Bocsi, bocsi, bocsi

Hehe, sokan panaszkodtatok, hogy pöppet hanyagoltam a blogot. Hát igen, valahogy nem jutottam el idáig... Tökre elnézést kérek!!!!!!! De annyi minden történik, hogy úgy elvagyok az itteni kis dolgaimmal.

Ott hagytuk abba, hogy szegény beteg nagypapa meghalt. Ez nyilván rá is nyomta a bélyegét az egész őszi szünetre (ja a tesóm és a barátaim nagy részének szünet volt), úgyhogy nem is csináltunk semmit. A család rendezte a temetést és a búcsúmisét, én pedig amiben tudtam, segítettem nekik. Szép ceremónia volt, és épp "aktuális", mert az én nagypapám pedig pont 1 éve halt meg, ezért a templomban hallott gondolatocskákat átültettem a saját szituációmba (ezek a vallásos cuccok sajna néha kiborítanak). Utána valamelyik nap pedig az anyukámmal tartottunk egy házi megemlékezést gyertyával és szép zenével. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy az egyik barátnőm meghívott egy hosszú hétvégére az unokatesójához, aki meleg klímás helyen lakik medencével, napsütéssel és mindennel mi szem-szájnak ingere. De egy ilyen nehéz helyzetben érthető, hogy nem mentem...

Ja hozzátenném, hogy ezentúl azért annyira ördöngős izgi dolgokat ne várjatok, mert bár tele van a naptáram programokkal és szuperül érzem magam meg tökre népszerű vagyok, de már elmúlt az az időszak, amikor még minden új és vakáció meg Hawaii van ezerrel. Elkezdődött a normális mindennapi életem, benne család, barátok és miegymás, de nyilván megosztok veletek mindenféléket, meg amint lesz időm és lehetőségem utazni, na az menő lesz :)!

Szóval például elmentünk kicsit kirándulni az itteni német barátnőmmel és a kollégáival. Tunját választották a csajok úti célul, ami kb. 3 órányira van Bogotától busszal. Nem tudom, miért pont ezt, azért nem hemzsegnek a látnivalók, de cuki város, és persze olyan kolumbiai. Jó volt, jó volt, de valahogy furcsán éreztem magam, mert rájöttem, hogy annyira nem hiányzik ez a német mentalitás, főleg az egyik csaj részéről, aki már másfél éve itt lakik. Na ennek a nőszemélynek totál negatív véleménye van egész Kolumbiáról: a rendszerről, az emberekről, mindenről. Persze értem én, hogy ha valaki dolgozni jön ide, és nem úgy, hogy kontaktok tömkelegével rendelkezik, mint én, akkor többé-kevésbé egyedül kell felfedeznie a kultúrát, ami sokkal nehezebb, de hogy végig csak szidott mindent, és panaszkodott, na ez kiverte nálam a biztosítékot. Már majdnem mondtam neki, hogy mi a francért nem mész haza, ha nem tetszik? Én is azért nap mint nap szembesülök sok dologgal, és hogy külföldiként mikre kell odafigyelni, de hát Istenem, én választottam, hogy belépek egy idegen országba, akkor már nyilvánvaló, hogy nekem kell alkalmazkodni és megtanulni az itteni dolgokat, nem??? Sőt, oka nem lehet panaszra, mert az egyik legburzsujabb suliban dolgozik német fizetésért... Nyehhh. Na szó mi szó, azért jól elszórakoztam a többiekkel, 500 HUF-ért olyan menüt ettünk, hogy majd' szétdurrantunk, és cuki kis eldugott helyeket fedeztünk fel a városon belül :)! Jajjj, mindjárt elfelejtem: az egyik német lány onnan származik, ahol én laktam Németországban... Állati kicsi a világ :)! Tök jól eldumáltunk mindenféléről, ami OG Cityvel kapcsolatos, meg alapból is az ő agya nem olyan tipikus németre van beprogramozva, ezért is jövünk ki jól. Hazafelé jól beválasztottunk egy idióta buszt, és hiába mondtam, hogy induljunk el időben, mert vasárnap este a Bogotába való bejutás eltart másfél óráig, neeeeem... Szenvedtünk egy sort, és ráadásul kiderült, hogy a busz nem ott áll meg, ahová mi akartunk menni, mert a drága panaszkodós főnökasszony mégsem kérdezte meg a sofőrt. De mire észbe kaptunk, a csajok már előbb leszálltak, mert nekik közel volt, mi pedig ketten a kis fekete-erdei barátnémmal egyszer csak leszálltunk a semmi közepén. Na ez vicces volt, volt már vagy 9 óra este, totál sötét, Bogotá egy számomra eddig ismeretlen szeglete, főleg, hogy a családom mindig úgy beparáztat, hogy 8 után taxival jöjjek meg ilyenek (ami amúgy azért túlzás)... Na ja, kicsit be voltunk kakkantva, de nagy nehezen hazajutottunk. A barátnőmnél aludtam, akinek szupi lakása van, és egyébként örülök, hogy így történt, mert már annyira kényelmesen közlekedtem és teljesen bogotainak képzeltem magam, de ez az eset figyelmeztetett, hogy azért mindig oda kell figyelni!

