Hű, nem is mondtam még, hogy aranyosan visszautasított a német suli, mert nincs tapasztalatom kisgyerekekkel, nyöhh hát ez van. Bár barátnőm szerint csak rossz volt az időzítés, mert épp negyedéves értékelés meg szülői értekezletek, meg miegyéb szervezni valójuk volt. Lelkesedésem azonban töretlen, és amég nem leszek teljesen csóró, nem aggódom :D! A napokban egyfolytában önéletrajzot és motivációs leveleket írtam mindenféle nyelveken, úgyhogy már megvan angolul, spanyolul és németül is, szóval küldözgetek és várok...
Felvettem a kapcsolatot a kolumbiai AFS-szel is, mert már annyira tevékenykedhetnékem van, és nyilván mindig tanul az ember valami újat... Ez van, szervezetfüggő vagyok :)! Szuperkedvesek voltak, mondták, hogy örömmel fogadnak, és el is mentem az irodába. Jah hogy ez nem is iroda, hanem egy egész ház :D! Jót dumcsiztunk, és otthon éreztem magam, nem hiába, az AFS-es népek a világ minden táján ugyanolyan jófejek :)! Olyan kicsi a világ: az egyik srác, aki ott dolgozik, a Sofi unokatesója (igen, az a Sofi, akinek az angyala voltam), és van egy svéd lány, aki ismer magyar önkénteseket, és 2 éve van AFS Kolumbiánál. Szóval most kolumbiai önkéntes lettem :)! Volt is egy délutáni foglalkozásuk a januárban kiutazó diákok számára, ahol megismerkedtem az önkéntesekkel is. Itt a diákok nagy része Németországból érkezik vagy Németországba megy, mert az itt menő... Három olyan önkéntes van, akik Magyarországon voltak: Fabian (már nagyon régen volt), Oscar (basszus még 5 év után is állati jól beszél magyarul) és Julian (akit imádok), és van egy lányka, aki most fog majd Magyarországra menni, és szívesen elvállaltam, hogy segítek neki a felkészülésben... Sőt még azt is mondták az irodában, hogy esélyes, hogy elmehessek egy orira is :)! Vittem egy kis szuvenír kolbászt a fiúknak, akik állati viccesek voltak, kb. egymást tépték a kajáért, és miután ettek, fülig érő vigyorral mászkáltak végig az irodában :D! Mivel a találkozó után nem volt dolgunk, és egy szülő sem volt itthon 2 napig, meghívtam 1-2 emberkét. Főztünk paprikás krumplit (életem mestermű paprikás krumplija volt, akadt aki 4-szer szedett), ittunk magyar pálinkát, és szuperül töltöttük az estét...
Nővéremmel végre sikerült leegyeztetni egy találkozót az irodás nőcivel, aki anno melót ígért. Életem legunalmasabb délutánján vagyok túl (ott ültünk délután 2-től kb. 8-ig)... Azon kívül, hogy az egész életét elmesélte, és amúgy is elég fura a természete, ezalatt a röpke pár óra alatt nagy nehezen kb. 10 percet beszéltünk a munkáról, és hogy van egy terhes kollegina, akinek a helyét esetleg átvehetném rövid időn belül, és hogy segít megszerezni a vízumot, amit, ha sikerül, nagyon megköszönök neki. De egyébként kínszenvedés volt... Sebaj, túléltük! Volt itt még 1-2 kavarc, amit ide inkább nem fogok leírni, de akit érdekel, majd megkeres :P...
