Örömködés

Amiről eddig nem esett szó, a drága AFS-es ismerőseim, barátaim itt... Mindamellett, hogy Kolumbia hatalmas és sokszínű ország, azért is döntöttem mellette, mert itt van a legtöbb barátom Latin-Amerikában (köztük a legjobb barátnőm, María, akinél most lakom, és akivel a csereévünket ugyanabban a német városban töltöttük), és közülük is kb. 80-90% Bogotában lakik. Úgyhogy most jöjjön egy kis finomság az én kis AFS-eskéimnek :)... Ugyanis mióta itt vagyok, folyamatosan keresnek meg a régi cserediák barátaim, akik Magyarországon töltöttek 1 évet. Az elmúlt 1 héten találkoztam Angelicával és Juliannal, akik ugyanarra az egyetemre járnak, mint a fogadótesóm. Suli után elmentünk egy jót sörözni egy közeli kocsmába, és megtaláltam az egyetlen számomra iható kolumbiai sört, az Aguilát. Annyira hihetetlen volt ennyi idő után végre viszontlátni őket, jót röhögcséltünk és nosztalgiáztunk! Egyik nap találkoztam Maria Danielával is egy kávézóban, és annyira meg volt hatódva a lelkem, hogy elpityeredett... Erről jut eszembe, a kolumbiai kávé isteni :)! Apukám alapból vagy 3-4 bögrével megiszik naponta; a szupermarketben pedig nem 1-2 polcnyi, hanem vagy egy egész sor csak kávénak van fenntartva... Ittam már Juan Valdez kávét is, ami szerintem a leghíresebb kolumbiai kávé, az is finom volt :)... Jajj és ha már AFS, nemsokára találkozom Sebastiannal és Felipével is azt hiszem, valamint azt tervezem, hogy bemegyek Juliannal az itteni AFS irodába megnézni, hátha akad valami tennivaló ;)...

A tegnapi napom nagyon jól telt, apukámmal és a fiútesómmal kimentünk a finca-ra (telek/nyaraló...ilyesmi), ami olyan 40-50 km-re fekszik Bogotától északra Gachancipában, ami egy kb. 5000 fős falu. Baromira tetszett a két ház, ami ott van (egyik az én családomé, a másik pedig közös az apukám tesójáékkal)! Van két kutya, akik szerencsésen elszöktek, mikor a házra felügyelő néni a kaput nyitotta nekünk, szóval velük sajnos nem találkoztam... De a fentebb lévő háznál lévő két másik cukorfalatsággal sikerült összebarátkozni, akiknek épp van egy bébikutyusuk (el is neveztem Pici Perro-nak :D), illetve a szomszédok kutyái sem hagytak békén... Hát ez van, ha az ember kutyafanatikus, olyan jó volt végre ebek közt lenni :)!!!!! Sőt az egész környéken ameddig a szem ellát, tehenek és lovak vannak, mert ideális hozzá a környezet... El is neveztem Bociföldének, mert bármerre mész, belebotlasz egy legelésző bociba. Bár azt pl. sajnálom, hogy vannak olyan tehenek, akiknek a gazdájuk nem rendelkezik saját kerttel/földdel, ezért csak az út mellett ki vannak kötve a füvön, és egész álló nap magányosan, elhaladó kocsik és teherautók zaja mellett kell eltölteniük az időt. Nálunk a telken is van néhány tehénke meg ló, akik fent a hegyen legelésztek, ezért nem láttam őket, viszont a nemrég született kisbocival lespanoltam, mert ő lent maradt :)... A ház maga nagyon szépen van berendezve, olyan igazi birtokszerű az egész régi bútorokkal, festményekkel, képekkel és szerszámokkal díszítve... Magyar anyunak és apunak biztosan tetszene! A táj elbűvölő, látni körbe a hegyeket, és tök király magaslati levegő van... Bár a feljutás érdekes volt, mert az esőzések, árvizek miatt az út totál K.O., és a dzsippel is alig tudtunk felmenni, főleg ahogy tesóm vezet az életveszély!!! Megmutattak mindent, és tényleg szimpatikus kis hely, még hétvégi házibulik tartására is tökéletesen alkalmas... Utána bementünk pár környező faluba, nézelődtünk, végül hazajövetel előtt elmentünk egy Guatavita nevű helyre, ahol egy gyönyörű lagúna található (azaz 2 db, de mi csak a lenti tó részt néztük meg, de így is lélegzetelállító volt). Épp egy iskolás csoport is ott tartózkodott, így a tó kialakulásába és történetébe is belehallgathattunk... A falu is aranyos, tele kézműves és szuveníres dolgokkal, és külön érdekessége, hogy minden épület és lakóház is fehér.

Hazafelé megálltunk Bogotá határánál, hogy gyönyörködjünk és lencsevégre kapjuk a várost a magasból. Bármerre néztem, Bogotá volt, totál a horizonton is, csak és kizárólag a város maga :)... Basszus sikerült realizálnom, hogy milyen óriási is ez a város, nem csoda, hogy sosem tudom rögtön, mi hol van. Csináltam is jó pár képet, lehet majd ámuldozni, én még mindig nem tértem magamhoz, szerintem simán nagyobb, mint London vagy Párizs...

Épphogy szusszantunk egyet home sweet home, anyukám érkezett sietve, hogy kapott az egyik tesójától színházjegyeket, viszont ha menni akarunk, rohanni kell, mert 40 perc múlva kezdődik. Joséval gyorsan díszpuccba vágtuk magunkat, fogtunk egy taxit és irány a színház. Picike épület volt, és még maradt is majd' 10 perc kezdésig... Nem tudom, hogy otthon is így van-e, de külön bejárat volt férfiaknak és nőknek (lehet, hogy csak én vagyok ennyire elmaradott és régen jártam színházban, de így van). A darab először tetszett, majd a közepén utáltam, de a végére megszerettem. Elég bizarr történet, biztos, hogy nem mindegyikőtöknek nyerné el a tetszését, de a maga furcsa módján belopta magát a szívembe... Akik szeretik a kortárs és kicsit beteg dolgokat, ajánlom figyelmükbe a Pillowman című darabot :)... (Lehet, hogy otthon is játsszák valahol és Wikipédián is megtalálható.)