Idő közben, amég szintén mindenféle munkakeresős-egyeztetős dologgal voltam elfoglalva, bementem a másik AFS irodába (mivel kettő van), és máris befogtak segíteni 2 Magyarország iránt érdeklődő családhoz. Megkötöttük az önkéntesszerződésem, szóval már totál hivatalosan is AFS Kolumbia önkéntese vagyok :)!

Egyik nap az öcsém úgy jött haza a suliból, hogy hűűűű megtanult magyar gulyást csinálni, és ez mennyire király. Mikor elkezdte mesélni, rájöttem, hogy ez annyira azért nem magyar gulyás, inkább kicsit osztrákos-németes beütésű izé. Totál felpörgött, hogy de hát a tanár ezt meg azt mondta, de én akkor is tudom, hogy ez baromság. Szerintük a MAGYAR gulyás valamiféle szaftos marhahús nem is tudom mivel, és a végén hagyni kell a húst kiszáradni... Szóval tisztára német gulyás, és igaz, hogy a nyomi Wikipédia azt írja, hogy a levesen kívül a magyar gulyás ez a húsétel izé, ez akkor is blöhhh... Írjátok meg, ha nincs igazam, de én azt mondtam nekik, hogy a nyakamat rá, hogy ha a magyar családomat, barátaimat megkérdezik, vagy bemennek egy tradicionális étterembe nálunk, és gulyást rendelnek, fullra gulyáslevest fognak kapni, és nem ezt a német cuccot! De tényleg, szóljatok, ha én vagyok a buta, és nem ismerem a magyar konyhát!

Ahogy telt-múlt az idő, október 1. hetén is túl voltunk, szóval elkezdtem hevesen infokat gyűjteni a vízumokról, amiben az egyik itt élő magyar segített... Ja igen, upszi, elfelejtettem közölni, hogy már egy ideje tutira megkaptam a melót ott, ahol eredetileg is dolgoztam volna... A nemzetközi szervezet irodájában. Ezt nem fogom részletezni, mert eléggé komplikált, akik tudják, hogy miért, tudják, akik nem, azoktól bocsánatot kérek, de ezt most nem szeretném kifejteni, inkább várok, aztán majd mesélek... A lényeg, hogy megvaaaaan!!!!!

Közben eszembe jutott, hogy anno nem írtam le, hogy a tesómmal elmentünk egy turistalátványossághoz itt Bogotában... Ez már jó rég volt, de valahogy most jutott eszembe: szóval felmentünk a Monserratéra, ahol a város felett a hegyen van egy templom, mellette pedig kirakodóvásár, éttermek, és lehet ide-oda sétálgatni. Közel van a tesóm egyeteméhez, és végre egy hely, ahol elvétve külföldieket is lehet látni, mert amúgy azért nem tolonganak :D! Ilyen libegő lift izével mentünk fel, és áááááá de elájultam a látványtól!!! A templom is tök cuki, hangosbemondón mindenhol hallani lehetett az aktuális misét... Sétálgattunk pöppet, és állati, hogy egyik oldalról a hegyeket, a másikról pedig az egész várost látni lehet... Kicsit ott maradtam bámészkodva, kb. nem akartam hazamenni! Amúgy a hegyre gyalog is fel lehet menni, de mostanában le volt zárva, és mondják, hogy annyira nem tanácsos, mert az erdőben mindenféle tolvajok laknak, és egyik ismerősöm mesélte, hogy mikor fel akart vinni valakit, kirabolták őket, és még a ruhájuk levételére is kényszerítették őket, mert azt is ellopták :S... Ja és van 2 totál ellentétes legenda is a hellyel kapcsolatban: az egyik, hogy ha van egy szerelmed, akkor mindenféleképp el kell látogatnotok oda együtt. A másik - ami a tényleges hiedelem és az emberek nagy része ezt vallja -, hogy ha felmentek közösen a pároddal, akkor sosem fogtok összeházasodni, és hogy rövid időn belül szétmentek... Hát ki tudja?

Kicsit tényleg csúszásban vagyok magamhoz képest, de ígérem, behozom a lemaradást, és még ma megírok mindent :)... To be continued...