érkezésem óta. Ezt a bejegyzést már tökre meg akartam írni, hogy egy kicsit összegezzük az eddig itt töltött időt...
Ahogy már korábban is utaltam rá, megkezdődött az igazi kolumbiai életem. Elmúlt az az időszak, amikor idióta turistaként bambulok minden egyes kis bogarat az út szélén :P! Mint jóféle cserediák, eljött a pillanat, amikor ráeszmél az ember, hogy ez nem nyaralás, hanem tényleg itt fogok élni 1 évig... És valahogy mégis minden egyes nap jókedvvel kelek fel, és nem bénít meg a szürke hétköznapok rutinja, és minden egyes nap fogassal a pofazacsimban ébredek... Hogy miért? A válasz egyszerű. Mert annyira imádok itt élni, hogy azt szavakkal kifejezni nem lehet!!!
Az utazásom előtt 1-2 nappal - bevallom őszintén - kicsit beparáztam. Tudom, nem látszott, de átfutott az agyamon néhány dolog. Hiszen a döntésem, hogy belevágok a kalandba elég spontán módon alakult. Konkrétan a Sorsra és a csillagokra hagyatkoztam, és fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni, csak azt tudtam, hogy nekem itt van a küldetésem. Nyilván azt is tudjátok, hogy hosszú évek óta ez volt az álmom, és az idő múltával, ahogy felnőttebb is lettem, változtam, de folytattam az álmodozást. Rettegtem attól, hogy esetleg már akkorára nőttek az elvárásaim, hogy csalódnom kell majd az itteni dolgokban... de NEM! Hahaha in your face :)! (mondtam magamban...)
Olyan dolgokra leltem itt, amikre már tényleg régóta szükségem volt, és amik valahogy szebbé és jobbá teszik az életemet... A latin életmód és gondolkodás tényleg nekem való :)! Az emberek tök cukik és kedvesek, jobban megosztják a dolgaikat, mint mi Magyarországon. És hiába küzd az ország óriási szegénységgel, sokkal kellemesebb a hangulat és a légkör, mert az emberek is sokkal pozitívabban állnak hozzá a mindennapokhoz. Ha panaszkodnak is, ezt nem állandóan teszik, és nem sulykolják belém a negatív energiát, ezért sokkal könnyebben tudok élni. Tény, hogy néha furcsa pillantásokba botlok, mert itt valahogy mások a tabuk, mint nálunk (na meg persze azért mert az én felfogásomban nem léteznek tabuk :P), és valamikor teljesen normálisan mondok valamit és kicsit leszidnak, hogy "hé, ezt nem illik mondani", máskor meg beszólnak valami vicceset, és én nézek, hogy "fogd, már be", mire ők mondják, hogy "de ez itt egy tökre átlagos mondat".
Nagyon bírom a fogadócsaládomat is :)! Bár számomra furcsa ez a családszerkezet, és hogy a gyerekek nálunk nagyon el vannak kényeztetve, de nagyon örülök, hogy életemben először olyan családban élek, ahol nagy az összetartás, és mindig van valami esemény vagy közös családi program. Ez persze azért is lehetséges, mert akkora a család, mint nálunk egy kisebb fajta falucska lakossága :D! Mind a két fogadószülőmnek van vagy 5-6 testvére és n+1 unokatestvére, szóval valaki mindig felbukkan, és mindig van valami történés. De tényleg menő ez az aktív családi élet :)...
A barátaim egyszerűen fantasztikusak, nagyon szeretem őket :)! Persze előnnyel indultam, mert ugye régről nagyon sok mindenkit ismertem az AFS-ből (főleg). Ezek a kapcsolatok fejlődnek tovább szépen lassan, valamint már szép számmal gyűlnek új haverok-barátok azok közül, akiket itt ismertem meg. Sokat segített az ismerkedésben az itteni tesóm baráti köre és persze az AFS is, ahol szintén mindig történik valami. Szóval már elég jó alapokkal rendelkezem, és tényleg mindig új népekkel bővül az ismertségi köröm, már most több barátom van, mint Németországban az egész év alatt.
Jó igen, mindez azért is jöhet létre, mert én is eléggé nyitott és barátkozó személyiség vagyok, meg hát a kolumbiaiak sem ülnek kukán, ha jön egy új emberke. Ez például nagyon tetszik bennük, hogy jönnek és kérdeznek és figyelnek és beszélnek és érdeklődnek, míg a németek elég nyomik voltak ebben. Na ez igazán szimpi itt, mert hát ha nem is leszünk örökre puszipajtások, de legalább jól és hasznosan töltjük el az időt :)... Ja meg szerintem azért is veszem könnyen az akadályokat, mert:
1. totál mindig is az volt a vágyam, hogy idejöjjek
2. és azért túl vagyok már egy könnyűnek nem mondható csereéven, ahol már volt lehetőségem hülyének lenni, elkövetni mindenféle hibát, és megtanulni annyi dolgot, hogy itt már nem fogok ugyanazokba a hibákba esni
Na mi van még? Ohh bizony ám, ami most nehézséget okoz, mint cserekölök az az, hogy a családom szokásainak és a város speciális helyzetének (veszélyes - bár én ezt annyira azért nem gondolom, de a családom igen) okán néha "ellenőrzöttnek" érzem magam. Sokszor hívnak, kérdezősködnek mindenről, hogy hová és kikkel és mikor megyek. Ez érthető, mert tényleg itt aztán bármi megtörténhet, mivel lerí rólad, hogy totál külföldi vagy, csak hát 4 év koli + 1 év Németország + 1 év pesti egyetemista albérlet után kicsit nehéz megszokni, hogy anyuci megszab ezt-azt, vagy hívogat, hogy hol a francban vagy, főleg ha te olyan kis spontán vagy, és ha megtetszik valami, akkor fogod magad és mégis elmész egy extra buliba, ami nem volt tervezve (mivel alapból a latinok is elég szeleburdik, és olykor őrült ötletekkel rukkolnak elő, hogy csináljunk ezt vagy azt...). Ez az, amire full oda kell figyelnem, és meg kell szoknom. Meg az, hogy néha hiányzik az egyedüllét, ahogy már egyszer írtam, mivel ugye osztozunk a szobán. Jah ez a 2 dolog, amit el kell fogadnom, de mivel most itt élek, egye kukac :P... Jó na azért nincs semmi tragédia, csak alkalmazkodnom kell!
És egyébként hogy napról napra több infohoz jutok az országgal kapcsolatban, és egyre jobban megismerem az itteni rendszert, jobban is látom, hogy mik azok a defektek, ami miatt ilyen amilyen. De akkor sem tudok és nem is fogok ezekre gondolni. Számomra Kolumbia egyszerűen tökéletes, és annyira beleszerettem, hogy az kész. Már most tudom, hogy ha haza kell mennem, rögtön elkezdek spórolni, mert nekem ide vissza kell jönnöm! Addig meg persze nem gondolok Európára, hanem maximálisan kiélvezem az itteni létet :)!
Na így a végére, hogy már megosztottam kb. minden érzelmet, ami bennem volt az eddigi élményekkel kapcsolatban, jöjjön néhány fun fact:
- észrevettem, hogy reggelente olyan 7-8-kor ugyanolyan "reggel-illat" van, mint nálunk, és jajjj de jólesett, amikor ezt egyik reggel észrevettem, mikor korán kellett mennem valahova
- hiányoznak a magas emberek, de már tényleg áááá... az elején örültem, hogy haha végre nem én vagyok a kicsi, de már valahogy frusztrál, hogy sok pasinál magasabb vagyok... és tökre biztonságot ad és jó érzéssel tölt el, amikor azzal az 1-2 barátommal találkozom, akik olyan 180+-on vannak
- bár néha imponál, hogy a pasik itt jobban megnéznek és vigyorognak és bókolnak, azért néha kicsit feszélyezve érzem magam, mikor 1 nap már az 5. pasi szól be
- haha többen megjegyeztétek, hogy kicsit nem klappol a magyarom... igaz, itt kb. soha nem beszélek magyarul, és sokszor már úgy keresem a szavakat és rosszul párosítok kifejezéseket, és amúgy az idő nagy részében spanyolul gondolkodom :P (jó, azért ciki, hogy nehézséget okoz a saját anyanyelvem)
Na egyszóval Kolumbia, te vagy életem szerelme :)!!!!!!!!
Ahogy már korábban is utaltam rá, megkezdődött az igazi kolumbiai életem. Elmúlt az az időszak, amikor idióta turistaként bambulok minden egyes kis bogarat az út szélén :P! Mint jóféle cserediák, eljött a pillanat, amikor ráeszmél az ember, hogy ez nem nyaralás, hanem tényleg itt fogok élni 1 évig... És valahogy mégis minden egyes nap jókedvvel kelek fel, és nem bénít meg a szürke hétköznapok rutinja, és minden egyes nap fogassal a pofazacsimban ébredek... Hogy miért? A válasz egyszerű. Mert annyira imádok itt élni, hogy azt szavakkal kifejezni nem lehet!!!
Az utazásom előtt 1-2 nappal - bevallom őszintén - kicsit beparáztam. Tudom, nem látszott, de átfutott az agyamon néhány dolog. Hiszen a döntésem, hogy belevágok a kalandba elég spontán módon alakult. Konkrétan a Sorsra és a csillagokra hagyatkoztam, és fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni, csak azt tudtam, hogy nekem itt van a küldetésem. Nyilván azt is tudjátok, hogy hosszú évek óta ez volt az álmom, és az idő múltával, ahogy felnőttebb is lettem, változtam, de folytattam az álmodozást. Rettegtem attól, hogy esetleg már akkorára nőttek az elvárásaim, hogy csalódnom kell majd az itteni dolgokban... de NEM! Hahaha in your face :)! (mondtam magamban...)
Olyan dolgokra leltem itt, amikre már tényleg régóta szükségem volt, és amik valahogy szebbé és jobbá teszik az életemet... A latin életmód és gondolkodás tényleg nekem való :)! Az emberek tök cukik és kedvesek, jobban megosztják a dolgaikat, mint mi Magyarországon. És hiába küzd az ország óriási szegénységgel, sokkal kellemesebb a hangulat és a légkör, mert az emberek is sokkal pozitívabban állnak hozzá a mindennapokhoz. Ha panaszkodnak is, ezt nem állandóan teszik, és nem sulykolják belém a negatív energiát, ezért sokkal könnyebben tudok élni. Tény, hogy néha furcsa pillantásokba botlok, mert itt valahogy mások a tabuk, mint nálunk (na meg persze azért mert az én felfogásomban nem léteznek tabuk :P), és valamikor teljesen normálisan mondok valamit és kicsit leszidnak, hogy "hé, ezt nem illik mondani", máskor meg beszólnak valami vicceset, és én nézek, hogy "fogd, már be", mire ők mondják, hogy "de ez itt egy tökre átlagos mondat".
Nagyon bírom a fogadócsaládomat is :)! Bár számomra furcsa ez a családszerkezet, és hogy a gyerekek nálunk nagyon el vannak kényeztetve, de nagyon örülök, hogy életemben először olyan családban élek, ahol nagy az összetartás, és mindig van valami esemény vagy közös családi program. Ez persze azért is lehetséges, mert akkora a család, mint nálunk egy kisebb fajta falucska lakossága :D! Mind a két fogadószülőmnek van vagy 5-6 testvére és n+1 unokatestvére, szóval valaki mindig felbukkan, és mindig van valami történés. De tényleg menő ez az aktív családi élet :)...
A barátaim egyszerűen fantasztikusak, nagyon szeretem őket :)! Persze előnnyel indultam, mert ugye régről nagyon sok mindenkit ismertem az AFS-ből (főleg). Ezek a kapcsolatok fejlődnek tovább szépen lassan, valamint már szép számmal gyűlnek új haverok-barátok azok közül, akiket itt ismertem meg. Sokat segített az ismerkedésben az itteni tesóm baráti köre és persze az AFS is, ahol szintén mindig történik valami. Szóval már elég jó alapokkal rendelkezem, és tényleg mindig új népekkel bővül az ismertségi köröm, már most több barátom van, mint Németországban az egész év alatt.
Jó igen, mindez azért is jöhet létre, mert én is eléggé nyitott és barátkozó személyiség vagyok, meg hát a kolumbiaiak sem ülnek kukán, ha jön egy új emberke. Ez például nagyon tetszik bennük, hogy jönnek és kérdeznek és figyelnek és beszélnek és érdeklődnek, míg a németek elég nyomik voltak ebben. Na ez igazán szimpi itt, mert hát ha nem is leszünk örökre puszipajtások, de legalább jól és hasznosan töltjük el az időt :)... Ja meg szerintem azért is veszem könnyen az akadályokat, mert:
1. totál mindig is az volt a vágyam, hogy idejöjjek
2. és azért túl vagyok már egy könnyűnek nem mondható csereéven, ahol már volt lehetőségem hülyének lenni, elkövetni mindenféle hibát, és megtanulni annyi dolgot, hogy itt már nem fogok ugyanazokba a hibákba esni
Na mi van még? Ohh bizony ám, ami most nehézséget okoz, mint cserekölök az az, hogy a családom szokásainak és a város speciális helyzetének (veszélyes - bár én ezt annyira azért nem gondolom, de a családom igen) okán néha "ellenőrzöttnek" érzem magam. Sokszor hívnak, kérdezősködnek mindenről, hogy hová és kikkel és mikor megyek. Ez érthető, mert tényleg itt aztán bármi megtörténhet, mivel lerí rólad, hogy totál külföldi vagy, csak hát 4 év koli + 1 év Németország + 1 év pesti egyetemista albérlet után kicsit nehéz megszokni, hogy anyuci megszab ezt-azt, vagy hívogat, hogy hol a francban vagy, főleg ha te olyan kis spontán vagy, és ha megtetszik valami, akkor fogod magad és mégis elmész egy extra buliba, ami nem volt tervezve (mivel alapból a latinok is elég szeleburdik, és olykor őrült ötletekkel rukkolnak elő, hogy csináljunk ezt vagy azt...). Ez az, amire full oda kell figyelnem, és meg kell szoknom. Meg az, hogy néha hiányzik az egyedüllét, ahogy már egyszer írtam, mivel ugye osztozunk a szobán. Jah ez a 2 dolog, amit el kell fogadnom, de mivel most itt élek, egye kukac :P... Jó na azért nincs semmi tragédia, csak alkalmazkodnom kell!
És egyébként hogy napról napra több infohoz jutok az országgal kapcsolatban, és egyre jobban megismerem az itteni rendszert, jobban is látom, hogy mik azok a defektek, ami miatt ilyen amilyen. De akkor sem tudok és nem is fogok ezekre gondolni. Számomra Kolumbia egyszerűen tökéletes, és annyira beleszerettem, hogy az kész. Már most tudom, hogy ha haza kell mennem, rögtön elkezdek spórolni, mert nekem ide vissza kell jönnöm! Addig meg persze nem gondolok Európára, hanem maximálisan kiélvezem az itteni létet :)!
Na így a végére, hogy már megosztottam kb. minden érzelmet, ami bennem volt az eddigi élményekkel kapcsolatban, jöjjön néhány fun fact:
- észrevettem, hogy reggelente olyan 7-8-kor ugyanolyan "reggel-illat" van, mint nálunk, és jajjj de jólesett, amikor ezt egyik reggel észrevettem, mikor korán kellett mennem valahova
- hiányoznak a magas emberek, de már tényleg áááá... az elején örültem, hogy haha végre nem én vagyok a kicsi, de már valahogy frusztrál, hogy sok pasinál magasabb vagyok... és tökre biztonságot ad és jó érzéssel tölt el, amikor azzal az 1-2 barátommal találkozom, akik olyan 180+-on vannak
- bár néha imponál, hogy a pasik itt jobban megnéznek és vigyorognak és bókolnak, azért néha kicsit feszélyezve érzem magam, mikor 1 nap már az 5. pasi szól be
- haha többen megjegyeztétek, hogy kicsit nem klappol a magyarom... igaz, itt kb. soha nem beszélek magyarul, és sokszor már úgy keresem a szavakat és rosszul párosítok kifejezéseket, és amúgy az idő nagy részében spanyolul gondolkodom :P (jó, azért ciki, hogy nehézséget okoz a saját anyanyelvem)
Na egyszóval Kolumbia, te vagy életem szerelme :)!!!!!!!!
2011. október 25., kedd
Élek, mint hal a vízben
Jájjj, eszembe jutott, hogy egyik nap, mikor hazajöttem egy találkozóról, mennyire gyönyörűséges dolgot láttam. Teljesen random, mivel fájt a hasam, lefeküdtem az ágyamra pihizni, és az ablakunkból látni lehet az Andok hegyeit... Bambultam, és egyszer csak a hegy tetején valami fényt láttam, de azt hittem, hogy csak az antennák miatt, vagy valaki dolgozik... Na azért nem, nem UFO volt :P... Tök gyorsan, egyre több fény árasztotta el a hegyet, és hirtelen megjelent a Hold teteje :)! Pár perc leforgása alatt bújt elő a hegy mögül a duci Telihold, és azt hittem elbőgöm magam, olyan szép volt :)! Kb. 1 órán át néztem még ahogy emelkedik, és ismét elbújik, most azonban a gonosz felhők mögé... Tényleg, néha úgy szeretem nézni a hegyeket innen, mert bár már beköszöntött az itteni tél (esik, mintha dézsából öntenék, és nagyon fúúúúj de utálom), mikor olyan komor idő van és szemerkél, a hegyek szürke ködbe és felhőkbe öltöznek... Ilyenkor olyan félelmetesek és tekintélyesek, annyira imádom őket :)!!! Jó, már Németországban is totál hegyfétisem volt :P...
Mivel itt lépten nyomon kirakodó vásárokba botlik az ember - főleg hétvégén/vasárnap -, hát hol máshol lenne a helye a mi kis idióta hippinknek, mint a csecsebecsék és kézműves dolgok paradicsomában (igen, ez itt még mindig mániám, és nem tudom megunni... tutira 50 pár fülbevalóval megyek haza :P)? Van egy állati jó vásár miden vasárnap tőlünk eggyel északra lévő kerületben, megtaláltam a tökéletes vásárló helyemet... Állati nagy, és a cuccok tényleg minőségiek, ergo azért jó kis pénzbe kerül minden, de nyilván alkudni fogok ;)... Olyan gyönyörű indián tárgyakat és kézzel készített népművészeti dolgokat találtam és már írom is a listát, hogy kinek mit viszek haza :P... Basszus ha kell, itt hagyok minden ruhát, és csak mindenféle kolumbiai cuccot viszek haza, ha már a drága Lufthansa csak 1 nagy bőröndöt engedélyez :S...
Háhhhháááá múlt héten főztem csirke pörköltet, és olyan finom lett, hogy a családom telekajálta magát :)! Ééééés ugyanolyan íze volt, mint anyu pörköltjének... Anyu, legyél büszke rám :P! Csináltam hozzá uborka salátát, és amint becsuktam a szemem, otthon éreztem magam... Ma például azt álmodtam, hogy krumplis tésztát és lecsót eszem, ez már tök beteg nem :D?
Ja igen, múlt héten tiszta ideg voltam a tartózkodási engedély miatt, szerdától kezdve nem tudtam aludni, utána meg sok dolgom volt, szóval még mindig irtó fáradt vagyok :(... Tegnap is meg ma is aludtam délután, mert egyszerűen nem bírtam... A hét 2. fele azzal telt, hogy készültünk a kiutazásra felkészítő orientációra, szóval az önkéntesek találkozót szerveztek az egyik srác lakásába, ahol összeállítottuk az ori programját... 2 magyar AFS-es programjavaslatomat is bevették a feladatok közé, úgyhogy boldogság volt ezerrel :D! Vagy este fél 12-ig dolgoztunk, és már nem volt kedvem hazamenni, ezért egyik barátnőmnél aludtam, aki másnap suliba menet hazadobott... De a légkör annyira olyan, mint otthon, nem hiszem el!!! Jó hát az AFS-es kis világpolgárkákkal sosem volt nehéz szót érteni :)! Imádom őket!!!!
Mivel egész hétvégén orin voltunk, és szombat reggel 4-kor kellett kelnem, mert a dugó elkerülése végett korán indultunk, pénteken suli után csak egy laza sörözésre mentünk haverokkal... De hiába, így is majdnem meghaltam a fáradtságtól, energiaitaloztunk meg kávéztunk egész reggel... A hely egy finca volt (a jelentése kb. telek/tanya/föld, nemtom...) olyan 2 órányira Bogotától, ahol a klíma már sokkal kellemesebb :)! Szép kis táborháznak kialakított épületben laktunk, volt egy aranyos kert kosárpályával, ping-ponggal és medencével... Mivel egész szombaton sütött a nap és meleg volt, tiszta nyárban éreztük magunkat! És volt egy olyan édescukipofa thai cserediák, akit meghívtak, hogy segítsen a kiutazóknak :)... A programok alatt jól kifáradtunk, de jó kis csapat jött össze... A keret az volt, hogy családokat alkottunk: apa, anya (a 2 önkéntes) és 5 gyerek. Minden család egy kultúrát képviselt bizonyos kötött szabályokkal, amiket mindenkinek be kellett tartani. Haha egy hétvége erejéig volt egy férjem és 5 gyerekem :D! Annyira jól éreztem magam, volt este Talent Show meg minden, buliztunk egy jót, és nagyon jól összehoztuk a programokat is :)! Odavagyok a kis gyerekeimért, akik szintén imádnak, tökre jóarcok, és még olyan ártatlan báránykák, hogy kellett egy kis erő visszafogni magam az AFS szabályoknál és 1-2 résznél, hogy azért jó példát mutassak és ne sztorizgassak arról, milyen lázadó cserekölök voltam :P... Már állati fáradtak voltunk, mire beértünk Bogotába, 2 napja nem térek magamhoz :P... Boldog és álmos az a 2 szó, ami most a legjobban jellemez!
Ja nem haszontalankodom ám a szabadidőmben, mindig nézünk valami fain filmet (pl. nemrég végre megnéztük a Veronika meg akar halni-t Coelhotól), és épp A Titok című könyvet olvasom, ami mindig is érdekelt, és általa próbálom elősegíteni az itteni személyiségfejlődésemet... Tök izgi, tetszik, jöjjenek csak a pozitív gondolatok és a pozitív energy :)!
Mivel itt lépten nyomon kirakodó vásárokba botlik az ember - főleg hétvégén/vasárnap -, hát hol máshol lenne a helye a mi kis idióta hippinknek, mint a csecsebecsék és kézműves dolgok paradicsomában (igen, ez itt még mindig mániám, és nem tudom megunni... tutira 50 pár fülbevalóval megyek haza :P)? Van egy állati jó vásár miden vasárnap tőlünk eggyel északra lévő kerületben, megtaláltam a tökéletes vásárló helyemet... Állati nagy, és a cuccok tényleg minőségiek, ergo azért jó kis pénzbe kerül minden, de nyilván alkudni fogok ;)... Olyan gyönyörű indián tárgyakat és kézzel készített népművészeti dolgokat találtam és már írom is a listát, hogy kinek mit viszek haza :P... Basszus ha kell, itt hagyok minden ruhát, és csak mindenféle kolumbiai cuccot viszek haza, ha már a drága Lufthansa csak 1 nagy bőröndöt engedélyez :S...
Háhhhháááá múlt héten főztem csirke pörköltet, és olyan finom lett, hogy a családom telekajálta magát :)! Ééééés ugyanolyan íze volt, mint anyu pörköltjének... Anyu, legyél büszke rám :P! Csináltam hozzá uborka salátát, és amint becsuktam a szemem, otthon éreztem magam... Ma például azt álmodtam, hogy krumplis tésztát és lecsót eszem, ez már tök beteg nem :D?
Ja igen, múlt héten tiszta ideg voltam a tartózkodási engedély miatt, szerdától kezdve nem tudtam aludni, utána meg sok dolgom volt, szóval még mindig irtó fáradt vagyok :(... Tegnap is meg ma is aludtam délután, mert egyszerűen nem bírtam... A hét 2. fele azzal telt, hogy készültünk a kiutazásra felkészítő orientációra, szóval az önkéntesek találkozót szerveztek az egyik srác lakásába, ahol összeállítottuk az ori programját... 2 magyar AFS-es programjavaslatomat is bevették a feladatok közé, úgyhogy boldogság volt ezerrel :D! Vagy este fél 12-ig dolgoztunk, és már nem volt kedvem hazamenni, ezért egyik barátnőmnél aludtam, aki másnap suliba menet hazadobott... De a légkör annyira olyan, mint otthon, nem hiszem el!!! Jó hát az AFS-es kis világpolgárkákkal sosem volt nehéz szót érteni :)! Imádom őket!!!!
Mivel egész hétvégén orin voltunk, és szombat reggel 4-kor kellett kelnem, mert a dugó elkerülése végett korán indultunk, pénteken suli után csak egy laza sörözésre mentünk haverokkal... De hiába, így is majdnem meghaltam a fáradtságtól, energiaitaloztunk meg kávéztunk egész reggel... A hely egy finca volt (a jelentése kb. telek/tanya/föld, nemtom...) olyan 2 órányira Bogotától, ahol a klíma már sokkal kellemesebb :)! Szép kis táborháznak kialakított épületben laktunk, volt egy aranyos kert kosárpályával, ping-ponggal és medencével... Mivel egész szombaton sütött a nap és meleg volt, tiszta nyárban éreztük magunkat! És volt egy olyan édescukipofa thai cserediák, akit meghívtak, hogy segítsen a kiutazóknak :)... A programok alatt jól kifáradtunk, de jó kis csapat jött össze... A keret az volt, hogy családokat alkottunk: apa, anya (a 2 önkéntes) és 5 gyerek. Minden család egy kultúrát képviselt bizonyos kötött szabályokkal, amiket mindenkinek be kellett tartani. Haha egy hétvége erejéig volt egy férjem és 5 gyerekem :D! Annyira jól éreztem magam, volt este Talent Show meg minden, buliztunk egy jót, és nagyon jól összehoztuk a programokat is :)! Odavagyok a kis gyerekeimért, akik szintén imádnak, tökre jóarcok, és még olyan ártatlan báránykák, hogy kellett egy kis erő visszafogni magam az AFS szabályoknál és 1-2 résznél, hogy azért jó példát mutassak és ne sztorizgassak arról, milyen lázadó cserekölök voltam :P... Már állati fáradtak voltunk, mire beértünk Bogotába, 2 napja nem térek magamhoz :P... Boldog és álmos az a 2 szó, ami most a legjobban jellemez!
Ja nem haszontalankodom ám a szabadidőmben, mindig nézünk valami fain filmet (pl. nemrég végre megnéztük a Veronika meg akar halni-t Coelhotól), és épp A Titok című könyvet olvasom, ami mindig is érdekelt, és általa próbálom elősegíteni az itteni személyiségfejlődésemet... Tök izgi, tetszik, jöjjenek csak a pozitív gondolatok és a pozitív energy :)!
Miaú, itt vagyok
Nos akkor folytassuk a vízumügyekkel. Hát tény, hogy kicsit elküldtem volna a hivatalban dolgozókat melegebb éghajlatra, mert sok volt a huzavona. Mivel gondoltam, hogy eltarthat egy darabig, már jó előre elkezdtünk infot gyűjteni. Szerencsére a melóhelyemen a kisfőnök elkísért, hogy mégiscsak könnyebb legyen, de volt egy hét, amikor 3 napon keresztül a minisztériumba és a másik hivatalba kellett járkálni. Lehet, hogy csak mi voltunk kissé tájékozatlanok, de ide-oda küldözgettek minket, és mindenhol mást mondtak, szóval eléggé elvesztem a bürokrácia hálójában. Nyilván mint minden ügyintézésnél, állati tahók voltak a hivatali dolgozók, és szimplán kb. a te hibád, hogy nem vagy képben az összes vízuminfoval. Mert hát ők ezt nem tudják, miért nem nézzük meg a neten, miért nem értjük, és már kérték is a következőt. Egyenlőre nem tudjuk, milyen státuszban leszek itt, mert a külföldiek, akiket itt ismerek, mondták, hogy a munkavízum nagyon macerás, és sokat szivatnak, meg piszkálnak. Épp azután járunk majd utána, hogy speciális vagy tanulóvízumot érdemesebb-é szerválni, mert azért az árak sem elhanyagolhatók. Nekem ez persze nehéz, szidtam is a rendszert, de az itteni tesóim mondták, hogy ez mindenhol így van, de akkor is azért európaiként csak úgy kénye-kedve szerint mászkál az ember, és nem kell ilyenekkel foglalkozni. De végig szurkoltam, nehogy kiutasítsanak :D... Mivel a főnökeim múlt héten elutaztak, és pont múlt héten járt le a tartózkodásim, ezért úgy döntöttünk, hogy mostanra elég lesz, ha meghosszabbítjuk a tartózkodásit, és a maradék időben majd kitalálunk valamit. A meghosszabbítást 2 nappal az engedély lejárta előtt kell intézni, és mivel épp nem volt senki a közelben, felkerekedtem, és nekivágtam a kis utamnak a hivatalba remélve, hogy nem lesz gáz. Nem is lett :)! Beadtam a szükséges papírokat, életemben először ujjlenyomatot vettek tőlem, lefényképeztek, kérdeztek egyet-kettőt, és várnom kellett... Ennyi. Aztán mivel a néni, aki kiadta az útlevelem az új pecséttel oly kedves volt, na tőle kérdezgettem, és készségesen válaszolt, és még tanácsot is adott, hogy mit hogyan intézzek majd a vízummal kapcsolatban. (Jah azért volt kicsit necces, mert sokszor kérik a visszafelé repjegyet, és mivel nekem ez nyárra szól, de vízum nélkül jöttem, azért para a hivatalban, hogy mégis hogy képzelem, hogy én csak úgy idejöttem 1 évre vízum nélkül :D?) De most nagy a happiness, mert dec. 23-ig ismét van időm :)!!!
Van az az óra az egyetemen, amire minden pénteken 2-től 5-ig járok ("Erotika a filmművészetben"). Na hát az besz.rás komolyan :)! Otthon ugye Zsinka, itt meg hát nemtudomhogyhívják professzor úr. Rájöttem, hogy nekem mindig kell valami überintelligens, vicces, szarkasztikus pasi, akire felnézhetek, ez így tökéletes... Bizony, mert ugye Magyarországon kötelező a suli és blöhh, persze, hogy utáljuk, de itt valahogy hiányolom, hogy életemben először nem kell suliba járnom... Szóval ezért szoktam látogatói kártyácskával bejárogatni az egyetemre, ami véleményem szerint tök hasonlít a Corvinusra. Ezek az órák, majdnem mindig sírógörcsbe fulladnak a tanár állati jó, olykor perverz viccei miatt. És a fun fact csak most jön: tanárbácsi kicsit ránk van kattanva, barátnőmre és rám. Sokszor kb. csak nekünk tartja az órát, vigyorog, hátranéz, mikor egy filmben valami durván erotikus rész jön, és így tovább... Vannak órák, amikor vagy 5-ször felszólít, és nem egyszer zavarba ejtő kérdéseket tesz fel, vagy csak szimplán viccelődik. És az a fura, hogy a csoport többi részét teljesen ignorálja... Szerintünk ez azért lehet, mert amikor poénkodik, valahogy a többi 20 embernek totál nem esik le, mi barátnőmmel pedig az asztalt csapkodva leesünk a székről, úgy röhögünk (márpedig ha egy olyan valaki, aki külföldi, vágja a poénokat, akkor nem tudok mi a baja a többieknek)... A hapsi zsenialitását az is mutatja, hogy már 2-szer hozott példát Magyarországról (valamit a perverz tatákról a Rudas fürdőben és valami botrányosat Ciccolináról... Jó na nem ez a lényeg, hogy a magyaroknak milyen gáz dolgai vannak, hanem hogy itt még az értelmiség is néha bajban van pl. azzal, hogy kis hazánkat elhelyezze a térképen, nem hogy ilyen apró részleteket tudjon róla :D)! Ja amúgy a pasi az egész kolumbiai mozi(intézet?) feje (na fogalmam sincs, hogy ez hogy mondják), pl. jövő héten Bejrútba megy... És imádom ezt az órát, mert tökre kiélhetem a kis művészi hajlamaimat, és tudomást szerzek mindenféle művészfilmekről, alternatív mozihétről és még sok finomságról :)! Szóval zajlik az élet, egyetemezgetek, járunk bulizni hétvégenként meg minden...
Továbbra is járok AFS-es foglalkozásokra, ami 2 hetente szombatonként van, ahol felkészítjük a nemsokára kiutazó diákokat. (Haha itt jegyezném meg, sok minden történt AFS-szinten is, és már most tele vagyok ötletekkel, amiket majd hazaviszek AFS Magyarországnak :D... AFS Kolumbia tök király, és annyi mindenfélét csinálnak) Egyik szombaton drága Julianomat megkaptam, mint őrangyal, aminek baromira örültem, mert ugye köztudott, hogy Németországban egy totál depis, öngyilkosjelölt csajszi "segítsége" nem bizonyult túl hatékonynak a konfliktushelyzetekben... Úgyhogy most örömködés, mert őt amúgy is ismertem, és szeretem, úgyhogy ááááááá kolumbiai AFS aztán teljesen bearanyozza a napjaimat :)! És olyan cukik a kiutazók is: van egy csajszi, aki januárban megy Magyarországra (ja én csak azokat ismerem, akik Bogotá körzetből valók, mert hát ez az ország hatalmas, szóval nem úgy működik, ahogy nálunk). Kicsit visszafogott, de Kittike dolgozik rajta, és mire odakerül, tudni fog valamennyit magyarul :P...
Na akkor folytassuk jó hírekkel: a decemberem hiperszuper lesz!!!!!!!!!! Jó páran bejelentkeztek nálam, hogy jönnek haza vagy látogatni :)... Na soroljuk: jön Sofi, az egyik régi gyerekem, aki most Argentínában lakik, és itt fogja tölteni a karácsonyt, meghívott magukhoz (ja mert hát mekkora Murphy volt, hogy 2 gyerekem volt Kolumbiából, és most mindkettő külföldön él -.-")! Aztán jön Ana María, akinek szintén az őrangyala voltam, és tök jó barátnők vagyunk (na őt nagyon hiányoltam, hogy nincs itt, mert 4 éve nem láttam)... Egyik nap írt, hogy jön, és utána kiderült, hogy "végleg" hazajön Angliából, és befejezi a tanulmányait meg minden :)! Amikor megkaptam az üzenetét, bevallom, elpityeregtem magam... Látogatóba jön továbbá Andrés, aki tavaly volt nálunk cserediák és amúgy 11 éves korában az USA-ba költöztek, de rendszeresen visszajár. És jön Alejandro, egy mexikói barátom, aki tavaly a Corvinuson volt Erasmusszal... Hát nem édes az élet :)? Ha már csóró vagyok bejárni Dél-Amerikát, Mohamed megy a hegyhez :D...
Az egyik AFS-es foglalkozás után megtudtuk, hogy Bogotában is rendeznek egy mini Oktoberfestet, mivel azért él itt egy kis létszámú német közösség. Fogtuk magunkat németországi excserediákok, és belevetettük magunkat a deutsch-kodásba :D! Tény, hogy nem volt akkora hű de nagy szám, mégis élveztük, hogy a világ ilyen messzi szegletébe is eljutott a dolog... Kiadtam 1000 HUF-nyi pesot Wurst-ra és Kartoffelsalat-ra, valamint egyik barátommal feleztünk egy sört, ami így fejenként 600 HUF volt, de basszus legalább sör íze volt, nem úgy, mint ezeknek a sörnek nevezett vizezett izéknek, ami itt van :P! Utána hivatalosak voltunk a 85. utcába (ami magyarul irtó hülyén hangzik), ami itt nagy partihely... Ez az a zóna Bogotában (amit amúgy Zona Rosa-nak hívnak), ami tele van bárokkal, diszkókkal, és hozzáteszem irtó veszélyes, pl. 2 hete megöltek egy diákot a tesóm egyeteméről... (De legalább közel lakunk hozzá...) Szóval meginvitált az egyik AFS önkéntes, mert előtte 2 nappal nyitottak ott egy bárt, ahol ő, mint társtulaj és koktélos pincér dolgozik, és nyilván mindenféle nyitási akciókkal kedveskedett, úgyhogy egy kedélyes, táncolgatós estét töltöttünk ott a többi önkéntessel...
Ja már az első konfliktuson is túl vagyok a fogadótesómmal, ami jó néhány napos fejtörést és nehézségeket okozott, de szerencsére megoldottuk a dolgokat, és élünk tovább, mint hal a vízben!
Van az az óra az egyetemen, amire minden pénteken 2-től 5-ig járok ("Erotika a filmművészetben"). Na hát az besz.rás komolyan :)! Otthon ugye Zsinka, itt meg hát nemtudomhogyhívják professzor úr. Rájöttem, hogy nekem mindig kell valami überintelligens, vicces, szarkasztikus pasi, akire felnézhetek, ez így tökéletes... Bizony, mert ugye Magyarországon kötelező a suli és blöhh, persze, hogy utáljuk, de itt valahogy hiányolom, hogy életemben először nem kell suliba járnom... Szóval ezért szoktam látogatói kártyácskával bejárogatni az egyetemre, ami véleményem szerint tök hasonlít a Corvinusra. Ezek az órák, majdnem mindig sírógörcsbe fulladnak a tanár állati jó, olykor perverz viccei miatt. És a fun fact csak most jön: tanárbácsi kicsit ránk van kattanva, barátnőmre és rám. Sokszor kb. csak nekünk tartja az órát, vigyorog, hátranéz, mikor egy filmben valami durván erotikus rész jön, és így tovább... Vannak órák, amikor vagy 5-ször felszólít, és nem egyszer zavarba ejtő kérdéseket tesz fel, vagy csak szimplán viccelődik. És az a fura, hogy a csoport többi részét teljesen ignorálja... Szerintünk ez azért lehet, mert amikor poénkodik, valahogy a többi 20 embernek totál nem esik le, mi barátnőmmel pedig az asztalt csapkodva leesünk a székről, úgy röhögünk (márpedig ha egy olyan valaki, aki külföldi, vágja a poénokat, akkor nem tudok mi a baja a többieknek)... A hapsi zsenialitását az is mutatja, hogy már 2-szer hozott példát Magyarországról (valamit a perverz tatákról a Rudas fürdőben és valami botrányosat Ciccolináról... Jó na nem ez a lényeg, hogy a magyaroknak milyen gáz dolgai vannak, hanem hogy itt még az értelmiség is néha bajban van pl. azzal, hogy kis hazánkat elhelyezze a térképen, nem hogy ilyen apró részleteket tudjon róla :D)! Ja amúgy a pasi az egész kolumbiai mozi(intézet?) feje (na fogalmam sincs, hogy ez hogy mondják), pl. jövő héten Bejrútba megy... És imádom ezt az órát, mert tökre kiélhetem a kis művészi hajlamaimat, és tudomást szerzek mindenféle művészfilmekről, alternatív mozihétről és még sok finomságról :)! Szóval zajlik az élet, egyetemezgetek, járunk bulizni hétvégenként meg minden...
Továbbra is járok AFS-es foglalkozásokra, ami 2 hetente szombatonként van, ahol felkészítjük a nemsokára kiutazó diákokat. (Haha itt jegyezném meg, sok minden történt AFS-szinten is, és már most tele vagyok ötletekkel, amiket majd hazaviszek AFS Magyarországnak :D... AFS Kolumbia tök király, és annyi mindenfélét csinálnak) Egyik szombaton drága Julianomat megkaptam, mint őrangyal, aminek baromira örültem, mert ugye köztudott, hogy Németországban egy totál depis, öngyilkosjelölt csajszi "segítsége" nem bizonyult túl hatékonynak a konfliktushelyzetekben... Úgyhogy most örömködés, mert őt amúgy is ismertem, és szeretem, úgyhogy ááááááá kolumbiai AFS aztán teljesen bearanyozza a napjaimat :)! És olyan cukik a kiutazók is: van egy csajszi, aki januárban megy Magyarországra (ja én csak azokat ismerem, akik Bogotá körzetből valók, mert hát ez az ország hatalmas, szóval nem úgy működik, ahogy nálunk). Kicsit visszafogott, de Kittike dolgozik rajta, és mire odakerül, tudni fog valamennyit magyarul :P...
Na akkor folytassuk jó hírekkel: a decemberem hiperszuper lesz!!!!!!!!!! Jó páran bejelentkeztek nálam, hogy jönnek haza vagy látogatni :)... Na soroljuk: jön Sofi, az egyik régi gyerekem, aki most Argentínában lakik, és itt fogja tölteni a karácsonyt, meghívott magukhoz (ja mert hát mekkora Murphy volt, hogy 2 gyerekem volt Kolumbiából, és most mindkettő külföldön él -.-")! Aztán jön Ana María, akinek szintén az őrangyala voltam, és tök jó barátnők vagyunk (na őt nagyon hiányoltam, hogy nincs itt, mert 4 éve nem láttam)... Egyik nap írt, hogy jön, és utána kiderült, hogy "végleg" hazajön Angliából, és befejezi a tanulmányait meg minden :)! Amikor megkaptam az üzenetét, bevallom, elpityeregtem magam... Látogatóba jön továbbá Andrés, aki tavaly volt nálunk cserediák és amúgy 11 éves korában az USA-ba költöztek, de rendszeresen visszajár. És jön Alejandro, egy mexikói barátom, aki tavaly a Corvinuson volt Erasmusszal... Hát nem édes az élet :)? Ha már csóró vagyok bejárni Dél-Amerikát, Mohamed megy a hegyhez :D...
Az egyik AFS-es foglalkozás után megtudtuk, hogy Bogotában is rendeznek egy mini Oktoberfestet, mivel azért él itt egy kis létszámú német közösség. Fogtuk magunkat németországi excserediákok, és belevetettük magunkat a deutsch-kodásba :D! Tény, hogy nem volt akkora hű de nagy szám, mégis élveztük, hogy a világ ilyen messzi szegletébe is eljutott a dolog... Kiadtam 1000 HUF-nyi pesot Wurst-ra és Kartoffelsalat-ra, valamint egyik barátommal feleztünk egy sört, ami így fejenként 600 HUF volt, de basszus legalább sör íze volt, nem úgy, mint ezeknek a sörnek nevezett vizezett izéknek, ami itt van :P! Utána hivatalosak voltunk a 85. utcába (ami magyarul irtó hülyén hangzik), ami itt nagy partihely... Ez az a zóna Bogotában (amit amúgy Zona Rosa-nak hívnak), ami tele van bárokkal, diszkókkal, és hozzáteszem irtó veszélyes, pl. 2 hete megöltek egy diákot a tesóm egyeteméről... (De legalább közel lakunk hozzá...) Szóval meginvitált az egyik AFS önkéntes, mert előtte 2 nappal nyitottak ott egy bárt, ahol ő, mint társtulaj és koktélos pincér dolgozik, és nyilván mindenféle nyitási akciókkal kedveskedett, úgyhogy egy kedélyes, táncolgatós estét töltöttünk ott a többi önkéntessel...
Ja már az első konfliktuson is túl vagyok a fogadótesómmal, ami jó néhány napos fejtörést és nehézségeket okozott, de szerencsére megoldottuk a dolgokat, és élünk tovább, mint hal a vízben!
Bocsi, bocsi, bocsi
Hehe, sokan panaszkodtatok, hogy pöppet hanyagoltam a blogot. Hát igen, valahogy nem jutottam el idáig... Tökre elnézést kérek!!!!!!! De annyi minden történik, hogy úgy elvagyok az itteni kis dolgaimmal.
Ott hagytuk abba, hogy szegény beteg nagypapa meghalt. Ez nyilván rá is nyomta a bélyegét az egész őszi szünetre (ja a tesóm és a barátaim nagy részének szünet volt), úgyhogy nem is csináltunk semmit. A család rendezte a temetést és a búcsúmisét, én pedig amiben tudtam, segítettem nekik. Szép ceremónia volt, és épp "aktuális", mert az én nagypapám pedig pont 1 éve halt meg, ezért a templomban hallott gondolatocskákat átültettem a saját szituációmba (ezek a vallásos cuccok sajna néha kiborítanak). Utána valamelyik nap pedig az anyukámmal tartottunk egy házi megemlékezést gyertyával és szép zenével. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy az egyik barátnőm meghívott egy hosszú hétvégére az unokatesójához, aki meleg klímás helyen lakik medencével, napsütéssel és mindennel mi szem-szájnak ingere. De egy ilyen nehéz helyzetben érthető, hogy nem mentem...
Ja hozzátenném, hogy ezentúl azért annyira ördöngős izgi dolgokat ne várjatok, mert bár tele van a naptáram programokkal és szuperül érzem magam meg tökre népszerű vagyok, de már elmúlt az az időszak, amikor még minden új és vakáció meg Hawaii van ezerrel. Elkezdődött a normális mindennapi életem, benne család, barátok és miegymás, de nyilván megosztok veletek mindenféléket, meg amint lesz időm és lehetőségem utazni, na az menő lesz :)!
Szóval például elmentünk kicsit kirándulni az itteni német barátnőmmel és a kollégáival. Tunját választották a csajok úti célul, ami kb. 3 órányira van Bogotától busszal. Nem tudom, miért pont ezt, azért nem hemzsegnek a látnivalók, de cuki város, és persze olyan kolumbiai. Jó volt, jó volt, de valahogy furcsán éreztem magam, mert rájöttem, hogy annyira nem hiányzik ez a német mentalitás, főleg az egyik csaj részéről, aki már másfél éve itt lakik. Na ennek a nőszemélynek totál negatív véleménye van egész Kolumbiáról: a rendszerről, az emberekről, mindenről. Persze értem én, hogy ha valaki dolgozni jön ide, és nem úgy, hogy kontaktok tömkelegével rendelkezik, mint én, akkor többé-kevésbé egyedül kell felfedeznie a kultúrát, ami sokkal nehezebb, de hogy végig csak szidott mindent, és panaszkodott, na ez kiverte nálam a biztosítékot. Már majdnem mondtam neki, hogy mi a francért nem mész haza, ha nem tetszik? Én is azért nap mint nap szembesülök sok dologgal, és hogy külföldiként mikre kell odafigyelni, de hát Istenem, én választottam, hogy belépek egy idegen országba, akkor már nyilvánvaló, hogy nekem kell alkalmazkodni és megtanulni az itteni dolgokat, nem??? Sőt, oka nem lehet panaszra, mert az egyik legburzsujabb suliban dolgozik német fizetésért... Nyehhh. Na szó mi szó, azért jól elszórakoztam a többiekkel, 500 HUF-ért olyan menüt ettünk, hogy majd' szétdurrantunk, és cuki kis eldugott helyeket fedeztünk fel a városon belül :)! Jajjj, mindjárt elfelejtem: az egyik német lány onnan származik, ahol én laktam Németországban... Állati kicsi a világ :)! Tök jól eldumáltunk mindenféléről, ami OG Cityvel kapcsolatos, meg alapból is az ő agya nem olyan tipikus németre van beprogramozva, ezért is jövünk ki jól. Hazafelé jól beválasztottunk egy idióta buszt, és hiába mondtam, hogy induljunk el időben, mert vasárnap este a Bogotába való bejutás eltart másfél óráig, neeeeem... Szenvedtünk egy sort, és ráadásul kiderült, hogy a busz nem ott áll meg, ahová mi akartunk menni, mert a drága panaszkodós főnökasszony mégsem kérdezte meg a sofőrt. De mire észbe kaptunk, a csajok már előbb leszálltak, mert nekik közel volt, mi pedig ketten a kis fekete-erdei barátnémmal egyszer csak leszálltunk a semmi közepén. Na ez vicces volt, volt már vagy 9 óra este, totál sötét, Bogotá egy számomra eddig ismeretlen szeglete, főleg, hogy a családom mindig úgy beparáztat, hogy 8 után taxival jöjjek meg ilyenek (ami amúgy azért túlzás)... Na ja, kicsit be voltunk kakkantva, de nagy nehezen hazajutottunk. A barátnőmnél aludtam, akinek szupi lakása van, és egyébként örülök, hogy így történt, mert már annyira kényelmesen közlekedtem és teljesen bogotainak képzeltem magam, de ez az eset figyelmeztetett, hogy azért mindig oda kell figyelni!
Idő közben, amég szintén mindenféle munkakeresős-egyeztetős dologgal voltam elfoglalva, bementem a másik AFS irodába (mivel kettő van), és máris befogtak segíteni 2 Magyarország iránt érdeklődő családhoz. Megkötöttük az önkéntesszerződésem, szóval már totál hivatalosan is AFS Kolumbia önkéntese vagyok :)!
Egyik nap az öcsém úgy jött haza a suliból, hogy hűűűű megtanult magyar gulyást csinálni, és ez mennyire király. Mikor elkezdte mesélni, rájöttem, hogy ez annyira azért nem magyar gulyás, inkább kicsit osztrákos-németes beütésű izé. Totál felpörgött, hogy de hát a tanár ezt meg azt mondta, de én akkor is tudom, hogy ez baromság. Szerintük a MAGYAR gulyás valamiféle szaftos marhahús nem is tudom mivel, és a végén hagyni kell a húst kiszáradni... Szóval tisztára német gulyás, és igaz, hogy a nyomi Wikipédia azt írja, hogy a levesen kívül a magyar gulyás ez a húsétel izé, ez akkor is blöhhh... Írjátok meg, ha nincs igazam, de én azt mondtam nekik, hogy a nyakamat rá, hogy ha a magyar családomat, barátaimat megkérdezik, vagy bemennek egy tradicionális étterembe nálunk, és gulyást rendelnek, fullra gulyáslevest fognak kapni, és nem ezt a német cuccot! De tényleg, szóljatok, ha én vagyok a buta, és nem ismerem a magyar konyhát!
Ahogy telt-múlt az idő, október 1. hetén is túl voltunk, szóval elkezdtem hevesen infokat gyűjteni a vízumokról, amiben az egyik itt élő magyar segített... Ja igen, upszi, elfelejtettem közölni, hogy már egy ideje tutira megkaptam a melót ott, ahol eredetileg is dolgoztam volna... A nemzetközi szervezet irodájában. Ezt nem fogom részletezni, mert eléggé komplikált, akik tudják, hogy miért, tudják, akik nem, azoktól bocsánatot kérek, de ezt most nem szeretném kifejteni, inkább várok, aztán majd mesélek... A lényeg, hogy megvaaaaan!!!!!
Közben eszembe jutott, hogy anno nem írtam le, hogy a tesómmal elmentünk egy turistalátványossághoz itt Bogotában... Ez már jó rég volt, de valahogy most jutott eszembe: szóval felmentünk a Monserratéra, ahol a város felett a hegyen van egy templom, mellette pedig kirakodóvásár, éttermek, és lehet ide-oda sétálgatni. Közel van a tesóm egyeteméhez, és végre egy hely, ahol elvétve külföldieket is lehet látni, mert amúgy azért nem tolonganak :D! Ilyen libegő lift izével mentünk fel, és áááááá de elájultam a látványtól!!! A templom is tök cuki, hangosbemondón mindenhol hallani lehetett az aktuális misét... Sétálgattunk pöppet, és állati, hogy egyik oldalról a hegyeket, a másikról pedig az egész várost látni lehet... Kicsit ott maradtam bámészkodva, kb. nem akartam hazamenni! Amúgy a hegyre gyalog is fel lehet menni, de mostanában le volt zárva, és mondják, hogy annyira nem tanácsos, mert az erdőben mindenféle tolvajok laknak, és egyik ismerősöm mesélte, hogy mikor fel akart vinni valakit, kirabolták őket, és még a ruhájuk levételére is kényszerítették őket, mert azt is ellopták :S... Ja és van 2 totál ellentétes legenda is a hellyel kapcsolatban: az egyik, hogy ha van egy szerelmed, akkor mindenféleképp el kell látogatnotok oda együtt. A másik - ami a tényleges hiedelem és az emberek nagy része ezt vallja -, hogy ha felmentek közösen a pároddal, akkor sosem fogtok összeházasodni, és hogy rövid időn belül szétmentek... Hát ki tudja?
Kicsit tényleg csúszásban vagyok magamhoz képest, de ígérem, behozom a lemaradást, és még ma megírok mindent :)... To be continued...
Ott hagytuk abba, hogy szegény beteg nagypapa meghalt. Ez nyilván rá is nyomta a bélyegét az egész őszi szünetre (ja a tesóm és a barátaim nagy részének szünet volt), úgyhogy nem is csináltunk semmit. A család rendezte a temetést és a búcsúmisét, én pedig amiben tudtam, segítettem nekik. Szép ceremónia volt, és épp "aktuális", mert az én nagypapám pedig pont 1 éve halt meg, ezért a templomban hallott gondolatocskákat átültettem a saját szituációmba (ezek a vallásos cuccok sajna néha kiborítanak). Utána valamelyik nap pedig az anyukámmal tartottunk egy házi megemlékezést gyertyával és szép zenével. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy az egyik barátnőm meghívott egy hosszú hétvégére az unokatesójához, aki meleg klímás helyen lakik medencével, napsütéssel és mindennel mi szem-szájnak ingere. De egy ilyen nehéz helyzetben érthető, hogy nem mentem...
Ja hozzátenném, hogy ezentúl azért annyira ördöngős izgi dolgokat ne várjatok, mert bár tele van a naptáram programokkal és szuperül érzem magam meg tökre népszerű vagyok, de már elmúlt az az időszak, amikor még minden új és vakáció meg Hawaii van ezerrel. Elkezdődött a normális mindennapi életem, benne család, barátok és miegymás, de nyilván megosztok veletek mindenféléket, meg amint lesz időm és lehetőségem utazni, na az menő lesz :)!
Szóval például elmentünk kicsit kirándulni az itteni német barátnőmmel és a kollégáival. Tunját választották a csajok úti célul, ami kb. 3 órányira van Bogotától busszal. Nem tudom, miért pont ezt, azért nem hemzsegnek a látnivalók, de cuki város, és persze olyan kolumbiai. Jó volt, jó volt, de valahogy furcsán éreztem magam, mert rájöttem, hogy annyira nem hiányzik ez a német mentalitás, főleg az egyik csaj részéről, aki már másfél éve itt lakik. Na ennek a nőszemélynek totál negatív véleménye van egész Kolumbiáról: a rendszerről, az emberekről, mindenről. Persze értem én, hogy ha valaki dolgozni jön ide, és nem úgy, hogy kontaktok tömkelegével rendelkezik, mint én, akkor többé-kevésbé egyedül kell felfedeznie a kultúrát, ami sokkal nehezebb, de hogy végig csak szidott mindent, és panaszkodott, na ez kiverte nálam a biztosítékot. Már majdnem mondtam neki, hogy mi a francért nem mész haza, ha nem tetszik? Én is azért nap mint nap szembesülök sok dologgal, és hogy külföldiként mikre kell odafigyelni, de hát Istenem, én választottam, hogy belépek egy idegen országba, akkor már nyilvánvaló, hogy nekem kell alkalmazkodni és megtanulni az itteni dolgokat, nem??? Sőt, oka nem lehet panaszra, mert az egyik legburzsujabb suliban dolgozik német fizetésért... Nyehhh. Na szó mi szó, azért jól elszórakoztam a többiekkel, 500 HUF-ért olyan menüt ettünk, hogy majd' szétdurrantunk, és cuki kis eldugott helyeket fedeztünk fel a városon belül :)! Jajjj, mindjárt elfelejtem: az egyik német lány onnan származik, ahol én laktam Németországban... Állati kicsi a világ :)! Tök jól eldumáltunk mindenféléről, ami OG Cityvel kapcsolatos, meg alapból is az ő agya nem olyan tipikus németre van beprogramozva, ezért is jövünk ki jól. Hazafelé jól beválasztottunk egy idióta buszt, és hiába mondtam, hogy induljunk el időben, mert vasárnap este a Bogotába való bejutás eltart másfél óráig, neeeeem... Szenvedtünk egy sort, és ráadásul kiderült, hogy a busz nem ott áll meg, ahová mi akartunk menni, mert a drága panaszkodós főnökasszony mégsem kérdezte meg a sofőrt. De mire észbe kaptunk, a csajok már előbb leszálltak, mert nekik közel volt, mi pedig ketten a kis fekete-erdei barátnémmal egyszer csak leszálltunk a semmi közepén. Na ez vicces volt, volt már vagy 9 óra este, totál sötét, Bogotá egy számomra eddig ismeretlen szeglete, főleg, hogy a családom mindig úgy beparáztat, hogy 8 után taxival jöjjek meg ilyenek (ami amúgy azért túlzás)... Na ja, kicsit be voltunk kakkantva, de nagy nehezen hazajutottunk. A barátnőmnél aludtam, akinek szupi lakása van, és egyébként örülök, hogy így történt, mert már annyira kényelmesen közlekedtem és teljesen bogotainak képzeltem magam, de ez az eset figyelmeztetett, hogy azért mindig oda kell figyelni!
Idő közben, amég szintén mindenféle munkakeresős-egyeztetős dologgal voltam elfoglalva, bementem a másik AFS irodába (mivel kettő van), és máris befogtak segíteni 2 Magyarország iránt érdeklődő családhoz. Megkötöttük az önkéntesszerződésem, szóval már totál hivatalosan is AFS Kolumbia önkéntese vagyok :)!
Egyik nap az öcsém úgy jött haza a suliból, hogy hűűűű megtanult magyar gulyást csinálni, és ez mennyire király. Mikor elkezdte mesélni, rájöttem, hogy ez annyira azért nem magyar gulyás, inkább kicsit osztrákos-németes beütésű izé. Totál felpörgött, hogy de hát a tanár ezt meg azt mondta, de én akkor is tudom, hogy ez baromság. Szerintük a MAGYAR gulyás valamiféle szaftos marhahús nem is tudom mivel, és a végén hagyni kell a húst kiszáradni... Szóval tisztára német gulyás, és igaz, hogy a nyomi Wikipédia azt írja, hogy a levesen kívül a magyar gulyás ez a húsétel izé, ez akkor is blöhhh... Írjátok meg, ha nincs igazam, de én azt mondtam nekik, hogy a nyakamat rá, hogy ha a magyar családomat, barátaimat megkérdezik, vagy bemennek egy tradicionális étterembe nálunk, és gulyást rendelnek, fullra gulyáslevest fognak kapni, és nem ezt a német cuccot! De tényleg, szóljatok, ha én vagyok a buta, és nem ismerem a magyar konyhát!
Ahogy telt-múlt az idő, október 1. hetén is túl voltunk, szóval elkezdtem hevesen infokat gyűjteni a vízumokról, amiben az egyik itt élő magyar segített... Ja igen, upszi, elfelejtettem közölni, hogy már egy ideje tutira megkaptam a melót ott, ahol eredetileg is dolgoztam volna... A nemzetközi szervezet irodájában. Ezt nem fogom részletezni, mert eléggé komplikált, akik tudják, hogy miért, tudják, akik nem, azoktól bocsánatot kérek, de ezt most nem szeretném kifejteni, inkább várok, aztán majd mesélek... A lényeg, hogy megvaaaaan!!!!!
Közben eszembe jutott, hogy anno nem írtam le, hogy a tesómmal elmentünk egy turistalátványossághoz itt Bogotában... Ez már jó rég volt, de valahogy most jutott eszembe: szóval felmentünk a Monserratéra, ahol a város felett a hegyen van egy templom, mellette pedig kirakodóvásár, éttermek, és lehet ide-oda sétálgatni. Közel van a tesóm egyeteméhez, és végre egy hely, ahol elvétve külföldieket is lehet látni, mert amúgy azért nem tolonganak :D! Ilyen libegő lift izével mentünk fel, és áááááá de elájultam a látványtól!!! A templom is tök cuki, hangosbemondón mindenhol hallani lehetett az aktuális misét... Sétálgattunk pöppet, és állati, hogy egyik oldalról a hegyeket, a másikról pedig az egész várost látni lehet... Kicsit ott maradtam bámészkodva, kb. nem akartam hazamenni! Amúgy a hegyre gyalog is fel lehet menni, de mostanában le volt zárva, és mondják, hogy annyira nem tanácsos, mert az erdőben mindenféle tolvajok laknak, és egyik ismerősöm mesélte, hogy mikor fel akart vinni valakit, kirabolták őket, és még a ruhájuk levételére is kényszerítették őket, mert azt is ellopták :S... Ja és van 2 totál ellentétes legenda is a hellyel kapcsolatban: az egyik, hogy ha van egy szerelmed, akkor mindenféleképp el kell látogatnotok oda együtt. A másik - ami a tényleges hiedelem és az emberek nagy része ezt vallja -, hogy ha felmentek közösen a pároddal, akkor sosem fogtok összeházasodni, és hogy rövid időn belül szétmentek... Hát ki tudja?
Kicsit tényleg csúszásban vagyok magamhoz képest, de ígérem, behozom a lemaradást, és még ma megírok mindent :)... To be continued...
2011. szeptember 28., szerda
Eseménytömeg vol.2
Hű, nem is mondtam még, hogy aranyosan visszautasított a német suli, mert nincs tapasztalatom kisgyerekekkel, nyöhh hát ez van. Bár barátnőm szerint csak rossz volt az időzítés, mert épp negyedéves értékelés meg szülői értekezletek, meg miegyéb szervezni valójuk volt. Lelkesedésem azonban töretlen, és amég nem leszek teljesen csóró, nem aggódom :D! A napokban egyfolytában önéletrajzot és motivációs leveleket írtam mindenféle nyelveken, úgyhogy már megvan angolul, spanyolul és németül is, szóval küldözgetek és várok...
Felvettem a kapcsolatot a kolumbiai AFS-szel is, mert már annyira tevékenykedhetnékem van, és nyilván mindig tanul az ember valami újat... Ez van, szervezetfüggő vagyok :)! Szuperkedvesek voltak, mondták, hogy örömmel fogadnak, és el is mentem az irodába. Jah hogy ez nem is iroda, hanem egy egész ház :D! Jót dumcsiztunk, és otthon éreztem magam, nem hiába, az AFS-es népek a világ minden táján ugyanolyan jófejek :)! Olyan kicsi a világ: az egyik srác, aki ott dolgozik, a Sofi unokatesója (igen, az a Sofi, akinek az angyala voltam), és van egy svéd lány, aki ismer magyar önkénteseket, és 2 éve van AFS Kolumbiánál. Szóval most kolumbiai önkéntes lettem :)! Volt is egy délutáni foglalkozásuk a januárban kiutazó diákok számára, ahol megismerkedtem az önkéntesekkel is. Itt a diákok nagy része Németországból érkezik vagy Németországba megy, mert az itt menő... Három olyan önkéntes van, akik Magyarországon voltak: Fabian (már nagyon régen volt), Oscar (basszus még 5 év után is állati jól beszél magyarul) és Julian (akit imádok), és van egy lányka, aki most fog majd Magyarországra menni, és szívesen elvállaltam, hogy segítek neki a felkészülésben... Sőt még azt is mondták az irodában, hogy esélyes, hogy elmehessek egy orira is :)! Vittem egy kis szuvenír kolbászt a fiúknak, akik állati viccesek voltak, kb. egymást tépték a kajáért, és miután ettek, fülig érő vigyorral mászkáltak végig az irodában :D! Mivel a találkozó után nem volt dolgunk, és egy szülő sem volt itthon 2 napig, meghívtam 1-2 emberkét. Főztünk paprikás krumplit (életem mestermű paprikás krumplija volt, akadt aki 4-szer szedett), ittunk magyar pálinkát, és szuperül töltöttük az estét...
Nővéremmel végre sikerült leegyeztetni egy találkozót az irodás nőcivel, aki anno melót ígért. Életem legunalmasabb délutánján vagyok túl (ott ültünk délután 2-től kb. 8-ig)... Azon kívül, hogy az egész életét elmesélte, és amúgy is elég fura a természete, ezalatt a röpke pár óra alatt nagy nehezen kb. 10 percet beszéltünk a munkáról, és hogy van egy terhes kollegina, akinek a helyét esetleg átvehetném rövid időn belül, és hogy segít megszerezni a vízumot, amit, ha sikerül, nagyon megköszönök neki. De egyébként kínszenvedés volt... Sebaj, túléltük! Volt itt még 1-2 kavarc, amit ide inkább nem fogok leírni, de akit érdekel, majd megkeres :P...
Hahhh kis fun fact sztorinak beszúrnám ide, milyen jót alkudtam egyik nap. Sétáltunk egyik barátnőmmel a városban, és velem nyilván meg kell állni minden bokorban, ahol kézműves ékszer micsodákat, és mindenféle színes csecsebecsét árulnak :D... Nézelődtünk, de alig volt pénzünk, nem is akartunk semmit venni. Tudni kell azért, hogy itt a kereskedők sokkal rámenősebbek, mint otthon, főleg hogy látják, hogy külföldiek vagyunk. Bár az én eszemen ugyan nem járnak túl, mert beszélek spanyolul, és nem hagyom magam átvágni, ha esetleg arra készülnének. Tetszett egy lila fülbevaló, de tényleg nem akartam aznap megvenni. Pali odajön, hablatyol, csábítgat (ez itt normális, hogy nagyon kínálgatják a portékát), beszélgetünk, tudja a nevem és hogy honnan jöttem, mennénk... Mondom: mennyi? - 1000 (HUF-nak megfelelő peso). Nézek, hahhh, byebye. - Najó, 800. - Hahhh 500, de ma nincs pénzem. - Megkapod 400-ért, de tényleg légyszi vedd meg (kézen fogott, rám rakott egy karkötőt, és a nevemen szólongatva könyörgött, hogy vegyem meg)! - Hmm, jó. Hű, most látom, vannak gyűrűid ugyanolyan stílusban, és színben, mint a fülbevaló. Mennyi? - Neked még plusz 200 a fülbevalóval együtt. Összesen 600. - 500-at fizetek a kettőért. - Nem, 600. - Köszi nem kérem, byebye. - Jó, 500, csak vedd meg! ............ Öccáé vettem egy pár gyönyörű fülbevalót a hozzá tartozó gyűrűvel, menő mi :D? (Mikor elmeséltem a sztorit itthon, az anyukám nevetve mondta, hogy szegény eladó pasi...)
Jah, a német barátnőmmel egész más a helyzet, mert totál szöszi, világos szemekkel, és nála még durvábban jelentkezik a "külföldi hatás" (nem mintha engem kolumbiainak néznének, de legalább barna hajú és szemű vagyok), ráadásul ő visszafogottabb, ezért többször le is húzzák pénzzel a boltokban vagy utcai árusnál, mint engem. Szegényt pont a héten rabolták ki (bár az elmúlt 2 hétben rajta kívül még 2 barátom telefonját lopták el, és már gondolkozom, hogy itt mindig aktualizálni kell a telefonkönyvem, és inkább egy füzetbe kiírom mindenkinek a számát, hátha engem is kirabolnak), úgy sajnálom, mert olyan kis ártatlan szegény. Tény, hogy ő gyakran van németekkel, én meg 99%-ban kolumbiaiakkal, ezért amúgy sem verhetnek nagyon át pénzzel, de azért szívósnak és kitartónak kell lenni, és persze a mottó: vigyázni (itt sok hirdetőtábla figyelmeztet, hogy "ne adj papayát" (kifejezés: no dar papaya), ergo ne add meg az esélyt, hogy kiraboljanak, és ne feltűnősködj, és amúgy is a francnak kell Blackberry) !!! Azért én sem állok le pattogni mindenkivel, mert ki tudja, kinél van épp kés vagy fegyver... Jajj mókás dolog: itt a buszokon és egyéb random helyeken az ajtóban ki van írva, hogy "Fegyverrel való belépés tilos!" Basszus annyira durva, hogy ezt ki KELL írni, mert nem egyértelmű! (Otthon csak a lightos verzióval találkozhatunk, mint hogy "Dohányozni tilos!/Fagyival belépni tilos!")
Sajnos a végére maradt a legszomorúbb esemény... Tegnap hívtak minket, hogy a nagypapa meghalt :(. Szóval most szomorúság uralkodik a házban. Épp egyedül vagyok 2 napig, mert a család elutazott oda messzire, hogy intézzék a dolgokat, és csak holnap jönnek. Én maradtam, mert most mit foglaljam a helyet a kocsiban, mikor Bogotából is úgy rántották össze a közeli rokonságot, hogy akkor ki melyik kocsiba fér be, és nem akarok ott lábatlankodni feleslegesen, így is van elég bajuk... Egyébként is melós intézni valóim akadtak, és egy picit egyedül is lehetek. Bár tegnap összefutottam a tesóm egyik barátnőjével, akivel én is nagyon jóban vagyok, és miután hazasétáltunk a városközpontból (ami volt vagy másfél óra), végül itt aludt nálunk, hogy mégse maradjak egyedül éjszakára...
Felvettem a kapcsolatot a kolumbiai AFS-szel is, mert már annyira tevékenykedhetnékem van, és nyilván mindig tanul az ember valami újat... Ez van, szervezetfüggő vagyok :)! Szuperkedvesek voltak, mondták, hogy örömmel fogadnak, és el is mentem az irodába. Jah hogy ez nem is iroda, hanem egy egész ház :D! Jót dumcsiztunk, és otthon éreztem magam, nem hiába, az AFS-es népek a világ minden táján ugyanolyan jófejek :)! Olyan kicsi a világ: az egyik srác, aki ott dolgozik, a Sofi unokatesója (igen, az a Sofi, akinek az angyala voltam), és van egy svéd lány, aki ismer magyar önkénteseket, és 2 éve van AFS Kolumbiánál. Szóval most kolumbiai önkéntes lettem :)! Volt is egy délutáni foglalkozásuk a januárban kiutazó diákok számára, ahol megismerkedtem az önkéntesekkel is. Itt a diákok nagy része Németországból érkezik vagy Németországba megy, mert az itt menő... Három olyan önkéntes van, akik Magyarországon voltak: Fabian (már nagyon régen volt), Oscar (basszus még 5 év után is állati jól beszél magyarul) és Julian (akit imádok), és van egy lányka, aki most fog majd Magyarországra menni, és szívesen elvállaltam, hogy segítek neki a felkészülésben... Sőt még azt is mondták az irodában, hogy esélyes, hogy elmehessek egy orira is :)! Vittem egy kis szuvenír kolbászt a fiúknak, akik állati viccesek voltak, kb. egymást tépték a kajáért, és miután ettek, fülig érő vigyorral mászkáltak végig az irodában :D! Mivel a találkozó után nem volt dolgunk, és egy szülő sem volt itthon 2 napig, meghívtam 1-2 emberkét. Főztünk paprikás krumplit (életem mestermű paprikás krumplija volt, akadt aki 4-szer szedett), ittunk magyar pálinkát, és szuperül töltöttük az estét...
Nővéremmel végre sikerült leegyeztetni egy találkozót az irodás nőcivel, aki anno melót ígért. Életem legunalmasabb délutánján vagyok túl (ott ültünk délután 2-től kb. 8-ig)... Azon kívül, hogy az egész életét elmesélte, és amúgy is elég fura a természete, ezalatt a röpke pár óra alatt nagy nehezen kb. 10 percet beszéltünk a munkáról, és hogy van egy terhes kollegina, akinek a helyét esetleg átvehetném rövid időn belül, és hogy segít megszerezni a vízumot, amit, ha sikerül, nagyon megköszönök neki. De egyébként kínszenvedés volt... Sebaj, túléltük! Volt itt még 1-2 kavarc, amit ide inkább nem fogok leírni, de akit érdekel, majd megkeres :P...
Hahhh kis fun fact sztorinak beszúrnám ide, milyen jót alkudtam egyik nap. Sétáltunk egyik barátnőmmel a városban, és velem nyilván meg kell állni minden bokorban, ahol kézműves ékszer micsodákat, és mindenféle színes csecsebecsét árulnak :D... Nézelődtünk, de alig volt pénzünk, nem is akartunk semmit venni. Tudni kell azért, hogy itt a kereskedők sokkal rámenősebbek, mint otthon, főleg hogy látják, hogy külföldiek vagyunk. Bár az én eszemen ugyan nem járnak túl, mert beszélek spanyolul, és nem hagyom magam átvágni, ha esetleg arra készülnének. Tetszett egy lila fülbevaló, de tényleg nem akartam aznap megvenni. Pali odajön, hablatyol, csábítgat (ez itt normális, hogy nagyon kínálgatják a portékát), beszélgetünk, tudja a nevem és hogy honnan jöttem, mennénk... Mondom: mennyi? - 1000 (HUF-nak megfelelő peso). Nézek, hahhh, byebye. - Najó, 800. - Hahhh 500, de ma nincs pénzem. - Megkapod 400-ért, de tényleg légyszi vedd meg (kézen fogott, rám rakott egy karkötőt, és a nevemen szólongatva könyörgött, hogy vegyem meg)! - Hmm, jó. Hű, most látom, vannak gyűrűid ugyanolyan stílusban, és színben, mint a fülbevaló. Mennyi? - Neked még plusz 200 a fülbevalóval együtt. Összesen 600. - 500-at fizetek a kettőért. - Nem, 600. - Köszi nem kérem, byebye. - Jó, 500, csak vedd meg! ............ Öccáé vettem egy pár gyönyörű fülbevalót a hozzá tartozó gyűrűvel, menő mi :D? (Mikor elmeséltem a sztorit itthon, az anyukám nevetve mondta, hogy szegény eladó pasi...)
Jah, a német barátnőmmel egész más a helyzet, mert totál szöszi, világos szemekkel, és nála még durvábban jelentkezik a "külföldi hatás" (nem mintha engem kolumbiainak néznének, de legalább barna hajú és szemű vagyok), ráadásul ő visszafogottabb, ezért többször le is húzzák pénzzel a boltokban vagy utcai árusnál, mint engem. Szegényt pont a héten rabolták ki (bár az elmúlt 2 hétben rajta kívül még 2 barátom telefonját lopták el, és már gondolkozom, hogy itt mindig aktualizálni kell a telefonkönyvem, és inkább egy füzetbe kiírom mindenkinek a számát, hátha engem is kirabolnak), úgy sajnálom, mert olyan kis ártatlan szegény. Tény, hogy ő gyakran van németekkel, én meg 99%-ban kolumbiaiakkal, ezért amúgy sem verhetnek nagyon át pénzzel, de azért szívósnak és kitartónak kell lenni, és persze a mottó: vigyázni (itt sok hirdetőtábla figyelmeztet, hogy "ne adj papayát" (kifejezés: no dar papaya), ergo ne add meg az esélyt, hogy kiraboljanak, és ne feltűnősködj, és amúgy is a francnak kell Blackberry) !!! Azért én sem állok le pattogni mindenkivel, mert ki tudja, kinél van épp kés vagy fegyver... Jajj mókás dolog: itt a buszokon és egyéb random helyeken az ajtóban ki van írva, hogy "Fegyverrel való belépés tilos!" Basszus annyira durva, hogy ezt ki KELL írni, mert nem egyértelmű! (Otthon csak a lightos verzióval találkozhatunk, mint hogy "Dohányozni tilos!/Fagyival belépni tilos!")
Sajnos a végére maradt a legszomorúbb esemény... Tegnap hívtak minket, hogy a nagypapa meghalt :(. Szóval most szomorúság uralkodik a házban. Épp egyedül vagyok 2 napig, mert a család elutazott oda messzire, hogy intézzék a dolgokat, és csak holnap jönnek. Én maradtam, mert most mit foglaljam a helyet a kocsiban, mikor Bogotából is úgy rántották össze a közeli rokonságot, hogy akkor ki melyik kocsiba fér be, és nem akarok ott lábatlankodni feleslegesen, így is van elég bajuk... Egyébként is melós intézni valóim akadtak, és egy picit egyedül is lehetek. Bár tegnap összefutottam a tesóm egyik barátnőjével, akivel én is nagyon jóban vagyok, és miután hazasétáltunk a városközpontból (ami volt vagy másfél óra), végül itt aludt nálunk, hogy mégse maradjak egyedül éjszakára...
Ooops Strawberry - eseménytömeg
Jajj emberkék, nem is tudjátok, mennyire kackac visszaolvasni a korábbi bejegyzéseimet :D! Bocsánat, hogy egyre ritkábban írok, de beindult az élet, és minden nap van valami...
Az elmúlt 2 hetet a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy az új emberek korszaka. Megismerkedtem azzal a két szem magyarral, akik Bogotában élnek. Elvittek ebédelni, csacsogtunk, nagyon jófejek! Mindketten kb. 8-9 éve jöttek ki dolgozni, és azóta már családos emberek, és jól elvannak itt. Dániel épp segít nekem egy munka megszerzésében :)... Továbbá új ismerősökre tettem szert 2 Couch Surfing-es arc és egy perui srác személyében, aki Budapesten élt 3 évig, és ugyanolyan random módon, mint én, eldöntötte, hogy most épp Bogotában fog lakni :)! Találkoztam végre Makával is, aki Magyarországon volt cserediák, de én nem ismertem, mert akkor csereéven voltam Németországban (ráadásul kb. 10 percre lakik tőlem)... Egyik hétvégén tartottunk megint egy kis összejövetelt a "magyarországi" latinokkal, és volt igazi magyar forró csoki (én nem tudtam, hogy ez itt ekkora nagy szám, de kiderült, hogy az itteni kávézókban nem létezik ilyen ital)...
Elmentünk ismét Gachancipába, ahol a hétvégi ház van, ez alkalommal azonban nem a mi telkünkre, hanem egy rokonéra. Na nekem full nem esett le, hogy neki az csak nyaraló, mert olyan óriási, igényesen és gyönyörűen berendezett ház, hogy olyan lakóháznak néz ki. Mondanom sem kell, állati pénzes a pasi, több ingatlanja is van itt-ott, viszont egyáltalán nem érződik rajta, hogy sznob vagy beképzelt lenne. Állati kedves, aranyos, nagyon művelt. Kiderült, hogy járt már Budapesten, és olyan dolgokat tudott a magyarokról, hogy csak ámultam. Sétáltunk az óriási földjein, aminek kilátása van a völgyben lévő tóra, és olyan csodálatos táj veszi körül, hogy leesik az ember álla. Még több családtagot ismertem meg, és már akkora káosz van a fejemben a neveket és a rokoni szálakat illetően, hogy az már szappanoperába illő (nem csoda, hogy a sorozatokban mindig megy a kavarás ennyi latinnal egy helyen xD)... Amúgy nagyon kedves módon szétszívattak ebéd közben, de tudom, hogy pusztán szeretetből csinálják, mert itt ha családi találkozó van, mindig én kerülök valahogy a központba, és az egész család olyan mókás kedvű, hogy egész nap viccelődnek egymással is.
Eljött annak is az ideje, hogy végre alkalmazkodjak a bolond időjáráshoz. Azt mondta valaki, hogy a szervezetnek olyan 3 hét és 1 hónap közti időre van szüksége a teljes átálláshoz. Na most nekem most volt 1 hónapja, hogy megérkeztem, és eddig többé-kevésbé sikerrel vettem az akadályokat. Az elején kb. haldokoltam-fuldokoltam, utána sokkal jobb lett, de volt 1-2 nap, amikor állati rosszul éreztem magam (de csak úgy 5-10 percekre). Múlt héten viszont egyre rosszabb lett, azt hittem, hogy elkapott valami betegség, és totál beparáztam, hogy soha nem leszek már normális állapotban. És egyszer csak bumm, felkeltem, és jól voltam :)! Végre tudok olyan intenzitással lélegezni, ahogy otthon, nem száraz a szám egész nap, és nem kell napi 3 liter vizet meginnom ahhoz, hogy jól érezzem magam! Hahhh mission completed :)!
A nagy happiness-be persze hogy be kell csúsznia valami szívásnak is! Múlt pénteken sétáltam, sétáltam, egy kis lyukba beleléptem, zsupsz :(. A bokám sikeresen kirándult egy másik univerzumba (továbbra is felhívnám gonosz ismerőseim figyelmét, hogy délután volt, semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam, és nem voltam sem EDDA koncerten, sem Corvinus gólyatáborban)... Murphy bárhol legyek, a világ minden szegletében rám talál. Eredetileg a hétvégén 3 buliba voltam hivatalos, na ennek annyi is volt! Itthon szenvedtem, jegelve és pihentetve a bokám, bár szerencsére nem olyan durva, mint az előző kettő, 2-3 nap alatt már rendben voltam...
Jajj igen! Múlt héten tört rám először olyan igazi honvágy... Nosztagliáztam pöppet, de nem volt se bőgés, se kesergés! Csak már kicsit meguntam az itteni kaját (miéééééért esznek mindig rizst, marhahúst meg babot, babot, babot?????), és már kicsit ááá, hogy osztozni kell a szobán (a koli/albi után azért haza-hazjárogattam, és megvolt az 1-2 nap egyedüllét). Baromira társas lény vagyok, és általában utálok egyedül lenni, de most, hogy valaki mindig van itthon, kicsit frusztráló. Meg valahogy úgy megölelgetnék otthon mindenkit :):):)! SZERETLEK TITEKET !!!
Az elmúlt 2 hetet a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy az új emberek korszaka. Megismerkedtem azzal a két szem magyarral, akik Bogotában élnek. Elvittek ebédelni, csacsogtunk, nagyon jófejek! Mindketten kb. 8-9 éve jöttek ki dolgozni, és azóta már családos emberek, és jól elvannak itt. Dániel épp segít nekem egy munka megszerzésében :)... Továbbá új ismerősökre tettem szert 2 Couch Surfing-es arc és egy perui srác személyében, aki Budapesten élt 3 évig, és ugyanolyan random módon, mint én, eldöntötte, hogy most épp Bogotában fog lakni :)! Találkoztam végre Makával is, aki Magyarországon volt cserediák, de én nem ismertem, mert akkor csereéven voltam Németországban (ráadásul kb. 10 percre lakik tőlem)... Egyik hétvégén tartottunk megint egy kis összejövetelt a "magyarországi" latinokkal, és volt igazi magyar forró csoki (én nem tudtam, hogy ez itt ekkora nagy szám, de kiderült, hogy az itteni kávézókban nem létezik ilyen ital)...
Elmentünk ismét Gachancipába, ahol a hétvégi ház van, ez alkalommal azonban nem a mi telkünkre, hanem egy rokonéra. Na nekem full nem esett le, hogy neki az csak nyaraló, mert olyan óriási, igényesen és gyönyörűen berendezett ház, hogy olyan lakóháznak néz ki. Mondanom sem kell, állati pénzes a pasi, több ingatlanja is van itt-ott, viszont egyáltalán nem érződik rajta, hogy sznob vagy beképzelt lenne. Állati kedves, aranyos, nagyon művelt. Kiderült, hogy járt már Budapesten, és olyan dolgokat tudott a magyarokról, hogy csak ámultam. Sétáltunk az óriási földjein, aminek kilátása van a völgyben lévő tóra, és olyan csodálatos táj veszi körül, hogy leesik az ember álla. Még több családtagot ismertem meg, és már akkora káosz van a fejemben a neveket és a rokoni szálakat illetően, hogy az már szappanoperába illő (nem csoda, hogy a sorozatokban mindig megy a kavarás ennyi latinnal egy helyen xD)... Amúgy nagyon kedves módon szétszívattak ebéd közben, de tudom, hogy pusztán szeretetből csinálják, mert itt ha családi találkozó van, mindig én kerülök valahogy a központba, és az egész család olyan mókás kedvű, hogy egész nap viccelődnek egymással is.
Eljött annak is az ideje, hogy végre alkalmazkodjak a bolond időjáráshoz. Azt mondta valaki, hogy a szervezetnek olyan 3 hét és 1 hónap közti időre van szüksége a teljes átálláshoz. Na most nekem most volt 1 hónapja, hogy megérkeztem, és eddig többé-kevésbé sikerrel vettem az akadályokat. Az elején kb. haldokoltam-fuldokoltam, utána sokkal jobb lett, de volt 1-2 nap, amikor állati rosszul éreztem magam (de csak úgy 5-10 percekre). Múlt héten viszont egyre rosszabb lett, azt hittem, hogy elkapott valami betegség, és totál beparáztam, hogy soha nem leszek már normális állapotban. És egyszer csak bumm, felkeltem, és jól voltam :)! Végre tudok olyan intenzitással lélegezni, ahogy otthon, nem száraz a szám egész nap, és nem kell napi 3 liter vizet meginnom ahhoz, hogy jól érezzem magam! Hahhh mission completed :)!
A nagy happiness-be persze hogy be kell csúsznia valami szívásnak is! Múlt pénteken sétáltam, sétáltam, egy kis lyukba beleléptem, zsupsz :(. A bokám sikeresen kirándult egy másik univerzumba (továbbra is felhívnám gonosz ismerőseim figyelmét, hogy délután volt, semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam, és nem voltam sem EDDA koncerten, sem Corvinus gólyatáborban)... Murphy bárhol legyek, a világ minden szegletében rám talál. Eredetileg a hétvégén 3 buliba voltam hivatalos, na ennek annyi is volt! Itthon szenvedtem, jegelve és pihentetve a bokám, bár szerencsére nem olyan durva, mint az előző kettő, 2-3 nap alatt már rendben voltam...
Jajj igen! Múlt héten tört rám először olyan igazi honvágy... Nosztagliáztam pöppet, de nem volt se bőgés, se kesergés! Csak már kicsit meguntam az itteni kaját (miéééééért esznek mindig rizst, marhahúst meg babot, babot, babot?????), és már kicsit ááá, hogy osztozni kell a szobán (a koli/albi után azért haza-hazjárogattam, és megvolt az 1-2 nap egyedüllét). Baromira társas lény vagyok, és általában utálok egyedül lenni, de most, hogy valaki mindig van itthon, kicsit frusztráló. Meg valahogy úgy megölelgetnék otthon mindenkit :):):)! SZERETLEK TITEKET !!!
2011. szeptember 13., kedd
Ez, az, amaz
Igen, azért sem mentünk bulizni, mert én közben a munkaügyeimet intézem, és ide-oda mászkálok, vagy írogatok és telefonálok. A kontaktjaim riadókészültségben állnak, és adódott jó néhány lehetőség, csakhogy várni kell. Ahol eredetileg dolgoznék (a nemzetközi iroda), a főnöknő elég hmmm érrrdekes: hol ezt mond, hol meg azt mond, és már nagyon idegesít, mert most meg épp elutazott 2 hétre, úgyhogy ezért is nézek minden más után... Gyakornoki állásom már majdnem biztos, csak ugye azért nem jár itt fizetés. Viszont az iroda, ahol voltam, nagyon tetszett (egy fejlesztésekért felelős minisztérium). Barátnőm, aki ott ügyvéd (őt is AFS-es kontakt alapján szereztem), és a 31. emeleten dolgozik, tök fain. A főnöke mindenféleképp meg akart ismerni (a tesója a BME-n tanult), és szerette volna, ha náluk helyezkedem el, de sajna semmi közöm a joghoz. Ott megpróbálnak a saját tanulmányaim és érdeklődési köröm alapján elhelyezni (nemzetközi kapcsolatok, politikatudomány), és egyelőre megkaptam "házi feladatnak" egy olyan témát, ami a főnök szerint itt Kolumbiában elég aktuális és van mit tenni érte. Ez pedig nem más, mint a "primera infancia", amit én személy szerint gyermekpolitikának mondanék. A lényege, hogy a gyerekek védelmével, alapjogaival foglalkozik, és feladata, hogy minden jog és lehetőség biztosítva legyen számukra (főleg 0-6 év között). Ez a projekt itt még gyerekcipőben jár (muhhhahhha de vicces vagyok), ezért nekem utána kell néznem, hogy a környező országok hol tartanak ebben a témakörben, és persze Kolumbia hol jár, azután kezdődik a projekt. Kaptam egy valag törvényt és rendeletet, meg az alkotmány egyes részeit, amit fel kell dolgoznom ehhez. Amúgy tök érdekes, és sarkall, hogy a felsőbb szintű spanyolomat használjam, és ne azt, amit a fiútesómtól tanulok nap mint nap :D... Na ja, már eléggé vágom a helyi szlenget is, és José folyton panaszkodik, hogy engem nem lehet úgy szívatni, mint a tavalyi cserediákjukat, mert alapból beszélem a nyelvet és gyorsan tanulok...
Ezen kívül a német barátnőm épp megkérdezte a német suliban, ahol ő dolgozik, hogy esetleg lenne-e esélyem (véleménye szerint jobban beszélek németül, mint a kolumbiai kollégái :D), és azt mondták, hogy örülnének a jelentkezésemnek, szóval egy fél délutánt azzal töltöttem, hogy pályázatot írtam deutschul, hát majd meglátjuk... De fun fact: az egyik nagybácsim 2 lánya oda jár, úgyhogy épp kapok egy jó kis pozitív referenciát tőle! És Éva is mindenben támogat, aki már jó pár éve Kolumbiába költözött (de nem Bogotában lakik), és még utazás előtt felvettem vele a kapcsolatot. Most az egyik bogotai ismerőse próbál segíteni. Éva adott még 1-2 magyar elérhetőséget itt Bogotában, és ha minden igaz, holnap Dániellel ebédelek, aki már időtlen idők óta itt él és itt alapított családot. Anyu, Apu, légyszi NE aggódjatok, tudjátok, hogy mindig megoldom a dolgaimat!!! :)
Az anyukám szegény még mindig ingázik Bogotá és a másik város közt, ahol az apukája lakik, eddig a majd' 3 hét alatt kb. 5 napot láttam. Most elvileg hosszabb időre jött haza, mert sajna nincs több szabadsága. Szegény nagyon szomorú, mert sajna nincs mit tenni az apukájáért. Úgyhogy bármi van, mindig készségesen a segítségére vagyunk. Továbbra is szocializálódom folyamatosan, azon kívül, hogy sok barátom és ismerősöm van itt, mindig hajt a kíváncsiság, hogy új embereket ismerjek meg, szóval beléptem a CouchSurfing oldalamra, és kontaktolok itteni népekkel is, akik szintén irtó szimpik :)! Jajj, és képzeljétek, ma végre elkaptam egy BL-meccset!!! Na és nem csak egy random meccs, Barca-Milan élőben :D! Tök véletlenül találta az apukám a csatornát, ahol közvetítik, és bár a Barca nyomiiiii volt, na jó a Milan volt szerencsés, tetszett, hogy valami "hazait" nézhetek... És tudjátok mit, már nem is gyűlölöm annyira az itteni buszokat! Most, hogy már mentem egyedül is, nem tűnik vészesnek, csak oda kell figyelni, hogy mit ír a tábla, nehogy rossz felé menjek... És főleg, hogy már a várost is egyre jobban ismerem, sokkal nagyobb biztonságot ad a mászkálás!
Ezen kívül a német barátnőm épp megkérdezte a német suliban, ahol ő dolgozik, hogy esetleg lenne-e esélyem (véleménye szerint jobban beszélek németül, mint a kolumbiai kollégái :D), és azt mondták, hogy örülnének a jelentkezésemnek, szóval egy fél délutánt azzal töltöttem, hogy pályázatot írtam deutschul, hát majd meglátjuk... De fun fact: az egyik nagybácsim 2 lánya oda jár, úgyhogy épp kapok egy jó kis pozitív referenciát tőle! És Éva is mindenben támogat, aki már jó pár éve Kolumbiába költözött (de nem Bogotában lakik), és még utazás előtt felvettem vele a kapcsolatot. Most az egyik bogotai ismerőse próbál segíteni. Éva adott még 1-2 magyar elérhetőséget itt Bogotában, és ha minden igaz, holnap Dániellel ebédelek, aki már időtlen idők óta itt él és itt alapított családot. Anyu, Apu, légyszi NE aggódjatok, tudjátok, hogy mindig megoldom a dolgaimat!!! :)
Az anyukám szegény még mindig ingázik Bogotá és a másik város közt, ahol az apukája lakik, eddig a majd' 3 hét alatt kb. 5 napot láttam. Most elvileg hosszabb időre jött haza, mert sajna nincs több szabadsága. Szegény nagyon szomorú, mert sajna nincs mit tenni az apukájáért. Úgyhogy bármi van, mindig készségesen a segítségére vagyunk. Továbbra is szocializálódom folyamatosan, azon kívül, hogy sok barátom és ismerősöm van itt, mindig hajt a kíváncsiság, hogy új embereket ismerjek meg, szóval beléptem a CouchSurfing oldalamra, és kontaktolok itteni népekkel is, akik szintén irtó szimpik :)! Jajj, és képzeljétek, ma végre elkaptam egy BL-meccset!!! Na és nem csak egy random meccs, Barca-Milan élőben :D! Tök véletlenül találta az apukám a csatornát, ahol közvetítik, és bár a Barca nyomiiiii volt, na jó a Milan volt szerencsés, tetszett, hogy valami "hazait" nézhetek... És tudjátok mit, már nem is gyűlölöm annyira az itteni buszokat! Most, hogy már mentem egyedül is, nem tűnik vészesnek, csak oda kell figyelni, hogy mit ír a tábla, nehogy rossz felé menjek... És főleg, hogy már a várost is egyre jobban ismerem, sokkal nagyobb biztonságot ad a mászkálás!
Csocsika népek!
Na jajj igen, ma valahogy kicsattanok az örömtől, és ugrálhatnékom van egész nap :)! (Pedig az időjárás elég nyomi...) Gyerekek, meg kell mondjam, állatira jól érzem itt magam, és bár tényleg zavar, hogy ezek a fránya latinok mindent halogatnak (lásd: munka), de ezeken kívül elvagyok, mint a befőtt...
Ismét belevetettem magam egy jónak ígérkező partyba. Posztoltam is facebook-ra egy fotót, amin olyan kolumbiai barátaimmal vagyok, akik 2008-2009-ben voltak Magyarországon. Julian barátom hívott el, mert drága kis cserediákjaink alkalomadtán összeülnek, és csapnak egy jó magyaros bulit. Az egyetemnél kezdtünk a belvárosban egy nagyon szimpatikus kis kocsmában, ahol kb. 180 HUF egy sör (haha Tetthely-feelingem volt), majd elmentünk José lakásába egy kis házibulira (akinek mond valamit: Angelica, Paula, Julian, José és Sebastian voltak ott és még pár random arc). Kicsit hihetetlen, hogy itt mindig ezt a furi aguargiente-t isszák, ami nekem totál nem ízlik, viszont egyszer csak előkerült a magyar pálinka is (le sem tagadhatnám, hogy AFS-es cserediákokkal voltam!!!). Baromi jól éreztem magam, tanítgattak salsázni meg merengue-zni, de azért úgy érzem, még kell egy kis idő, hogy belerázódjak. Bezzeg a reggaeton az ment :P! Ráadásul Julianék meghívtak egy utazásra is, mert jön valakije Magyarországról 1 hónapra, és ennek apropóján egész Észak-Kolumbiát bejárnánk 1 hónap alatt egy kis csapattal... Tök jó lenne, remélem összejön, bár azért nem lehet annyira olcsó mulatság... Szurkoljatok :)!!!
Mostanra már elég jól kezdem megismerni a jó nagy családot. Szerencsére hétvégén - de néha hétközben is - mindig meghívnak minket ebédre nagybácsik és egyéb rokonok, és már többnyire a neveket is tudom. Nagyon kedvelem őket, olyan kis lazák és barátságosak velem. Apukámmal egyébként is sokat sétálgatunk erre-arra itt a környező falvakban és Bogotában is. Talán a 2. hetemen lehetett, hogy este egy falucskából jöttünk haza kocsival, amikor is rám tört az érzés, hogy "hűűűűűűatyaég Kolumbiában vagyok", úgyhogy a nagy felfedezés folyamatában pöppet elbőgtem magam, de állati jó érzés volt! Ja és vicces, hogy az öcsém szakácsnak tanul, de egyik nap segítettem neki desszertet csinálni, és jobban tudtam a sütéssel kapcsolatos dolgokat, mint ő :)! Anyunak üzenem, hogy itt az én kis lustaságommal még mindig tök királynak számítok. (A tojásfehérjét kellett valami cukorral felverni, és kb. 1 perc után azt mondta, hogy elrontotta, és öntsük ki, mikor én felhívtam a figyelmét, hogy a hab nem 2 perc után lesz olyan, hogy fejre állítsuk :P...) És ahogy Karesz mondaná: "Vakok közt félszemű a király".
Még mindig folyamatosan művelem magam kolumbiai töriből, és nagyon érdekes dolgokat olvasok és fedezek fel, valamint egyik nap töri órát tartottam az apukámnak, akit nagyon lenyűgöz a magyar kultúra. Találkoztam végre a német lánnyal is, akivel a repülőn ismerkedtem meg. Olyan menő kirakodóvásárt találtunk, hogy eldobom az agyam :)! Igen, ilyen kézműves, ékszeres, szuveníres cuccokkal volt tele minden, úgyhogy Kittike megint úgy érezte, hogy hazatért... Alkudtunk szépen, és vettem egy türkiz blabla köves gyönyörűséget, ami állítólag gondoskodik a szellemi-spirituális gazdagságomról, jah és kaptunk "ajándékba" (ami persze még a lealkudott árba is bele volt kalkulálva) egy Kolumbia színű karkötőt! Észak-Bogotában voltunk, mit szépítsek, a burzsujnegyedben, ami nagyon rendezett és szép volt. Előtte pedig egy állatira lepukkant ebédlőt találtunk, ahol 600 HUF-ért óriási adag levest és másodikat kaptunk kólával kísérve. Nagyon nyami-nyami volt, tutira még visszamegyünk, pedig tényleg eléggé bizarrul nézett ki a hely.
A tesóm barátnői is állati kedvesek, van egy, akit már nagyon bírok. Egyik nap nálunk is aludt Ginna, és másnap elmentem velük az egyetemre, mert Maríának végre úgy volt órája, hogy engem is beengedtek. Hiperszuper az a suli, szívesen járnék én is oda, főleg, hogy az itteni barátaim/ismerőseim nagy része oda jár. Több óriási épület van, és nagyon modern volt minden (tegyük hozzá, perkálnak is érte rendesen minden szemeszterben). Voltam filmnézős német órán, és Ginnával az "Erotika a filmművészetben" órán, ahol kb. belezúgtam a tanárba. Éééés az egyetem melletti parkban szintén van kirakodóvásár, valamint gyümölcsárus-stand, ahol egy "pohár" gyümölcs (tudjátok, mint a pályaudvarokon-reptereken kb. 800 HUF-ért árulnak) itt 100, azaz 100 HUF-ba kerül. Én speciel a frissen darabolt ananászra szavaztam, de van mindenféle, és a hapsi ott pucolja és vágja a szemed előtt. A hétvégére több buli is hívogatott minket, de végül nem mentünk egyik nap sem, mert María eléggé fáradt volt a suli miatt, engem meg valami hülye magaslati betegséges nyavalya kerülget a napokban. Kicsit belefáradtam ebbe a dilis klímába, mert most tényleg megbolondult az idő. Elmegyek valahova kellemes időben, egyszer csak 25 fok lesz és tűző nap, majd 10 perc múlva szél és olyan eső, ami elől nem lehet menekülni. A napokban nem nagyon sikerült aludnom sem, és néha légszomjam van, de most már tényleg remélem, hogy elmúlik. (Ja végül is Bogotá a világ legmagasabban fekvő városa...)
Ismét belevetettem magam egy jónak ígérkező partyba. Posztoltam is facebook-ra egy fotót, amin olyan kolumbiai barátaimmal vagyok, akik 2008-2009-ben voltak Magyarországon. Julian barátom hívott el, mert drága kis cserediákjaink alkalomadtán összeülnek, és csapnak egy jó magyaros bulit. Az egyetemnél kezdtünk a belvárosban egy nagyon szimpatikus kis kocsmában, ahol kb. 180 HUF egy sör (haha Tetthely-feelingem volt), majd elmentünk José lakásába egy kis házibulira (akinek mond valamit: Angelica, Paula, Julian, José és Sebastian voltak ott és még pár random arc). Kicsit hihetetlen, hogy itt mindig ezt a furi aguargiente-t isszák, ami nekem totál nem ízlik, viszont egyszer csak előkerült a magyar pálinka is (le sem tagadhatnám, hogy AFS-es cserediákokkal voltam!!!). Baromi jól éreztem magam, tanítgattak salsázni meg merengue-zni, de azért úgy érzem, még kell egy kis idő, hogy belerázódjak. Bezzeg a reggaeton az ment :P! Ráadásul Julianék meghívtak egy utazásra is, mert jön valakije Magyarországról 1 hónapra, és ennek apropóján egész Észak-Kolumbiát bejárnánk 1 hónap alatt egy kis csapattal... Tök jó lenne, remélem összejön, bár azért nem lehet annyira olcsó mulatság... Szurkoljatok :)!!!
Mostanra már elég jól kezdem megismerni a jó nagy családot. Szerencsére hétvégén - de néha hétközben is - mindig meghívnak minket ebédre nagybácsik és egyéb rokonok, és már többnyire a neveket is tudom. Nagyon kedvelem őket, olyan kis lazák és barátságosak velem. Apukámmal egyébként is sokat sétálgatunk erre-arra itt a környező falvakban és Bogotában is. Talán a 2. hetemen lehetett, hogy este egy falucskából jöttünk haza kocsival, amikor is rám tört az érzés, hogy "hűűűűűűatyaég Kolumbiában vagyok", úgyhogy a nagy felfedezés folyamatában pöppet elbőgtem magam, de állati jó érzés volt! Ja és vicces, hogy az öcsém szakácsnak tanul, de egyik nap segítettem neki desszertet csinálni, és jobban tudtam a sütéssel kapcsolatos dolgokat, mint ő :)! Anyunak üzenem, hogy itt az én kis lustaságommal még mindig tök királynak számítok. (A tojásfehérjét kellett valami cukorral felverni, és kb. 1 perc után azt mondta, hogy elrontotta, és öntsük ki, mikor én felhívtam a figyelmét, hogy a hab nem 2 perc után lesz olyan, hogy fejre állítsuk :P...) És ahogy Karesz mondaná: "Vakok közt félszemű a király".
Még mindig folyamatosan művelem magam kolumbiai töriből, és nagyon érdekes dolgokat olvasok és fedezek fel, valamint egyik nap töri órát tartottam az apukámnak, akit nagyon lenyűgöz a magyar kultúra. Találkoztam végre a német lánnyal is, akivel a repülőn ismerkedtem meg. Olyan menő kirakodóvásárt találtunk, hogy eldobom az agyam :)! Igen, ilyen kézműves, ékszeres, szuveníres cuccokkal volt tele minden, úgyhogy Kittike megint úgy érezte, hogy hazatért... Alkudtunk szépen, és vettem egy türkiz blabla köves gyönyörűséget, ami állítólag gondoskodik a szellemi-spirituális gazdagságomról, jah és kaptunk "ajándékba" (ami persze még a lealkudott árba is bele volt kalkulálva) egy Kolumbia színű karkötőt! Észak-Bogotában voltunk, mit szépítsek, a burzsujnegyedben, ami nagyon rendezett és szép volt. Előtte pedig egy állatira lepukkant ebédlőt találtunk, ahol 600 HUF-ért óriási adag levest és másodikat kaptunk kólával kísérve. Nagyon nyami-nyami volt, tutira még visszamegyünk, pedig tényleg eléggé bizarrul nézett ki a hely.
A tesóm barátnői is állati kedvesek, van egy, akit már nagyon bírok. Egyik nap nálunk is aludt Ginna, és másnap elmentem velük az egyetemre, mert Maríának végre úgy volt órája, hogy engem is beengedtek. Hiperszuper az a suli, szívesen járnék én is oda, főleg, hogy az itteni barátaim/ismerőseim nagy része oda jár. Több óriási épület van, és nagyon modern volt minden (tegyük hozzá, perkálnak is érte rendesen minden szemeszterben). Voltam filmnézős német órán, és Ginnával az "Erotika a filmművészetben" órán, ahol kb. belezúgtam a tanárba. Éééés az egyetem melletti parkban szintén van kirakodóvásár, valamint gyümölcsárus-stand, ahol egy "pohár" gyümölcs (tudjátok, mint a pályaudvarokon-reptereken kb. 800 HUF-ért árulnak) itt 100, azaz 100 HUF-ba kerül. Én speciel a frissen darabolt ananászra szavaztam, de van mindenféle, és a hapsi ott pucolja és vágja a szemed előtt. A hétvégére több buli is hívogatott minket, de végül nem mentünk egyik nap sem, mert María eléggé fáradt volt a suli miatt, engem meg valami hülye magaslati betegséges nyavalya kerülget a napokban. Kicsit belefáradtam ebbe a dilis klímába, mert most tényleg megbolondult az idő. Elmegyek valahova kellemes időben, egyszer csak 25 fok lesz és tűző nap, majd 10 perc múlva szél és olyan eső, ami elől nem lehet menekülni. A napokban nem nagyon sikerült aludnom sem, és néha légszomjam van, de most már tényleg remélem, hogy elmúlik. (Ja végül is Bogotá a világ legmagasabban fekvő városa...)
2011. szeptember 2., péntek
Örömködés
Amiről eddig nem esett szó, a drága AFS-es ismerőseim, barátaim itt... Mindamellett, hogy Kolumbia hatalmas és sokszínű ország, azért is döntöttem mellette, mert itt van a legtöbb barátom Latin-Amerikában (köztük a legjobb barátnőm, María, akinél most lakom, és akivel a csereévünket ugyanabban a német városban töltöttük), és közülük is kb. 80-90% Bogotában lakik. Úgyhogy most jöjjön egy kis finomság az én kis AFS-eskéimnek :)... Ugyanis mióta itt vagyok, folyamatosan keresnek meg a régi cserediák barátaim, akik Magyarországon töltöttek 1 évet. Az elmúlt 1 héten találkoztam Angelicával és Juliannal, akik ugyanarra az egyetemre járnak, mint a fogadótesóm. Suli után elmentünk egy jót sörözni egy közeli kocsmába, és megtaláltam az egyetlen számomra iható kolumbiai sört, az Aguilát. Annyira hihetetlen volt ennyi idő után végre viszontlátni őket, jót röhögcséltünk és nosztalgiáztunk! Egyik nap találkoztam Maria Danielával is egy kávézóban, és annyira meg volt hatódva a lelkem, hogy elpityeredett... Erről jut eszembe, a kolumbiai kávé isteni :)! Apukám alapból vagy 3-4 bögrével megiszik naponta; a szupermarketben pedig nem 1-2 polcnyi, hanem vagy egy egész sor csak kávénak van fenntartva... Ittam már Juan Valdez kávét is, ami szerintem a leghíresebb kolumbiai kávé, az is finom volt :)... Jajj és ha már AFS, nemsokára találkozom Sebastiannal és Felipével is azt hiszem, valamint azt tervezem, hogy bemegyek Juliannal az itteni AFS irodába megnézni, hátha akad valami tennivaló ;)...
A tegnapi napom nagyon jól telt, apukámmal és a fiútesómmal kimentünk a finca-ra (telek/nyaraló...ilyesmi), ami olyan 40-50 km-re fekszik Bogotától északra Gachancipában, ami egy kb. 5000 fős falu. Baromira tetszett a két ház, ami ott van (egyik az én családomé, a másik pedig közös az apukám tesójáékkal)! Van két kutya, akik szerencsésen elszöktek, mikor a házra felügyelő néni a kaput nyitotta nekünk, szóval velük sajnos nem találkoztam... De a fentebb lévő háznál lévő két másik cukorfalatsággal sikerült összebarátkozni, akiknek épp van egy bébikutyusuk (el is neveztem Pici Perro-nak :D), illetve a szomszédok kutyái sem hagytak békén... Hát ez van, ha az ember kutyafanatikus, olyan jó volt végre ebek közt lenni :)!!!!! Sőt az egész környéken ameddig a szem ellát, tehenek és lovak vannak, mert ideális hozzá a környezet... El is neveztem Bociföldének, mert bármerre mész, belebotlasz egy legelésző bociba. Bár azt pl. sajnálom, hogy vannak olyan tehenek, akiknek a gazdájuk nem rendelkezik saját kerttel/földdel, ezért csak az út mellett ki vannak kötve a füvön, és egész álló nap magányosan, elhaladó kocsik és teherautók zaja mellett kell eltölteniük az időt. Nálunk a telken is van néhány tehénke meg ló, akik fent a hegyen legelésztek, ezért nem láttam őket, viszont a nemrég született kisbocival lespanoltam, mert ő lent maradt :)... A ház maga nagyon szépen van berendezve, olyan igazi birtokszerű az egész régi bútorokkal, festményekkel, képekkel és szerszámokkal díszítve... Magyar anyunak és apunak biztosan tetszene! A táj elbűvölő, látni körbe a hegyeket, és tök király magaslati levegő van... Bár a feljutás érdekes volt, mert az esőzések, árvizek miatt az út totál K.O., és a dzsippel is alig tudtunk felmenni, főleg ahogy tesóm vezet az életveszély!!! Megmutattak mindent, és tényleg szimpatikus kis hely, még hétvégi házibulik tartására is tökéletesen alkalmas... Utána bementünk pár környező faluba, nézelődtünk, végül hazajövetel előtt elmentünk egy Guatavita nevű helyre, ahol egy gyönyörű lagúna található (azaz 2 db, de mi csak a lenti tó részt néztük meg, de így is lélegzetelállító volt). Épp egy iskolás csoport is ott tartózkodott, így a tó kialakulásába és történetébe is belehallgathattunk... A falu is aranyos, tele kézműves és szuveníres dolgokkal, és külön érdekessége, hogy minden épület és lakóház is fehér.
Hazafelé megálltunk Bogotá határánál, hogy gyönyörködjünk és lencsevégre kapjuk a várost a magasból. Bármerre néztem, Bogotá volt, totál a horizonton is, csak és kizárólag a város maga :)... Basszus sikerült realizálnom, hogy milyen óriási is ez a város, nem csoda, hogy sosem tudom rögtön, mi hol van. Csináltam is jó pár képet, lehet majd ámuldozni, én még mindig nem tértem magamhoz, szerintem simán nagyobb, mint London vagy Párizs...
Épphogy szusszantunk egyet home sweet home, anyukám érkezett sietve, hogy kapott az egyik tesójától színházjegyeket, viszont ha menni akarunk, rohanni kell, mert 40 perc múlva kezdődik. Joséval gyorsan díszpuccba vágtuk magunkat, fogtunk egy taxit és irány a színház. Picike épület volt, és még maradt is majd' 10 perc kezdésig... Nem tudom, hogy otthon is így van-e, de külön bejárat volt férfiaknak és nőknek (lehet, hogy csak én vagyok ennyire elmaradott és régen jártam színházban, de így van). A darab először tetszett, majd a közepén utáltam, de a végére megszerettem. Elég bizarr történet, biztos, hogy nem mindegyikőtöknek nyerné el a tetszését, de a maga furcsa módján belopta magát a szívembe... Akik szeretik a kortárs és kicsit beteg dolgokat, ajánlom figyelmükbe a Pillowman című darabot :)... (Lehet, hogy otthon is játsszák valahol és Wikipédián is megtalálható.)
A tegnapi napom nagyon jól telt, apukámmal és a fiútesómmal kimentünk a finca-ra (telek/nyaraló...ilyesmi), ami olyan 40-50 km-re fekszik Bogotától északra Gachancipában, ami egy kb. 5000 fős falu. Baromira tetszett a két ház, ami ott van (egyik az én családomé, a másik pedig közös az apukám tesójáékkal)! Van két kutya, akik szerencsésen elszöktek, mikor a házra felügyelő néni a kaput nyitotta nekünk, szóval velük sajnos nem találkoztam... De a fentebb lévő háznál lévő két másik cukorfalatsággal sikerült összebarátkozni, akiknek épp van egy bébikutyusuk (el is neveztem Pici Perro-nak :D), illetve a szomszédok kutyái sem hagytak békén... Hát ez van, ha az ember kutyafanatikus, olyan jó volt végre ebek közt lenni :)!!!!! Sőt az egész környéken ameddig a szem ellát, tehenek és lovak vannak, mert ideális hozzá a környezet... El is neveztem Bociföldének, mert bármerre mész, belebotlasz egy legelésző bociba. Bár azt pl. sajnálom, hogy vannak olyan tehenek, akiknek a gazdájuk nem rendelkezik saját kerttel/földdel, ezért csak az út mellett ki vannak kötve a füvön, és egész álló nap magányosan, elhaladó kocsik és teherautók zaja mellett kell eltölteniük az időt. Nálunk a telken is van néhány tehénke meg ló, akik fent a hegyen legelésztek, ezért nem láttam őket, viszont a nemrég született kisbocival lespanoltam, mert ő lent maradt :)... A ház maga nagyon szépen van berendezve, olyan igazi birtokszerű az egész régi bútorokkal, festményekkel, képekkel és szerszámokkal díszítve... Magyar anyunak és apunak biztosan tetszene! A táj elbűvölő, látni körbe a hegyeket, és tök király magaslati levegő van... Bár a feljutás érdekes volt, mert az esőzések, árvizek miatt az út totál K.O., és a dzsippel is alig tudtunk felmenni, főleg ahogy tesóm vezet az életveszély!!! Megmutattak mindent, és tényleg szimpatikus kis hely, még hétvégi házibulik tartására is tökéletesen alkalmas... Utána bementünk pár környező faluba, nézelődtünk, végül hazajövetel előtt elmentünk egy Guatavita nevű helyre, ahol egy gyönyörű lagúna található (azaz 2 db, de mi csak a lenti tó részt néztük meg, de így is lélegzetelállító volt). Épp egy iskolás csoport is ott tartózkodott, így a tó kialakulásába és történetébe is belehallgathattunk... A falu is aranyos, tele kézműves és szuveníres dolgokkal, és külön érdekessége, hogy minden épület és lakóház is fehér.
Hazafelé megálltunk Bogotá határánál, hogy gyönyörködjünk és lencsevégre kapjuk a várost a magasból. Bármerre néztem, Bogotá volt, totál a horizonton is, csak és kizárólag a város maga :)... Basszus sikerült realizálnom, hogy milyen óriási is ez a város, nem csoda, hogy sosem tudom rögtön, mi hol van. Csináltam is jó pár képet, lehet majd ámuldozni, én még mindig nem tértem magamhoz, szerintem simán nagyobb, mint London vagy Párizs...
Épphogy szusszantunk egyet home sweet home, anyukám érkezett sietve, hogy kapott az egyik tesójától színházjegyeket, viszont ha menni akarunk, rohanni kell, mert 40 perc múlva kezdődik. Joséval gyorsan díszpuccba vágtuk magunkat, fogtunk egy taxit és irány a színház. Picike épület volt, és még maradt is majd' 10 perc kezdésig... Nem tudom, hogy otthon is így van-e, de külön bejárat volt férfiaknak és nőknek (lehet, hogy csak én vagyok ennyire elmaradott és régen jártam színházban, de így van). A darab először tetszett, majd a közepén utáltam, de a végére megszerettem. Elég bizarr történet, biztos, hogy nem mindegyikőtöknek nyerné el a tetszését, de a maga furcsa módján belopta magát a szívembe... Akik szeretik a kortárs és kicsit beteg dolgokat, ajánlom figyelmükbe a Pillowman című darabot :)... (Lehet, hogy otthon is játsszák valahol és Wikipédián is megtalálható.)
Zajlik az élet
Na eljött az újabb blogolás ideje... Ahogy a cím is jelzi, zajlik az élet itt Bogotában. Írnék akkor egy kicsit az eddigi történésekről.
Megvolt az első bogotai partym :)! Múlt pénteken édes nővéremmel, öcsémmel és barátnőkkel nyakunkba vettük a várost. Végre találkoztunk egy halom külföldivel, mivel az előparty a frissen ideérkezett német egyetemisták albérletében volt, így már nem éreztem magam "egyedül". Ismerkedtünk, szórakoztunk, majd átmentünk a bulihelyre. Nagyon jól éreztem magam, mindenki barátságos volt, és még random népek egy vízipipát is hordoztak körbe, ami már eléggé hiányzott. Az itteni pálinka csodálat - becses nevén aguardiente - háááát messze alulteljesített nálam. Ahogy már többeteknek meséltem, vííííííííííz (olyan lebutított ouzonak nevezném, mert ánizs íze van, 24-25%-os azt hiszem), de legalább nem rúgat be úgy, mint a magyar pálinka, amitől viszont a családom kb. fulladozott :D! Főleg bulik idején jön elő a taxi, mint egyetlen opció a hazatérésre. Szerintem egyáltalán nem drága ahhoz képest, hogy fővárosban vagyunk (kb. 800-1000 HUF), főleg persze ha többen vagyunk, annyira jön ki, mintha buszoznánk.
Azért másnap rendesen megszívtam a taxival, mivel északra kellett mennem egy találkozóra, és rendes felárat fizettem érte, mert pl. a második úriember direkt dugóba hajott :S... Sajnos hiába beszélek jól spanyolul, mindig kilométerekről kiszúrnak az utcán is, hogy nem idevalósi vagyok, és a fejemet sajnos nem tudom átmaszkírozni kolumbiaira. De sebaj, már kezdem szépen megtanulni, hogyan kell használni a buszt (amit még mindig gyűlölök). Ja igen, összefutottam Thomasszal és Sandrával, akiket Andrésen keresztül (egy barátom, Magyarországon volt cserediák AFS-szel) ismertem meg. Thomas egyébként osztrák és szintén AFS-es (kicsi a vilááááág!!!), 2-3 éve él itt Bogotában, mester szakon tanul. Az ő barátnője Sandra (ő is AFS-szel volt cserediák), aki segít nekem a szakmai gyakorlatom elintézésében, csak most a főnök épp nincs Bogotában, ezért húzódik az interjúm... (Munkáról később, mivel egyelőre összevisszaság van, és húzzák-halasztják.) Ők ketten irtó aranyosak, és mindenben a segítségemre vannak. Egy nyamnyam helyen (Crepes) nyamnyam reggelire hívtak, és még fagyit is ettünk, ami igaz, hogy 2 gombócos volt, de nem gondoltam, hogy ez ilyen óriási tud lenni...
Vasárnap este végre hazajött az anyuka 3 hét távollét után (Neivában volt ápolni a beteg apukáját), annyira vártam, hogy megismerjem!!! Elhatároztam, hogy mire hazajön, főzök valami finomat. Krumplis tészta lett uborkasalátával, mert a konyhában sem szeretném elsőre ellőni a legpuccosabb kajákat, szokják csak az ízeket :P... Nagyon örült a meglepetésvacsorának, és véleményem szerint, jól kijövünk majd, nagyon ennivaló kis anyuci! Így került sor az ajándékozásra is, tetszett nekik a sok szuvenír, amit hoztam! Másnap még itthon maradt pihenni, de mivel üres volt a konyha és káosz uralkodott az egész lakásban, segítettem neki egy picit rendbe szedni a dolgokat. Hát igen, egy ház anyuka nélkül 3 héten keresztül, gondolhatjátok :)! Egész nap furikáztunk, bevásároltunk (hahhhh megint órákig bámultam és fotóztam a gyümölcsrészleget :D)... Kipróbáltam a kolumbiai empanadát (kis táskácska, amibe mindenféle tölteléket raknak), fincsiiiiiii volt! És most már ráadásul megvan a kedvenc gyümölcsöm is: a GRANADILLA (bár azért még nem ettem olyan sokféle gyümölcsöt)!!! Keressetek rá, tök gusztustalanul néz ki, de állati finom...
Tényleg nagyon tetszik az ittlét, úgy érzem, ez már kellett... Érdekesen telnek a mindennapok, mindig találunk valami izgit az apukámmal és a tesómmal! Egyik nap is Joséval főztünk finom ebédet, az apuka majd' el volt ájulva... Most épp sokat kell olvasnom Kolumbia történelméről és politikai rendszeréről, mert a munkához azért kellenek ezek az ismeretek, és mert egyébként is nagyon érdekel! Ja, és nagyon örülök, hogy ezeknek a dolgaimnak a családom is örül, mert tavaly szegénykék pórul jártak egy észt cserediák fogadásával :(! Azt a lányt állítólag semmi de semmi nem érdekelte a partyn, az alkoholon és a pasikon kívül... Meséltek róla furcsa sztorikat. Ezért tényleg szeretném, hogy minden flottul menjen a családommal, és végre legyen valami jó fogadócsalád élményük is! De egyébként nagyon csípnek eddig, és ezt az állapotot fenn szeretném tartani az évem végéig, mivel én is nagyon szeretem őket!!!!
Láttam már telenovelákat is, hmmm viccesek :D! Sajnos a csöpögős-ordítós-bőgős-hősszerelmes szappanoperák nem az én stílusom, de szerencsére a család sem nézi őket. Vannak viszont tökre nézhető helyi sorozatok, amiket esténként a családdal összeülve közösen nézünk, addig is passzívan tanulom a nyelvet :D!
Megvolt az első bogotai partym :)! Múlt pénteken édes nővéremmel, öcsémmel és barátnőkkel nyakunkba vettük a várost. Végre találkoztunk egy halom külföldivel, mivel az előparty a frissen ideérkezett német egyetemisták albérletében volt, így már nem éreztem magam "egyedül". Ismerkedtünk, szórakoztunk, majd átmentünk a bulihelyre. Nagyon jól éreztem magam, mindenki barátságos volt, és még random népek egy vízipipát is hordoztak körbe, ami már eléggé hiányzott. Az itteni pálinka csodálat - becses nevén aguardiente - háááát messze alulteljesített nálam. Ahogy már többeteknek meséltem, vííííííííííz (olyan lebutított ouzonak nevezném, mert ánizs íze van, 24-25%-os azt hiszem), de legalább nem rúgat be úgy, mint a magyar pálinka, amitől viszont a családom kb. fulladozott :D! Főleg bulik idején jön elő a taxi, mint egyetlen opció a hazatérésre. Szerintem egyáltalán nem drága ahhoz képest, hogy fővárosban vagyunk (kb. 800-1000 HUF), főleg persze ha többen vagyunk, annyira jön ki, mintha buszoznánk.
Azért másnap rendesen megszívtam a taxival, mivel északra kellett mennem egy találkozóra, és rendes felárat fizettem érte, mert pl. a második úriember direkt dugóba hajott :S... Sajnos hiába beszélek jól spanyolul, mindig kilométerekről kiszúrnak az utcán is, hogy nem idevalósi vagyok, és a fejemet sajnos nem tudom átmaszkírozni kolumbiaira. De sebaj, már kezdem szépen megtanulni, hogyan kell használni a buszt (amit még mindig gyűlölök). Ja igen, összefutottam Thomasszal és Sandrával, akiket Andrésen keresztül (egy barátom, Magyarországon volt cserediák AFS-szel) ismertem meg. Thomas egyébként osztrák és szintén AFS-es (kicsi a vilááááág!!!), 2-3 éve él itt Bogotában, mester szakon tanul. Az ő barátnője Sandra (ő is AFS-szel volt cserediák), aki segít nekem a szakmai gyakorlatom elintézésében, csak most a főnök épp nincs Bogotában, ezért húzódik az interjúm... (Munkáról később, mivel egyelőre összevisszaság van, és húzzák-halasztják.) Ők ketten irtó aranyosak, és mindenben a segítségemre vannak. Egy nyamnyam helyen (Crepes) nyamnyam reggelire hívtak, és még fagyit is ettünk, ami igaz, hogy 2 gombócos volt, de nem gondoltam, hogy ez ilyen óriási tud lenni...
Vasárnap este végre hazajött az anyuka 3 hét távollét után (Neivában volt ápolni a beteg apukáját), annyira vártam, hogy megismerjem!!! Elhatároztam, hogy mire hazajön, főzök valami finomat. Krumplis tészta lett uborkasalátával, mert a konyhában sem szeretném elsőre ellőni a legpuccosabb kajákat, szokják csak az ízeket :P... Nagyon örült a meglepetésvacsorának, és véleményem szerint, jól kijövünk majd, nagyon ennivaló kis anyuci! Így került sor az ajándékozásra is, tetszett nekik a sok szuvenír, amit hoztam! Másnap még itthon maradt pihenni, de mivel üres volt a konyha és káosz uralkodott az egész lakásban, segítettem neki egy picit rendbe szedni a dolgokat. Hát igen, egy ház anyuka nélkül 3 héten keresztül, gondolhatjátok :)! Egész nap furikáztunk, bevásároltunk (hahhhh megint órákig bámultam és fotóztam a gyümölcsrészleget :D)... Kipróbáltam a kolumbiai empanadát (kis táskácska, amibe mindenféle tölteléket raknak), fincsiiiiiii volt! És most már ráadásul megvan a kedvenc gyümölcsöm is: a GRANADILLA (bár azért még nem ettem olyan sokféle gyümölcsöt)!!! Keressetek rá, tök gusztustalanul néz ki, de állati finom...
Tényleg nagyon tetszik az ittlét, úgy érzem, ez már kellett... Érdekesen telnek a mindennapok, mindig találunk valami izgit az apukámmal és a tesómmal! Egyik nap is Joséval főztünk finom ebédet, az apuka majd' el volt ájulva... Most épp sokat kell olvasnom Kolumbia történelméről és politikai rendszeréről, mert a munkához azért kellenek ezek az ismeretek, és mert egyébként is nagyon érdekel! Ja, és nagyon örülök, hogy ezeknek a dolgaimnak a családom is örül, mert tavaly szegénykék pórul jártak egy észt cserediák fogadásával :(! Azt a lányt állítólag semmi de semmi nem érdekelte a partyn, az alkoholon és a pasikon kívül... Meséltek róla furcsa sztorikat. Ezért tényleg szeretném, hogy minden flottul menjen a családommal, és végre legyen valami jó fogadócsalád élményük is! De egyébként nagyon csípnek eddig, és ezt az állapotot fenn szeretném tartani az évem végéig, mivel én is nagyon szeretem őket!!!!
Láttam már telenovelákat is, hmmm viccesek :D! Sajnos a csöpögős-ordítós-bőgős-hősszerelmes szappanoperák nem az én stílusom, de szerencsére a család sem nézi őket. Vannak viszont tökre nézhető helyi sorozatok, amiket esténként a családdal összeülve közösen nézünk, addig is passzívan tanulom a nyelvet :D!
2011. augusztus 27., szombat
Mindenféleségek
Ami nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy a központban az utcán sok az ékszerárus, mert én ugyebár rajongok a mindenféle színes, nagy, különleges csecsebecsékért... Tényleg mintha a Mennyország lenne számomra :)! De egyébként is nagyon sok árus van mindenhol, akik apró-cseprő dolgaikat szeretnék eladni (édességes, ilyen-olyan standok)...
Ami külön megér egy misét: az itteni gyümölcsök :)!!! Annyi féle-fajta van, hogy azt leírni nem lehet. Eddig még csak szupermarketben voltam, és ott is rengeteg van belőlük és nem is drágák egyáltalán (persze itt a papaya és hasonló cukorfalatságok egyszerű helyben termő dolgok, mint nálunk az alma :P)... De el tudom képzelni, hogy egy igazi piacon mennyi mindent lehet kapni! És annyira finomak, hogy elmondhatatlan (legalábbis amiket eddig kóstoltam)!!! Tényleg olyan gyümölcsök/zöldségek teremnek itt, amiknek más nyelven nem is létezik a neve, pont ezért eddig talán 1 nevet jegyeztem meg (guanabana), mert abból finom gyümölcslevet csináltak :)... Ja és ittam IGAZI ananászlevet is, aminek majdnem olyan színe volt, mint nálunk a frissen facsart almalé, jó zamatos volt! Amint jobban felfedezem a gyümölcstémát, biztosan írok róla egy egész bejegyzést!!! (És azt is remélem, hogy itt a fejemnél nagyobb méretű papayák földjén rászokom a gyümölcsevésre...)
Amik eddig nem nagyon nyerték el a tetszésem: a tömegközlekedés, mert számomra kaotikusnak tűnik és nem nagyon látom benne a logikát. Csak buszok vannak az egész városban, a metrót és a vonatot teljesen el lehet felejteni... Van a sima busz (ezek általában picik) és a Transmilenionak nevezett csoda, ami a busz és a villamos keverékének lehetne jellemezni. A másik dolog a WC-k. Nem is maguk a WC-k, hanem az, hogy itt a WC-papírt nem a kagylóba, hanem mellette egy kukába kell dobni. Ez azért van, mert annyira szűkek a szennyvízhálózat csövei, hogy ha a kis alkotásainkon kívül más is belekerül, eldugul. Persze, így nem dobálunk bele semmit, viszont én ezt annyira idegennek tartom, tényleg nehéz megszokni (bár eddig szerencsére egyszer sem rontottam el, hogy hová kell dobni a papírt :P)...
Ami külön megér egy misét: az itteni gyümölcsök :)!!! Annyi féle-fajta van, hogy azt leírni nem lehet. Eddig még csak szupermarketben voltam, és ott is rengeteg van belőlük és nem is drágák egyáltalán (persze itt a papaya és hasonló cukorfalatságok egyszerű helyben termő dolgok, mint nálunk az alma :P)... De el tudom képzelni, hogy egy igazi piacon mennyi mindent lehet kapni! És annyira finomak, hogy elmondhatatlan (legalábbis amiket eddig kóstoltam)!!! Tényleg olyan gyümölcsök/zöldségek teremnek itt, amiknek más nyelven nem is létezik a neve, pont ezért eddig talán 1 nevet jegyeztem meg (guanabana), mert abból finom gyümölcslevet csináltak :)... Ja és ittam IGAZI ananászlevet is, aminek majdnem olyan színe volt, mint nálunk a frissen facsart almalé, jó zamatos volt! Amint jobban felfedezem a gyümölcstémát, biztosan írok róla egy egész bejegyzést!!! (És azt is remélem, hogy itt a fejemnél nagyobb méretű papayák földjén rászokom a gyümölcsevésre...)
Amik eddig nem nagyon nyerték el a tetszésem: a tömegközlekedés, mert számomra kaotikusnak tűnik és nem nagyon látom benne a logikát. Csak buszok vannak az egész városban, a metrót és a vonatot teljesen el lehet felejteni... Van a sima busz (ezek általában picik) és a Transmilenionak nevezett csoda, ami a busz és a villamos keverékének lehetne jellemezni. A másik dolog a WC-k. Nem is maguk a WC-k, hanem az, hogy itt a WC-papírt nem a kagylóba, hanem mellette egy kukába kell dobni. Ez azért van, mert annyira szűkek a szennyvízhálózat csövei, hogy ha a kis alkotásainkon kívül más is belekerül, eldugul. Persze, így nem dobálunk bele semmit, viszont én ezt annyira idegennek tartom, tényleg nehéz megszokni (bár eddig szerencsére egyszer sem rontottam el, hogy hová kell dobni a papírt :P)...
Első benyomások
Most, hogy már 4. napom töltöm itt, kezd összeállni a fejemben a történet :)... Eddig állati fáradt voltam, most úgy érzem, fokozatosan térek magamhoz...
Nos a kedd éjjelnél tartottunk, amikor is idepottyantam az égből. Nem telt el 20 perc az ittlétemből, a fiútesómmal kimentünk a szomszéd kisboltba sört venni, ami úgy indult, hogy megkérdeztem, hogy összehasonlítva az európai sörökkel, milyen az itteni. Mire feleszméltem, az éjjel-nappaliban voltunk :D... A sör viszont valami borzalom (pedig elméletileg a legjobb kolumbiai sört kóstoltam) blöhhh :S... Olyan mintha a vizezett fesztiválsöröket még jobban vizeznék, és pluszban azért fecskendeznének bele egy kis keserű ízt az illúzió kedvéért.
Az 1. napom azzal telt, hogy aludtam, mint a bunda, mert azért megviselt a sok utazással járó hercehurca... Akkor ejtenék pár szót a fogadócsaládról. Négyen vannak: apuka, anyuka, lánytesó (21 - ő a barátnőm, mert együtt voltunk cserediákok Németországban) és fiútesó (19). Az anyukát még nem ismerem, mert az apukája nagyon beteg, és elutazott hozzá, hogy ápolja és mellette legyen, talán pár nap múlva hazajön. Barátnőm egyetemre jár és nyelvészetet tanul, ezért ő hétköznap korán kel és megy suliba (vele lakom egy szobában). A fiútesómat nagyon megszerettem, mert állati lökött (erre tényleg ez a megfelelő szó :P), úgyhogy mindig egymás agyát húzzuk. Az apuka is nagyon szimpatikus, tetszik a dolgokhoz való hozzáállása, és mindig el tudunk beszélgetni bármiről. Általában az apukával és a fiúval vagyok itthon, mert az apuka már nem dolgozik, a fiúnak pedig csak este van sulija, szakácsnak tanul.
1. nap dumcsiztunk, ismerkedtünk, összerázódtunk a fiúkkal. A tesóm (José) főzött ebédet, majd délután hazajött barátnőm is (María), aki hozta egy barátnőjét, és elvittek a közeli parkba beszélgetni, ahol még megismertem pár emberkét, akik szintén aranyosnak tűntek.
Teljesen meglepődtem azon, hogy rajtam valahogy nem fog az átállással járó szenvedés, pedig a külföldiek mindig panaszkodtak, hogy mennyire nehéz. El is mondom, miért: Bogotá az Andokban fekszik a tengerszint felett 2600 méterrel, ergo magaslati levegő, más páratartalom stb... Ezen kívül az időjárás is hűvöskés, évszaktól függetlenül itt 1 db klíma van, ami belőhető 17-20 fokra, és eső, szél, napsütés, és a Taft még mindig tart... És még számolni kell a 7 órás időeltolódással is... Igen, 2. nap azért rendesen fejbe kólintott a változás szele, és az elkövetkező 2 napban egyre rosszabbul lettem... Ma már kb. jól vagyok, de valahogy úgy érzem, mintha meg lennék fázva, pedig nem vagyok, nehezen lélegzem alapállapotban is (teljesen olyan, mintha kilométereket futottam volna), és állandóan fáradt vagyok. Hiába van cukirózsaszín szemkötőm az alváshoz (mert itt nincs sem redőny, sem sötétítő), a testem nem tudom becsapni. Itt minden nap reggel 7-kor kelek, mert az agyam tudja, hogy otthon már du. 2 óra van.
Mit is csináltam még? Volt egy nap, amikor jött egy házinéni, aki "segít" (ergo megcsinálja) takarítani, mosni, főzni. Ez itt nem számít luxusnak, teljesen normális, hogy a családokhoz bejárónő jön. Szóval nehogy azt higgyétek, hogy sznobok vagyunk, bár nekem annyira furcsa, és legszívesebben együtt főznék/mosogatnék vele. Csacsogtam vele is, jófej a néni, ráadásul állati finom ebédet főz!!! Voltunk még ebédelni a nagypapánál (nála van eredetileg ez a néni), aki vak, ezért teljes odafigyelést igényel. Ő szintén egy ennivaló bácsi, rengeteget mesél Kolumbiáról, és tele van 60-70-80 éves relikviákkal, élő történelem.
Fiútesóm bevitt a városközpontba, ami nincs is messze, tényleg kb. fél óra busszal. Azért bogotai viszonylatban ez tiszta Hawaii, mivel egyébként 8 millió fős lakossággal rendelkezik a város, és ismerek olyat, aki majdnem másfél-2 óra alatt ér be. Ahhoz képest, hogy sok kolumbiai azt mondja, hogy itt nincs semmi érdekes, én persze tátott szájjal mászkáltam végig a belvárost. Nyilván nekem minden új, és Európához képest ez 180 fokos fordulat. Láttam szép épületeket, parkokat, 1-2 felhőkarcolószerűséget és a város fő attrakcióját a Plaza de Bolívart, ami Bogota főtere, és Simón Bolívarról kapta a nevét (akinek óriási szerepe volt a spanyolok ellen kivívott függetlenségben). A tér nagyon nagy, tele emberekkel és fújfújfúj galambokkal, és még direkt kukoricát is árulnak, hogy lehessen őket etetni! Itt található a város Főkatedrálisa, a Kongresszus épülete és a Legfőbb Bíróság is. Nem messze tőle a kis utcákban sorakoznak a város múzeumai, amiket sorra végig fogok járni, egy csillagvizsgáló, valamint az elnöki palota is.
Ezen a környéken főleg, de egyébként is kb. minden utcasarkon rendőrök és katonák járnak a rossz közbiztonság miatt. Többféle rendőrtípust láttam itt: van a kommandós szintű, aki úgy van felöltözve, mintha Terminátor lenne (ők a lázadók és bűnözők ellen vannak, és olyan járművel közlekednek, mint egy tank - állati félelmetesek, viszont nekik köszönhetjük a békét és nyugalmat), vannak itt-ott fegyveres katonák, kutyával sétáló rendőrök (nagyon sok rottweilert láttam, sajog a szívem az én Luciferemért otthon...) és éjjel pl. sima autóval járőrözős rendőrök.
Nos a kedd éjjelnél tartottunk, amikor is idepottyantam az égből. Nem telt el 20 perc az ittlétemből, a fiútesómmal kimentünk a szomszéd kisboltba sört venni, ami úgy indult, hogy megkérdeztem, hogy összehasonlítva az európai sörökkel, milyen az itteni. Mire feleszméltem, az éjjel-nappaliban voltunk :D... A sör viszont valami borzalom (pedig elméletileg a legjobb kolumbiai sört kóstoltam) blöhhh :S... Olyan mintha a vizezett fesztiválsöröket még jobban vizeznék, és pluszban azért fecskendeznének bele egy kis keserű ízt az illúzió kedvéért.
Az 1. napom azzal telt, hogy aludtam, mint a bunda, mert azért megviselt a sok utazással járó hercehurca... Akkor ejtenék pár szót a fogadócsaládról. Négyen vannak: apuka, anyuka, lánytesó (21 - ő a barátnőm, mert együtt voltunk cserediákok Németországban) és fiútesó (19). Az anyukát még nem ismerem, mert az apukája nagyon beteg, és elutazott hozzá, hogy ápolja és mellette legyen, talán pár nap múlva hazajön. Barátnőm egyetemre jár és nyelvészetet tanul, ezért ő hétköznap korán kel és megy suliba (vele lakom egy szobában). A fiútesómat nagyon megszerettem, mert állati lökött (erre tényleg ez a megfelelő szó :P), úgyhogy mindig egymás agyát húzzuk. Az apuka is nagyon szimpatikus, tetszik a dolgokhoz való hozzáállása, és mindig el tudunk beszélgetni bármiről. Általában az apukával és a fiúval vagyok itthon, mert az apuka már nem dolgozik, a fiúnak pedig csak este van sulija, szakácsnak tanul.
1. nap dumcsiztunk, ismerkedtünk, összerázódtunk a fiúkkal. A tesóm (José) főzött ebédet, majd délután hazajött barátnőm is (María), aki hozta egy barátnőjét, és elvittek a közeli parkba beszélgetni, ahol még megismertem pár emberkét, akik szintén aranyosnak tűntek.
Teljesen meglepődtem azon, hogy rajtam valahogy nem fog az átállással járó szenvedés, pedig a külföldiek mindig panaszkodtak, hogy mennyire nehéz. El is mondom, miért: Bogotá az Andokban fekszik a tengerszint felett 2600 méterrel, ergo magaslati levegő, más páratartalom stb... Ezen kívül az időjárás is hűvöskés, évszaktól függetlenül itt 1 db klíma van, ami belőhető 17-20 fokra, és eső, szél, napsütés, és a Taft még mindig tart... És még számolni kell a 7 órás időeltolódással is... Igen, 2. nap azért rendesen fejbe kólintott a változás szele, és az elkövetkező 2 napban egyre rosszabbul lettem... Ma már kb. jól vagyok, de valahogy úgy érzem, mintha meg lennék fázva, pedig nem vagyok, nehezen lélegzem alapállapotban is (teljesen olyan, mintha kilométereket futottam volna), és állandóan fáradt vagyok. Hiába van cukirózsaszín szemkötőm az alváshoz (mert itt nincs sem redőny, sem sötétítő), a testem nem tudom becsapni. Itt minden nap reggel 7-kor kelek, mert az agyam tudja, hogy otthon már du. 2 óra van.
Mit is csináltam még? Volt egy nap, amikor jött egy házinéni, aki "segít" (ergo megcsinálja) takarítani, mosni, főzni. Ez itt nem számít luxusnak, teljesen normális, hogy a családokhoz bejárónő jön. Szóval nehogy azt higgyétek, hogy sznobok vagyunk, bár nekem annyira furcsa, és legszívesebben együtt főznék/mosogatnék vele. Csacsogtam vele is, jófej a néni, ráadásul állati finom ebédet főz!!! Voltunk még ebédelni a nagypapánál (nála van eredetileg ez a néni), aki vak, ezért teljes odafigyelést igényel. Ő szintén egy ennivaló bácsi, rengeteget mesél Kolumbiáról, és tele van 60-70-80 éves relikviákkal, élő történelem.
Fiútesóm bevitt a városközpontba, ami nincs is messze, tényleg kb. fél óra busszal. Azért bogotai viszonylatban ez tiszta Hawaii, mivel egyébként 8 millió fős lakossággal rendelkezik a város, és ismerek olyat, aki majdnem másfél-2 óra alatt ér be. Ahhoz képest, hogy sok kolumbiai azt mondja, hogy itt nincs semmi érdekes, én persze tátott szájjal mászkáltam végig a belvárost. Nyilván nekem minden új, és Európához képest ez 180 fokos fordulat. Láttam szép épületeket, parkokat, 1-2 felhőkarcolószerűséget és a város fő attrakcióját a Plaza de Bolívart, ami Bogota főtere, és Simón Bolívarról kapta a nevét (akinek óriási szerepe volt a spanyolok ellen kivívott függetlenségben). A tér nagyon nagy, tele emberekkel és fújfújfúj galambokkal, és még direkt kukoricát is árulnak, hogy lehessen őket etetni! Itt található a város Főkatedrálisa, a Kongresszus épülete és a Legfőbb Bíróság is. Nem messze tőle a kis utcákban sorakoznak a város múzeumai, amiket sorra végig fogok járni, egy csillagvizsgáló, valamint az elnöki palota is.
Ezen a környéken főleg, de egyébként is kb. minden utcasarkon rendőrök és katonák járnak a rossz közbiztonság miatt. Többféle rendőrtípust láttam itt: van a kommandós szintű, aki úgy van felöltözve, mintha Terminátor lenne (ők a lázadók és bűnözők ellen vannak, és olyan járművel közlekednek, mint egy tank - állati félelmetesek, viszont nekik köszönhetjük a békét és nyugalmat), vannak itt-ott fegyveres katonák, kutyával sétáló rendőrök (nagyon sok rottweilert láttam, sajog a szívem az én Luciferemért otthon...) és éjjel pl. sima autóval járőrözős rendőrök.
Utazás és társai
Hát elérkezett a várva várt nap, amikor is elhagytam kis hazánkat. 2011. augusztus 22-én elindultam 2 napig tartó gyönyörűséges utazásomra (mivel persze képtelen voltam időben jegyet foglalni, 1 nap eltéréssel ment a másik gépem). Könnyes szemmel búcsút vettem a szüleimtől, és Bécsben felszálltam a Frankfurtba tartó járatra. Egy irtó aranyos indonéz nőci ült mellettem, akivel hamar összebarátkoztunk, mert kiderült, hogy világutazó (élt 1-2 évet Mexikóban, Brazíliában és Kubában is, valamint beszél millió nyelven), így megvolt a közös érdeklődési kör is :)...
Mivel Frankfurtban nem volt hol aludnom, és direkt nem is akartam volna hotelre költeni, befoglaltam egy kényelmesnek látszó napágyszerű széket, amin jól elvoltam az alatt az 1 nap alatt, míg ott kellett lennem és várnom a csatlakozásra. Kicsit kemény volt, de feltankoltam Sudokuból, könyvekből és filmekből is, úgyhogy azért nem szenvedtem annyira. Végre eljött a becsekkolás ideje, és szerencsém volt, mert megkaptam az utolsó ablak melletti helyet az egész gépen! Az ellenőrzésnél vicces volt, mert mindenem az égegyadta világon besípolt, és nem akartak tovább engedni, ja és extraként még félrehívtak átkutatni a bőröndöm, mert abban meg benne volt egy öngyújtó (amiből Bécsben készségesen kiengedték a gázt, így felvihettem). Szidtuk a pasival az osztrákokat rendesen, hogy miért nem szóltak nekem, hogy ezt meg azt így nem lehet felvinni a gépre... Egyébként ismét szórakoztató útitársat kaptam egy idős német bácsika személyében, aki kb. 10-15 éve rendszeresen jár Kolumbiába geofizikát tanítani egy egyetemen. Ő szintén sokat látott ember, és nagyon jól elcseverésztünk a világjárás ügyes-bajos dolgairól... Sőt még a reptéren megismerkedtem egy német lánnyal, aki 2 évre jött ki Bogotába németet tanítani. Elérhetőséget cseréltünk, aztán ketten majd csak-csak elleszünk itt a nagy rengetegben. A gépen is összefutottunk egyszer csacsogni, haverkodtunk a stewardessekkel, és valami random becsiccsentett kolumbiai fazonok is ránk nyomultak. A kaja fincsi volt, hozzá kicsit pezsgőztünk meg ittunk Bailey's-t, megnéztem a Rio nevezetű csodálatos animációs filmet, és latin zenével hangoltam magam az érkezésre.
Egyébként a gépünk alapból 1 óra késéssel indult (az út maga 10-11 órás), és a leszállás is nagyon lassan zajlott, sőt utána még várni kellett egy szabad parkolópályára és a buszokra is. Sajnáltam is szegény Maríáékat, hogy körülbelül 2-2,5 órát vártak rám, anélkül, hogy tudták volna, mi a helyzet. Ezután kezdődött csak a java! A gépen ki kellett tölteni egy űrlapot, amin kb. csak a bugyiméretedet nem kérdezik meg (állati szőrszálhasogató volt!!!), majd úgy nagyjából 30-40 percet álltunk sorba a bevándorlási dolgok intézésénél. Hiába mutatod meg a lapot, össze-vissza kérdezgetnek, és ha valamit véletlenül nem értesz, akkor majdhogynem megölnek a szemükkel. És itt jön az, ami számomra nagyon meglepő és gáznak is találom, hogy a bogotai reptéren NEM beszélnek angolul!!! De úgy tényleg nuku, és állatira beléd kötnek! Örültem is, mint majom a farkának, hogy beszélek spanyolul... A reptér maga iszonyatosan hülyén van megépítve, nagyon kicsi, alig férnek el az utazók (a kicsekkolásnál a kicsi hely miatt akkora a torlódás, hogy nem is lehet eljutni ahhoz a futószalaghoz, ahol a te bőröndöd van, mert már belefutsz a detektoros kapuba, ami viszont már a kijárat. Még a kijáratnál is átvilágítanak mindent vagy 5-ször, és még egyszer átnézik a bevándorlásos papírodat. De szerencsére túljutottam minden rostán, így van egy jó kis 2 hónapos vízumom :)! Kiderült, hogy itt a várakozó családtagok/emberkék nem jöhetnek be a terminálra, hanem kint kell várakozniuk egy kordon mögött. (Mondjuk tényleg olyan pici az egész, hogy az átvilágítós/fémdetektoros dolgok után kb. egy 5-6 métert mész, és már a kijárat következik.) Totál olyan volt, mintha hotelből kilépő filmsztár lennék, mert mindenki ott csápolt hevesen az ajtó előtt mindenféle táblákkal. Rossz volt látni, ahogy kb. 200 ember egymást taposva áll az esőben, hogy megtalálja azt, akire épp vár...
De túl a nehezén megláttam barátnőmet, és már indultunk is haza. Bogotában is úgy van, mint pl. Pekingben, hogy a páros vagy páratlan számú rendszámod alapján, kikötötték, hogy melyik napokon közlekedhetsz autóval a városban, ezért a nagybácsi kocsijával jöttek értem. Hazafelé menet elhaladtunk egy-két érdekes kerület mellett is, és azért realizáltam, hogy hoppá, én Bogotában fogok élni! Helyi idő szerint (időeltolódás Magyarországhoz képest 7 óra mínusz) este negyed 11 körül értünk haza. Telefonáltam egyet, ettem-ittam, és bedőltem az ágyba...
Mivel Frankfurtban nem volt hol aludnom, és direkt nem is akartam volna hotelre költeni, befoglaltam egy kényelmesnek látszó napágyszerű széket, amin jól elvoltam az alatt az 1 nap alatt, míg ott kellett lennem és várnom a csatlakozásra. Kicsit kemény volt, de feltankoltam Sudokuból, könyvekből és filmekből is, úgyhogy azért nem szenvedtem annyira. Végre eljött a becsekkolás ideje, és szerencsém volt, mert megkaptam az utolsó ablak melletti helyet az egész gépen! Az ellenőrzésnél vicces volt, mert mindenem az égegyadta világon besípolt, és nem akartak tovább engedni, ja és extraként még félrehívtak átkutatni a bőröndöm, mert abban meg benne volt egy öngyújtó (amiből Bécsben készségesen kiengedték a gázt, így felvihettem). Szidtuk a pasival az osztrákokat rendesen, hogy miért nem szóltak nekem, hogy ezt meg azt így nem lehet felvinni a gépre... Egyébként ismét szórakoztató útitársat kaptam egy idős német bácsika személyében, aki kb. 10-15 éve rendszeresen jár Kolumbiába geofizikát tanítani egy egyetemen. Ő szintén sokat látott ember, és nagyon jól elcseverésztünk a világjárás ügyes-bajos dolgairól... Sőt még a reptéren megismerkedtem egy német lánnyal, aki 2 évre jött ki Bogotába németet tanítani. Elérhetőséget cseréltünk, aztán ketten majd csak-csak elleszünk itt a nagy rengetegben. A gépen is összefutottunk egyszer csacsogni, haverkodtunk a stewardessekkel, és valami random becsiccsentett kolumbiai fazonok is ránk nyomultak. A kaja fincsi volt, hozzá kicsit pezsgőztünk meg ittunk Bailey's-t, megnéztem a Rio nevezetű csodálatos animációs filmet, és latin zenével hangoltam magam az érkezésre.
Egyébként a gépünk alapból 1 óra késéssel indult (az út maga 10-11 órás), és a leszállás is nagyon lassan zajlott, sőt utána még várni kellett egy szabad parkolópályára és a buszokra is. Sajnáltam is szegény Maríáékat, hogy körülbelül 2-2,5 órát vártak rám, anélkül, hogy tudták volna, mi a helyzet. Ezután kezdődött csak a java! A gépen ki kellett tölteni egy űrlapot, amin kb. csak a bugyiméretedet nem kérdezik meg (állati szőrszálhasogató volt!!!), majd úgy nagyjából 30-40 percet álltunk sorba a bevándorlási dolgok intézésénél. Hiába mutatod meg a lapot, össze-vissza kérdezgetnek, és ha valamit véletlenül nem értesz, akkor majdhogynem megölnek a szemükkel. És itt jön az, ami számomra nagyon meglepő és gáznak is találom, hogy a bogotai reptéren NEM beszélnek angolul!!! De úgy tényleg nuku, és állatira beléd kötnek! Örültem is, mint majom a farkának, hogy beszélek spanyolul... A reptér maga iszonyatosan hülyén van megépítve, nagyon kicsi, alig férnek el az utazók (a kicsekkolásnál a kicsi hely miatt akkora a torlódás, hogy nem is lehet eljutni ahhoz a futószalaghoz, ahol a te bőröndöd van, mert már belefutsz a detektoros kapuba, ami viszont már a kijárat. Még a kijáratnál is átvilágítanak mindent vagy 5-ször, és még egyszer átnézik a bevándorlásos papírodat. De szerencsére túljutottam minden rostán, így van egy jó kis 2 hónapos vízumom :)! Kiderült, hogy itt a várakozó családtagok/emberkék nem jöhetnek be a terminálra, hanem kint kell várakozniuk egy kordon mögött. (Mondjuk tényleg olyan pici az egész, hogy az átvilágítós/fémdetektoros dolgok után kb. egy 5-6 métert mész, és már a kijárat következik.) Totál olyan volt, mintha hotelből kilépő filmsztár lennék, mert mindenki ott csápolt hevesen az ajtó előtt mindenféle táblákkal. Rossz volt látni, ahogy kb. 200 ember egymást taposva áll az esőben, hogy megtalálja azt, akire épp vár...
De túl a nehezén megláttam barátnőmet, és már indultunk is haza. Bogotában is úgy van, mint pl. Pekingben, hogy a páros vagy páratlan számú rendszámod alapján, kikötötték, hogy melyik napokon közlekedhetsz autóval a városban, ezért a nagybácsi kocsijával jöttek értem. Hazafelé menet elhaladtunk egy-két érdekes kerület mellett is, és azért realizáltam, hogy hoppá, én Bogotában fogok élni! Helyi idő szerint (időeltolódás Magyarországhoz képest 7 óra mínusz) este negyed 11 körül értünk haza. Telefonáltam egyet, ettem-ittam, és bedőltem az ágyba...
2011. augusztus 26., péntek
Előszó
Sziasztok!
Kezdjük is az elején... Miért pont Kolumbia és miért pont Bogotá?
Akik ismernek, tudják, hogy évek óta Latin-Amerika fanatikus vagyok, és az volt a legnagyobb vágyam, hogy végre ellátogassak ebbe a térségbe. Gondoltam egyet, és nekivágtam a nagy kalandnak :). Ezt azért is tehettem meg viszonylag könnyedén, mert itt Kolumbiában él jó néhány ismerősöm, akik támogatnak és egyfolytában csalogattak, valamint felvettem a kapcsolatot itt élő magyarokkal/külföldiekkel is, akik szintén a segítségemre vannak. Éppen a munkaszerzés folyamatában vagyok, jövő héten megyek interjúra, és kaptam pár fülest, hogy hogyan is tudok itt az én "szakterületemen" (nemzetközi kapcsolatok, politika, kultúra, idegen nyelvek) elhelyezkedni. Szóval nagyra nyitott, pislogó szemekkel és óriási lelkesedéssel belevetem magam a kolumbiai életbe :)... Meglátjuk, mi lesz!
Kezdjük is az elején... Miért pont Kolumbia és miért pont Bogotá?
Akik ismernek, tudják, hogy évek óta Latin-Amerika fanatikus vagyok, és az volt a legnagyobb vágyam, hogy végre ellátogassak ebbe a térségbe. Gondoltam egyet, és nekivágtam a nagy kalandnak :). Ezt azért is tehettem meg viszonylag könnyedén, mert itt Kolumbiában él jó néhány ismerősöm, akik támogatnak és egyfolytában csalogattak, valamint felvettem a kapcsolatot itt élő magyarokkal/külföldiekkel is, akik szintén a segítségemre vannak. Éppen a munkaszerzés folyamatában vagyok, jövő héten megyek interjúra, és kaptam pár fülest, hogy hogyan is tudok itt az én "szakterületemen" (nemzetközi kapcsolatok, politika, kultúra, idegen nyelvek) elhelyezkedni. Szóval nagyra nyitott, pislogó szemekkel és óriási lelkesedéssel belevetem magam a kolumbiai életbe :)... Meglátjuk, mi lesz!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)