Hahhh kis fun fact sztorinak beszúrnám ide, milyen jót alkudtam egyik nap. Sétáltunk egyik barátnőmmel a városban, és velem nyilván meg kell állni minden bokorban, ahol kézműves ékszer micsodákat, és mindenféle színes csecsebecsét árulnak :D... Nézelődtünk, de alig volt pénzünk, nem is akartunk semmit venni. Tudni kell azért, hogy itt a kereskedők sokkal rámenősebbek, mint otthon, főleg hogy látják, hogy külföldiek vagyunk. Bár az én eszemen ugyan nem járnak túl, mert beszélek spanyolul, és nem hagyom magam átvágni, ha esetleg arra készülnének. Tetszett egy lila fülbevaló, de tényleg nem akartam aznap megvenni. Pali odajön, hablatyol, csábítgat (ez itt normális, hogy nagyon kínálgatják a portékát), beszélgetünk, tudja a nevem és hogy honnan jöttem, mennénk... Mondom: mennyi? - 1000 (HUF-nak megfelelő peso). Nézek, hahhh, byebye. - Najó, 800. - Hahhh 500, de ma nincs pénzem. - Megkapod 400-ért, de tényleg légyszi vedd meg (kézen fogott, rám rakott egy karkötőt, és a nevemen szólongatva könyörgött, hogy vegyem meg)! - Hmm, jó. Hű, most látom, vannak gyűrűid ugyanolyan stílusban, és színben, mint a fülbevaló. Mennyi? - Neked még plusz 200 a fülbevalóval együtt. Összesen 600. - 500-at fizetek a kettőért. - Nem, 600. - Köszi nem kérem, byebye. - Jó, 500, csak vedd meg! ............ Öccáé vettem egy pár gyönyörű fülbevalót a hozzá tartozó gyűrűvel, menő mi :D? (Mikor elmeséltem a sztorit itthon, az anyukám nevetve mondta, hogy szegény eladó pasi...)
Jah, a német barátnőmmel egész más a helyzet, mert totál szöszi, világos szemekkel, és nála még durvábban jelentkezik a "külföldi hatás" (nem mintha engem kolumbiainak néznének, de legalább barna hajú és szemű vagyok), ráadásul ő visszafogottabb, ezért többször le is húzzák pénzzel a boltokban vagy utcai árusnál, mint engem. Szegényt pont a héten rabolták ki (bár az elmúlt 2 hétben rajta kívül még 2 barátom telefonját lopták el, és már gondolkozom, hogy itt mindig aktualizálni kell a telefonkönyvem, és inkább egy füzetbe kiírom mindenkinek a számát, hátha engem is kirabolnak), úgy sajnálom, mert olyan kis ártatlan szegény. Tény, hogy ő gyakran van németekkel, én meg 99%-ban kolumbiaiakkal, ezért amúgy sem verhetnek nagyon át pénzzel, de azért szívósnak és kitartónak kell lenni, és persze a mottó: vigyázni (itt sok hirdetőtábla figyelmeztet, hogy "ne adj papayát" (kifejezés: no dar papaya), ergo ne add meg az esélyt, hogy kiraboljanak, és ne feltűnősködj, és amúgy is a francnak kell Blackberry) !!! Azért én sem állok le pattogni mindenkivel, mert ki tudja, kinél van épp kés vagy fegyver... Jajj mókás dolog: itt a buszokon és egyéb random helyeken az ajtóban ki van írva, hogy "Fegyverrel való belépés tilos!" Basszus annyira durva, hogy ezt ki KELL írni, mert nem egyértelmű! (Otthon csak a lightos verzióval találkozhatunk, mint hogy "Dohányozni tilos!/Fagyival belépni tilos!")
Sajnos a végére maradt a legszomorúbb esemény... Tegnap hívtak minket, hogy a nagypapa meghalt :(. Szóval most szomorúság uralkodik a házban. Épp egyedül vagyok 2 napig, mert a család elutazott oda messzire, hogy intézzék a dolgokat, és csak holnap jönnek. Én maradtam, mert most mit foglaljam a helyet a kocsiban, mikor Bogotából is úgy rántották össze a közeli rokonságot, hogy akkor ki melyik kocsiba fér be, és nem akarok ott lábatlankodni feleslegesen, így is van elég bajuk... Egyébként is melós intézni valóim akadtak, és egy picit egyedül is lehetek. Bár tegnap összefutottam a tesóm egyik barátnőjével, akivel én is nagyon jóban vagyok, és miután hazasétáltunk a városközpontból (ami volt vagy másfél óra), végül itt aludt nálunk, hogy mégse maradjak egyedül éjszakára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése