Eseménytömeg vol.2

Hű, nem is mondtam még, hogy aranyosan visszautasított a német suli, mert nincs tapasztalatom kisgyerekekkel, nyöhh hát ez van. Bár barátnőm szerint csak rossz volt az időzítés, mert épp negyedéves értékelés meg szülői értekezletek, meg miegyéb szervezni valójuk volt. Lelkesedésem azonban töretlen, és amég nem leszek teljesen csóró, nem aggódom :D! A napokban egyfolytában önéletrajzot és motivációs leveleket írtam mindenféle nyelveken, úgyhogy már megvan angolul, spanyolul és németül is, szóval küldözgetek és várok...

Felvettem a kapcsolatot a kolumbiai AFS-szel is, mert már annyira tevékenykedhetnékem van, és nyilván mindig tanul az ember valami újat... Ez van, szervezetfüggő vagyok :)! Szuperkedvesek voltak, mondták, hogy örömmel fogadnak, és el is mentem az irodába. Jah hogy ez nem is iroda, hanem egy egész ház :D! Jót dumcsiztunk, és otthon éreztem magam, nem hiába, az AFS-es népek a világ minden táján ugyanolyan jófejek :)! Olyan kicsi a világ: az egyik srác, aki ott dolgozik, a Sofi unokatesója (igen, az a Sofi, akinek az angyala voltam), és van egy svéd lány, aki ismer magyar önkénteseket, és 2 éve van AFS Kolumbiánál. Szóval most kolumbiai önkéntes lettem :)! Volt is egy délutáni foglalkozásuk a januárban kiutazó diákok számára, ahol megismerkedtem az önkéntesekkel is. Itt a diákok nagy része Németországból érkezik vagy Németországba megy, mert az itt menő... Három olyan önkéntes van, akik Magyarországon voltak: Fabian (már nagyon régen volt), Oscar (basszus még 5 év után is állati jól beszél magyarul) és Julian (akit imádok), és van egy lányka, aki most fog majd Magyarországra menni, és szívesen elvállaltam, hogy segítek neki a felkészülésben... Sőt még azt is mondták az irodában, hogy esélyes, hogy elmehessek egy orira is :)! Vittem egy kis szuvenír kolbászt a fiúknak, akik állati viccesek voltak, kb. egymást tépték a kajáért, és miután ettek, fülig érő vigyorral mászkáltak végig az irodában :D! Mivel a találkozó után nem volt dolgunk, és egy szülő sem volt itthon 2 napig, meghívtam 1-2 emberkét. Főztünk paprikás krumplit (életem mestermű paprikás krumplija volt, akadt aki 4-szer szedett), ittunk magyar pálinkát, és szuperül töltöttük az estét...

Nővéremmel végre sikerült leegyeztetni egy találkozót az irodás nőcivel, aki anno melót ígért. Életem legunalmasabb délutánján vagyok túl (ott ültünk délután 2-től kb. 8-ig)... Azon kívül, hogy az egész életét elmesélte, és amúgy is elég fura a természete, ezalatt a röpke pár óra alatt nagy nehezen kb. 10 percet beszéltünk a munkáról, és hogy van egy terhes kollegina, akinek a helyét esetleg átvehetném rövid időn belül, és hogy segít megszerezni a vízumot, amit, ha sikerül, nagyon megköszönök neki. De egyébként kínszenvedés volt... Sebaj, túléltük! Volt itt még 1-2 kavarc, amit ide inkább nem fogok leírni, de akit érdekel, majd megkeres :P...

Hahhh kis fun fact sztorinak beszúrnám ide, milyen jót alkudtam egyik nap. Sétáltunk egyik barátnőmmel a városban, és velem nyilván meg kell állni minden bokorban, ahol kézműves ékszer micsodákat, és mindenféle színes csecsebecsét árulnak :D... Nézelődtünk, de alig volt pénzünk, nem is akartunk semmit venni. Tudni kell azért, hogy itt a kereskedők sokkal rámenősebbek, mint otthon, főleg hogy látják, hogy külföldiek vagyunk. Bár az én eszemen ugyan nem járnak túl, mert beszélek spanyolul, és nem hagyom magam átvágni, ha esetleg arra készülnének. Tetszett egy lila fülbevaló, de tényleg nem akartam aznap megvenni. Pali odajön, hablatyol, csábítgat (ez itt normális, hogy nagyon kínálgatják a portékát), beszélgetünk, tudja a nevem és hogy honnan jöttem, mennénk... Mondom: mennyi? - 1000 (HUF-nak megfelelő peso). Nézek, hahhh, byebye. - Najó, 800. - Hahhh 500, de ma nincs pénzem. - Megkapod 400-ért, de tényleg légyszi vedd meg (kézen fogott, rám rakott egy karkötőt, és a nevemen szólongatva könyörgött, hogy vegyem meg)! - Hmm, jó. Hű, most látom, vannak gyűrűid ugyanolyan stílusban, és színben, mint a fülbevaló. Mennyi? - Neked még plusz 200 a fülbevalóval együtt. Összesen 600. - 500-at fizetek a kettőért. - Nem, 600. - Köszi nem kérem, byebye. - Jó, 500, csak vedd meg! ............ Öccáé vettem egy pár gyönyörű fülbevalót a hozzá tartozó gyűrűvel, menő mi :D? (Mikor elmeséltem a sztorit itthon, az anyukám nevetve mondta, hogy szegény eladó pasi...)

Jah, a német barátnőmmel egész más a helyzet, mert totál szöszi, világos szemekkel, és nála még durvábban jelentkezik a "külföldi hatás" (nem mintha engem kolumbiainak néznének, de legalább barna hajú és szemű vagyok), ráadásul ő visszafogottabb, ezért többször le is húzzák pénzzel a boltokban vagy utcai árusnál, mint engem. Szegényt pont a héten rabolták ki (bár az elmúlt 2 hétben rajta kívül még 2 barátom telefonját lopták el, és már gondolkozom, hogy itt mindig aktualizálni kell a telefonkönyvem, és inkább egy füzetbe kiírom mindenkinek a számát, hátha engem is kirabolnak), úgy sajnálom, mert olyan kis ártatlan szegény. Tény, hogy ő gyakran van németekkel, én meg 99%-ban kolumbiaiakkal, ezért amúgy sem verhetnek nagyon át pénzzel, de azért szívósnak és kitartónak kell lenni, és persze a mottó: vigyázni (itt sok hirdetőtábla figyelmeztet, hogy "ne adj papayát" (kifejezés: no dar papaya), ergo ne add meg az esélyt, hogy kiraboljanak, és ne feltűnősködj, és amúgy is a francnak kell Blackberry) !!! Azért én sem állok le pattogni mindenkivel, mert ki tudja, kinél van épp kés vagy fegyver... Jajj mókás dolog: itt a buszokon és egyéb random helyeken az ajtóban ki van írva, hogy "Fegyverrel való belépés tilos!" Basszus annyira durva, hogy ezt ki KELL írni, mert nem egyértelmű! (Otthon csak a lightos verzióval találkozhatunk, mint hogy "Dohányozni tilos!/Fagyival belépni tilos!")

Sajnos a végére maradt a legszomorúbb esemény... Tegnap hívtak minket, hogy a nagypapa meghalt :(. Szóval most szomorúság uralkodik a házban. Épp egyedül vagyok 2 napig, mert a család elutazott oda messzire, hogy intézzék a dolgokat, és csak holnap jönnek. Én maradtam, mert most mit foglaljam a helyet a kocsiban, mikor Bogotából is úgy rántották össze a közeli rokonságot, hogy akkor ki melyik kocsiba fér be, és nem akarok ott lábatlankodni feleslegesen, így is van elég bajuk... Egyébként is melós intézni valóim akadtak, és egy picit egyedül is lehetek. Bár tegnap összefutottam a tesóm egyik barátnőjével, akivel én is nagyon jóban vagyok, és miután hazasétáltunk a városközpontból (ami volt vagy másfél óra), végül itt aludt nálunk, hogy mégse maradjak egyedül éjszakára...

Ooops Strawberry - eseménytömeg

Jajj emberkék, nem is tudjátok, mennyire kackac visszaolvasni a korábbi bejegyzéseimet :D! Bocsánat, hogy egyre ritkábban írok, de beindult az élet, és minden nap van valami...

Az elmúlt 2 hetet a legjobban úgy tudnám jellemezni, hogy az új emberek korszaka. Megismerkedtem azzal a két szem magyarral, akik Bogotában élnek. Elvittek ebédelni, csacsogtunk, nagyon jófejek! Mindketten kb. 8-9 éve jöttek ki dolgozni, és azóta már családos emberek, és jól elvannak itt. Dániel épp segít nekem egy munka megszerzésében :)... Továbbá új ismerősökre tettem szert 2 Couch Surfing-es arc és egy perui srác személyében, aki Budapesten élt 3 évig, és ugyanolyan random módon, mint én, eldöntötte, hogy most épp Bogotában fog lakni :)! Találkoztam végre Makával is, aki Magyarországon volt cserediák, de én nem ismertem, mert akkor csereéven voltam Németországban (ráadásul kb. 10 percre lakik tőlem)... Egyik hétvégén tartottunk megint egy kis összejövetelt a "magyarországi" latinokkal, és volt igazi magyar forró csoki (én nem tudtam, hogy ez itt ekkora nagy szám, de kiderült, hogy az itteni kávézókban nem létezik ilyen ital)...

Elmentünk ismét Gachancipába, ahol a hétvégi ház van, ez alkalommal azonban nem a mi telkünkre, hanem egy rokonéra. Na nekem full nem esett le, hogy neki az csak nyaraló, mert olyan óriási, igényesen és gyönyörűen berendezett ház, hogy olyan lakóháznak néz ki. Mondanom sem kell, állati pénzes a pasi, több ingatlanja is van itt-ott, viszont egyáltalán nem érződik rajta, hogy sznob vagy beképzelt lenne. Állati kedves, aranyos, nagyon művelt. Kiderült, hogy járt már Budapesten, és olyan dolgokat tudott a magyarokról, hogy csak ámultam. Sétáltunk az óriási földjein, aminek kilátása van a völgyben lévő tóra, és olyan csodálatos táj veszi körül, hogy leesik az ember álla. Még több családtagot ismertem meg, és már akkora káosz van a fejemben a neveket és a rokoni szálakat illetően, hogy az már szappanoperába illő (nem csoda, hogy a sorozatokban mindig megy a kavarás ennyi latinnal egy helyen xD)... Amúgy nagyon kedves módon szétszívattak ebéd közben, de tudom, hogy pusztán szeretetből csinálják, mert itt ha családi találkozó van, mindig én kerülök valahogy a központba, és az egész család olyan mókás kedvű, hogy egész nap viccelődnek egymással is.

Eljött annak is az ideje, hogy végre alkalmazkodjak a bolond időjáráshoz. Azt mondta valaki, hogy a szervezetnek olyan 3 hét és 1 hónap közti időre van szüksége a teljes átálláshoz. Na most nekem most volt 1 hónapja, hogy megérkeztem, és eddig többé-kevésbé sikerrel vettem az akadályokat. Az elején kb. haldokoltam-fuldokoltam, utána sokkal jobb lett, de volt 1-2 nap, amikor állati rosszul éreztem magam (de csak úgy 5-10 percekre). Múlt héten viszont egyre rosszabb lett, azt hittem, hogy elkapott valami betegség, és totál beparáztam, hogy soha nem leszek már normális állapotban. És egyszer csak bumm, felkeltem, és jól voltam :)! Végre tudok olyan intenzitással lélegezni, ahogy otthon, nem száraz a szám egész nap, és nem kell napi 3 liter vizet meginnom ahhoz, hogy jól érezzem magam! Hahhh mission completed :)!

A nagy happiness-be persze hogy be kell csúsznia valami szívásnak is! Múlt pénteken sétáltam, sétáltam, egy kis lyukba beleléptem, zsupsz :(. A bokám sikeresen kirándult egy másik univerzumba (továbbra is felhívnám gonosz ismerőseim figyelmét, hogy délután volt, semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam, és nem voltam sem EDDA koncerten, sem Corvinus gólyatáborban)... Murphy bárhol legyek, a világ minden szegletében rám talál. Eredetileg a hétvégén 3 buliba voltam hivatalos, na ennek annyi is volt! Itthon szenvedtem, jegelve és pihentetve a bokám, bár szerencsére nem olyan durva, mint az előző kettő, 2-3 nap alatt már rendben voltam...

Jajj igen! Múlt héten tört rám először olyan igazi honvágy... Nosztagliáztam pöppet, de nem volt se bőgés, se kesergés! Csak már kicsit meguntam az itteni kaját (miéééééért esznek mindig rizst, marhahúst meg babot, babot, babot?????), és már kicsit ááá, hogy osztozni kell a szobán (a koli/albi után azért haza-hazjárogattam, és megvolt az 1-2 nap egyedüllét). Baromira társas lény vagyok, és általában utálok egyedül lenni, de most, hogy valaki mindig van itthon, kicsit frusztráló. Meg valahogy úgy megölelgetnék otthon mindenkit :):):)! SZERETLEK TITEKET !!!

Ez, az, amaz

Igen, azért sem mentünk bulizni, mert én közben a munkaügyeimet intézem, és ide-oda mászkálok, vagy írogatok és telefonálok. A kontaktjaim riadókészültségben állnak, és adódott jó néhány lehetőség, csakhogy várni kell. Ahol eredetileg dolgoznék (a nemzetközi iroda), a főnöknő elég hmmm érrrdekes: hol ezt mond, hol meg azt mond, és már nagyon idegesít, mert most meg épp elutazott 2 hétre, úgyhogy ezért is nézek minden más után... Gyakornoki állásom már majdnem biztos, csak ugye azért nem jár itt fizetés. Viszont az iroda, ahol voltam, nagyon tetszett (egy fejlesztésekért felelős minisztérium). Barátnőm, aki ott ügyvéd (őt is AFS-es kontakt alapján szereztem), és a 31. emeleten dolgozik, tök fain. A főnöke mindenféleképp meg akart ismerni (a tesója a BME-n tanult), és szerette volna, ha náluk helyezkedem el, de sajna semmi közöm a joghoz. Ott megpróbálnak a saját tanulmányaim és érdeklődési köröm alapján elhelyezni (nemzetközi kapcsolatok, politikatudomány), és egyelőre megkaptam "házi feladatnak" egy olyan témát, ami a főnök szerint itt Kolumbiában elég aktuális és van mit tenni érte. Ez pedig nem más, mint a "primera infancia", amit én személy szerint gyermekpolitikának mondanék. A lényege, hogy a gyerekek védelmével, alapjogaival foglalkozik, és feladata, hogy minden jog és lehetőség biztosítva legyen számukra (főleg 0-6 év között). Ez a projekt itt még gyerekcipőben jár (muhhhahhha de vicces vagyok), ezért nekem utána kell néznem, hogy a környező országok hol tartanak ebben a témakörben, és persze Kolumbia hol jár, azután kezdődik a projekt. Kaptam egy valag törvényt és rendeletet, meg az alkotmány egyes részeit, amit fel kell dolgoznom ehhez. Amúgy tök érdekes, és sarkall, hogy a felsőbb szintű spanyolomat használjam, és ne azt, amit a fiútesómtól tanulok nap mint nap :D... Na ja, már eléggé vágom a helyi szlenget is, és José folyton panaszkodik, hogy engem nem lehet úgy szívatni, mint a tavalyi cserediákjukat, mert alapból beszélem a nyelvet és gyorsan tanulok...

Ezen kívül a német barátnőm épp megkérdezte a német suliban, ahol ő dolgozik, hogy esetleg lenne-e esélyem (véleménye szerint jobban beszélek németül, mint a kolumbiai kollégái :D), és azt mondták, hogy örülnének a jelentkezésemnek, szóval egy fél délutánt azzal töltöttem, hogy pályázatot írtam deutschul, hát majd meglátjuk... De fun fact: az egyik nagybácsim 2 lánya oda jár, úgyhogy épp kapok egy jó kis pozitív referenciát tőle! És Éva is mindenben támogat, aki már jó pár éve Kolumbiába költözött (de nem Bogotában lakik), és még utazás előtt felvettem vele a kapcsolatot. Most az egyik bogotai ismerőse próbál segíteni. Éva adott még 1-2 magyar elérhetőséget itt Bogotában, és ha minden igaz, holnap Dániellel ebédelek, aki már időtlen idők óta itt él és itt alapított családot. Anyu, Apu, légyszi NE aggódjatok, tudjátok, hogy mindig megoldom a dolgaimat!!! :)

Az anyukám szegény még mindig ingázik Bogotá és a másik város közt, ahol az apukája lakik, eddig a majd' 3 hét alatt kb. 5 napot láttam. Most elvileg hosszabb időre jött haza, mert sajna nincs több szabadsága. Szegény nagyon szomorú, mert sajna nincs mit tenni az apukájáért. Úgyhogy bármi van, mindig készségesen a segítségére vagyunk. Továbbra is szocializálódom folyamatosan, azon kívül, hogy sok barátom és ismerősöm van itt, mindig hajt a kíváncsiság, hogy új embereket ismerjek meg, szóval beléptem a CouchSurfing oldalamra, és kontaktolok itteni népekkel is, akik szintén irtó szimpik :)! Jajj, és képzeljétek, ma végre elkaptam egy BL-meccset!!! Na és nem csak egy random meccs, Barca-Milan élőben :D! Tök véletlenül találta az apukám a csatornát, ahol közvetítik, és bár a Barca nyomiiiii volt, na jó a Milan volt szerencsés, tetszett, hogy valami "hazait" nézhetek... És tudjátok mit, már nem is gyűlölöm annyira az itteni buszokat! Most, hogy már mentem egyedül is, nem tűnik vészesnek, csak oda kell figyelni, hogy mit ír a tábla, nehogy rossz felé menjek... És főleg, hogy már a várost is egyre jobban ismerem, sokkal nagyobb biztonságot ad a mászkálás!

Csocsika népek!

Na jajj igen, ma valahogy kicsattanok az örömtől, és ugrálhatnékom van egész nap :)! (Pedig az időjárás elég nyomi...) Gyerekek, meg kell mondjam, állatira jól érzem itt magam, és bár tényleg zavar, hogy ezek a fránya latinok mindent halogatnak (lásd: munka), de ezeken kívül elvagyok, mint a befőtt...

Ismét belevetettem magam egy jónak ígérkező partyba. Posztoltam is facebook-ra egy fotót, amin olyan kolumbiai barátaimmal vagyok, akik 2008-2009-ben voltak Magyarországon. Julian barátom hívott el, mert drága kis cserediákjaink alkalomadtán összeülnek, és csapnak egy jó magyaros bulit. Az egyetemnél kezdtünk a belvárosban egy nagyon szimpatikus kis kocsmában, ahol kb. 180 HUF egy sör (haha Tetthely-feelingem volt), majd elmentünk José lakásába egy kis házibulira (akinek mond valamit: Angelica, Paula, Julian, José és Sebastian voltak ott és még pár random arc). Kicsit hihetetlen, hogy itt mindig ezt a furi aguargiente-t isszák, ami nekem totál nem ízlik, viszont egyszer csak előkerült a magyar pálinka is (le sem tagadhatnám, hogy AFS-es cserediákokkal voltam!!!). Baromi jól éreztem magam, tanítgattak salsázni meg merengue-zni, de azért úgy érzem, még kell egy kis idő, hogy belerázódjak. Bezzeg a reggaeton az ment :P! Ráadásul Julianék meghívtak egy utazásra is, mert jön valakije Magyarországról 1 hónapra, és ennek apropóján egész Észak-Kolumbiát bejárnánk 1 hónap alatt egy kis csapattal... Tök jó lenne, remélem összejön, bár azért nem lehet annyira olcsó mulatság... Szurkoljatok :)!!!

Mostanra már elég jól kezdem megismerni a jó nagy családot. Szerencsére hétvégén - de néha hétközben is - mindig meghívnak minket ebédre nagybácsik és egyéb rokonok, és már többnyire a neveket is tudom. Nagyon kedvelem őket, olyan kis lazák és barátságosak velem. Apukámmal egyébként is sokat sétálgatunk erre-arra itt a környező falvakban és Bogotában is. Talán a 2. hetemen lehetett, hogy este egy falucskából jöttünk haza kocsival, amikor is rám tört az érzés, hogy "hűűűűűűatyaég Kolumbiában vagyok", úgyhogy a nagy felfedezés folyamatában pöppet elbőgtem magam, de állati jó érzés volt! Ja és vicces, hogy az öcsém szakácsnak tanul, de egyik nap segítettem neki desszertet csinálni, és jobban tudtam a sütéssel kapcsolatos dolgokat, mint ő :)! Anyunak üzenem, hogy itt az én kis lustaságommal még mindig tök királynak számítok. (A tojásfehérjét kellett valami cukorral felverni, és kb. 1 perc után azt mondta, hogy elrontotta, és öntsük ki, mikor én felhívtam a figyelmét, hogy a hab nem 2 perc után lesz olyan, hogy fejre állítsuk :P...) És ahogy Karesz mondaná: "Vakok közt félszemű a király".

Még mindig folyamatosan művelem magam kolumbiai töriből, és nagyon érdekes dolgokat olvasok és fedezek fel, valamint egyik nap töri órát tartottam az apukámnak, akit nagyon lenyűgöz a magyar kultúra. Találkoztam végre a német lánnyal is, akivel a repülőn ismerkedtem meg. Olyan menő kirakodóvásárt találtunk, hogy eldobom az agyam :)! Igen, ilyen kézműves, ékszeres, szuveníres cuccokkal volt tele minden, úgyhogy Kittike megint úgy érezte, hogy hazatért... Alkudtunk szépen, és vettem egy türkiz blabla köves gyönyörűséget, ami állítólag gondoskodik a szellemi-spirituális gazdagságomról, jah és kaptunk "ajándékba" (ami persze még a lealkudott árba is bele volt kalkulálva) egy Kolumbia színű karkötőt! Észak-Bogotában voltunk, mit szépítsek, a burzsujnegyedben, ami nagyon rendezett és szép volt. Előtte pedig egy állatira lepukkant ebédlőt találtunk, ahol 600 HUF-ért óriási adag levest és másodikat kaptunk kólával kísérve. Nagyon nyami-nyami volt, tutira még visszamegyünk, pedig tényleg eléggé bizarrul nézett ki a hely.

A tesóm barátnői is állati kedvesek, van egy, akit már nagyon bírok. Egyik nap nálunk is aludt Ginna, és másnap elmentem velük az egyetemre, mert Maríának végre úgy volt órája, hogy engem is beengedtek. Hiperszuper az a suli, szívesen járnék én is oda, főleg, hogy az itteni barátaim/ismerőseim nagy része oda jár. Több óriási épület van, és nagyon modern volt minden (tegyük hozzá, perkálnak is érte rendesen minden szemeszterben). Voltam filmnézős német órán, és Ginnával az "Erotika a filmművészetben" órán, ahol kb. belezúgtam a tanárba. Éééés az egyetem melletti parkban szintén van kirakodóvásár, valamint gyümölcsárus-stand, ahol egy "pohár" gyümölcs (tudjátok, mint a pályaudvarokon-reptereken kb. 800 HUF-ért árulnak) itt 100, azaz 100 HUF-ba kerül. Én speciel a frissen darabolt ananászra szavaztam, de van mindenféle, és a hapsi ott pucolja és vágja a szemed előtt. A hétvégére több buli is hívogatott minket, de végül nem mentünk egyik nap sem, mert María eléggé fáradt volt a suli miatt, engem meg valami hülye magaslati betegséges nyavalya kerülget a napokban. Kicsit belefáradtam ebbe a dilis klímába, mert most tényleg megbolondult az idő. Elmegyek valahova kellemes időben, egyszer csak 25 fok lesz és tűző nap, majd 10 perc múlva szél és olyan eső, ami elől nem lehet menekülni. A napokban nem nagyon sikerült aludnom sem, és néha légszomjam van, de most már tényleg remélem, hogy elmúlik. (Ja végül is Bogotá a világ legmagasabban fekvő városa...)

Örömködés

Amiről eddig nem esett szó, a drága AFS-es ismerőseim, barátaim itt... Mindamellett, hogy Kolumbia hatalmas és sokszínű ország, azért is döntöttem mellette, mert itt van a legtöbb barátom Latin-Amerikában (köztük a legjobb barátnőm, María, akinél most lakom, és akivel a csereévünket ugyanabban a német városban töltöttük), és közülük is kb. 80-90% Bogotában lakik. Úgyhogy most jöjjön egy kis finomság az én kis AFS-eskéimnek :)... Ugyanis mióta itt vagyok, folyamatosan keresnek meg a régi cserediák barátaim, akik Magyarországon töltöttek 1 évet. Az elmúlt 1 héten találkoztam Angelicával és Juliannal, akik ugyanarra az egyetemre járnak, mint a fogadótesóm. Suli után elmentünk egy jót sörözni egy közeli kocsmába, és megtaláltam az egyetlen számomra iható kolumbiai sört, az Aguilát. Annyira hihetetlen volt ennyi idő után végre viszontlátni őket, jót röhögcséltünk és nosztalgiáztunk! Egyik nap találkoztam Maria Danielával is egy kávézóban, és annyira meg volt hatódva a lelkem, hogy elpityeredett... Erről jut eszembe, a kolumbiai kávé isteni :)! Apukám alapból vagy 3-4 bögrével megiszik naponta; a szupermarketben pedig nem 1-2 polcnyi, hanem vagy egy egész sor csak kávénak van fenntartva... Ittam már Juan Valdez kávét is, ami szerintem a leghíresebb kolumbiai kávé, az is finom volt :)... Jajj és ha már AFS, nemsokára találkozom Sebastiannal és Felipével is azt hiszem, valamint azt tervezem, hogy bemegyek Juliannal az itteni AFS irodába megnézni, hátha akad valami tennivaló ;)...

A tegnapi napom nagyon jól telt, apukámmal és a fiútesómmal kimentünk a finca-ra (telek/nyaraló...ilyesmi), ami olyan 40-50 km-re fekszik Bogotától északra Gachancipában, ami egy kb. 5000 fős falu. Baromira tetszett a két ház, ami ott van (egyik az én családomé, a másik pedig közös az apukám tesójáékkal)! Van két kutya, akik szerencsésen elszöktek, mikor a házra felügyelő néni a kaput nyitotta nekünk, szóval velük sajnos nem találkoztam... De a fentebb lévő háznál lévő két másik cukorfalatsággal sikerült összebarátkozni, akiknek épp van egy bébikutyusuk (el is neveztem Pici Perro-nak :D), illetve a szomszédok kutyái sem hagytak békén... Hát ez van, ha az ember kutyafanatikus, olyan jó volt végre ebek közt lenni :)!!!!! Sőt az egész környéken ameddig a szem ellát, tehenek és lovak vannak, mert ideális hozzá a környezet... El is neveztem Bociföldének, mert bármerre mész, belebotlasz egy legelésző bociba. Bár azt pl. sajnálom, hogy vannak olyan tehenek, akiknek a gazdájuk nem rendelkezik saját kerttel/földdel, ezért csak az út mellett ki vannak kötve a füvön, és egész álló nap magányosan, elhaladó kocsik és teherautók zaja mellett kell eltölteniük az időt. Nálunk a telken is van néhány tehénke meg ló, akik fent a hegyen legelésztek, ezért nem láttam őket, viszont a nemrég született kisbocival lespanoltam, mert ő lent maradt :)... A ház maga nagyon szépen van berendezve, olyan igazi birtokszerű az egész régi bútorokkal, festményekkel, képekkel és szerszámokkal díszítve... Magyar anyunak és apunak biztosan tetszene! A táj elbűvölő, látni körbe a hegyeket, és tök király magaslati levegő van... Bár a feljutás érdekes volt, mert az esőzések, árvizek miatt az út totál K.O., és a dzsippel is alig tudtunk felmenni, főleg ahogy tesóm vezet az életveszély!!! Megmutattak mindent, és tényleg szimpatikus kis hely, még hétvégi házibulik tartására is tökéletesen alkalmas... Utána bementünk pár környező faluba, nézelődtünk, végül hazajövetel előtt elmentünk egy Guatavita nevű helyre, ahol egy gyönyörű lagúna található (azaz 2 db, de mi csak a lenti tó részt néztük meg, de így is lélegzetelállító volt). Épp egy iskolás csoport is ott tartózkodott, így a tó kialakulásába és történetébe is belehallgathattunk... A falu is aranyos, tele kézműves és szuveníres dolgokkal, és külön érdekessége, hogy minden épület és lakóház is fehér.

Hazafelé megálltunk Bogotá határánál, hogy gyönyörködjünk és lencsevégre kapjuk a várost a magasból. Bármerre néztem, Bogotá volt, totál a horizonton is, csak és kizárólag a város maga :)... Basszus sikerült realizálnom, hogy milyen óriási is ez a város, nem csoda, hogy sosem tudom rögtön, mi hol van. Csináltam is jó pár képet, lehet majd ámuldozni, én még mindig nem tértem magamhoz, szerintem simán nagyobb, mint London vagy Párizs...

Épphogy szusszantunk egyet home sweet home, anyukám érkezett sietve, hogy kapott az egyik tesójától színházjegyeket, viszont ha menni akarunk, rohanni kell, mert 40 perc múlva kezdődik. Joséval gyorsan díszpuccba vágtuk magunkat, fogtunk egy taxit és irány a színház. Picike épület volt, és még maradt is majd' 10 perc kezdésig... Nem tudom, hogy otthon is így van-e, de külön bejárat volt férfiaknak és nőknek (lehet, hogy csak én vagyok ennyire elmaradott és régen jártam színházban, de így van). A darab először tetszett, majd a közepén utáltam, de a végére megszerettem. Elég bizarr történet, biztos, hogy nem mindegyikőtöknek nyerné el a tetszését, de a maga furcsa módján belopta magát a szívembe... Akik szeretik a kortárs és kicsit beteg dolgokat, ajánlom figyelmükbe a Pillowman című darabot :)... (Lehet, hogy otthon is játsszák valahol és Wikipédián is megtalálható.)

Zajlik az élet

Na eljött az újabb blogolás ideje... Ahogy a cím is jelzi, zajlik az élet itt Bogotában. Írnék akkor egy kicsit az eddigi történésekről.

Megvolt az első bogotai partym :)! Múlt pénteken édes nővéremmel, öcsémmel és barátnőkkel nyakunkba vettük a várost. Végre találkoztunk egy halom külföldivel, mivel az előparty a frissen ideérkezett német egyetemisták albérletében volt, így már nem éreztem magam "egyedül". Ismerkedtünk, szórakoztunk, majd átmentünk a bulihelyre. Nagyon jól éreztem magam, mindenki barátságos volt, és még random népek egy vízipipát is hordoztak körbe, ami már eléggé hiányzott. Az itteni pálinka csodálat - becses nevén aguardiente - háááát messze alulteljesített nálam. Ahogy már többeteknek meséltem, vííííííííííz (olyan lebutított ouzonak nevezném, mert ánizs íze van, 24-25%-os azt hiszem), de legalább nem rúgat be úgy, mint a magyar pálinka, amitől viszont a családom kb. fulladozott :D! Főleg bulik idején jön elő a taxi, mint egyetlen opció a hazatérésre. Szerintem egyáltalán nem drága ahhoz képest, hogy fővárosban vagyunk (kb. 800-1000 HUF), főleg persze ha többen vagyunk, annyira jön ki, mintha buszoznánk.

Azért másnap rendesen megszívtam a taxival, mivel északra kellett mennem egy találkozóra, és rendes felárat fizettem érte, mert pl. a második úriember direkt dugóba hajott :S... Sajnos hiába beszélek jól spanyolul, mindig kilométerekről  kiszúrnak az utcán is, hogy nem idevalósi vagyok, és a fejemet sajnos nem tudom átmaszkírozni kolumbiaira. De sebaj, már kezdem szépen megtanulni, hogyan kell használni a buszt (amit még mindig gyűlölök). Ja igen, összefutottam Thomasszal és Sandrával, akiket Andrésen keresztül (egy barátom, Magyarországon volt cserediák AFS-szel) ismertem meg. Thomas egyébként osztrák és szintén AFS-es (kicsi a vilááááág!!!), 2-3 éve él itt Bogotában, mester szakon tanul. Az ő barátnője Sandra (ő is AFS-szel volt cserediák), aki segít nekem a szakmai gyakorlatom elintézésében, csak most a főnök épp nincs Bogotában, ezért húzódik az interjúm... (Munkáról később, mivel egyelőre összevisszaság van, és húzzák-halasztják.) Ők ketten irtó aranyosak, és mindenben a segítségemre vannak. Egy nyamnyam helyen (Crepes) nyamnyam reggelire hívtak, és még fagyit is ettünk, ami igaz, hogy 2 gombócos volt, de nem gondoltam, hogy ez ilyen óriási tud lenni...

Vasárnap este végre hazajött az anyuka 3 hét távollét után (Neivában volt ápolni a beteg apukáját), annyira vártam, hogy megismerjem!!! Elhatároztam, hogy mire hazajön, főzök valami finomat. Krumplis tészta lett uborkasalátával, mert a konyhában sem szeretném elsőre ellőni a legpuccosabb kajákat, szokják csak az ízeket :P... Nagyon örült a meglepetésvacsorának, és véleményem szerint, jól kijövünk majd, nagyon ennivaló kis anyuci! Így került sor az ajándékozásra is, tetszett nekik a sok szuvenír, amit hoztam! Másnap még itthon maradt pihenni, de mivel üres volt a konyha és káosz uralkodott az egész lakásban, segítettem neki egy picit rendbe szedni a dolgokat. Hát igen, egy ház anyuka nélkül 3 héten keresztül, gondolhatjátok :)! Egész nap furikáztunk, bevásároltunk (hahhhh megint órákig bámultam és fotóztam a gyümölcsrészleget :D)... Kipróbáltam a kolumbiai empanadát (kis táskácska, amibe mindenféle tölteléket raknak), fincsiiiiiii volt! És most már ráadásul megvan a kedvenc gyümölcsöm is: a GRANADILLA (bár azért még nem ettem olyan sokféle gyümölcsöt)!!! Keressetek rá, tök gusztustalanul néz ki, de állati finom...

Tényleg nagyon tetszik az ittlét, úgy érzem, ez már kellett... Érdekesen telnek a mindennapok, mindig találunk valami izgit az apukámmal és a tesómmal! Egyik nap is Joséval főztünk finom ebédet, az apuka majd' el volt ájulva... Most épp sokat kell olvasnom Kolumbia történelméről és politikai rendszeréről, mert a munkához azért kellenek ezek az ismeretek, és mert egyébként is nagyon érdekel! Ja, és nagyon örülök, hogy ezeknek a dolgaimnak a családom is örül, mert tavaly szegénykék pórul jártak egy észt cserediák fogadásával :(! Azt a lányt állítólag semmi de semmi nem érdekelte a partyn, az alkoholon és a pasikon kívül... Meséltek róla furcsa sztorikat. Ezért tényleg szeretném, hogy minden flottul menjen a családommal, és végre legyen valami jó fogadócsalád élményük is! De egyébként nagyon csípnek eddig, és ezt az állapotot fenn szeretném tartani az évem végéig, mivel én is nagyon szeretem őket!!!!

Láttam már telenovelákat is, hmmm viccesek :D! Sajnos a csöpögős-ordítós-bőgős-hősszerelmes szappanoperák nem az én stílusom, de szerencsére a család sem nézi őket. Vannak viszont tökre nézhető helyi sorozatok, amiket esténként a családdal összeülve közösen nézünk, addig is passzívan tanulom a nyelvet :D!