Kike bevitt minket a városba, és idegenvezetést tartva mesélt mindenfélékről. Leticia kicsi település, de nekem szimpatikusnak tűnt. Kiderült, hogy a város közigazgatásilag 2 részre oszlik: egy kolumbiai és egy brazil részre. A határ menti forgalom olyan nagy (meg alapból is kérem szépen még mindig az "erdő közepén" vagyunk), hogy tulajdonképp nincs is határ. Sétálgatsz, és az utca egyik fele még Kolumbiában, a másik viszont már Brazíliában van. Onnan veszed észre, hogy átlépted, hogy minden portugálul van kiírva. Vicceske volt :)!
Szóval Leticiában bementünk a helyi múzeumba, ahol egy indián néni mesélt nekünk, és vezetett körbe minket. Hallottunk egy sztorit, ami szintén az indiánok patriarchális és machista rendszeréről/magatartásáról árulkodik, és fontosnak tartom, hogy megosszam veletek. Kiderült, hogy a lányokat, mikor már a nővé válás folyamatának végén járnak (kb. 16 évesen), 1 hónapra a közösségtől messze elzárják, és csak a nagymamájukkal érintkezhetnek, senki mással, aki úgymond felkészíti őket a felnőtt életre és a nők kötelességeinek elvégzésére. A hónap végén egy törzsi rituálé és ceremónia közben a lányokat nővé avatják, és egy ünnepség (buli) veszi kezdetét. Ezen a lányt addig itatják, míg már annyira jókedvű lesz (vagy akár tényleg annyira részeg, hogy magáról sem tud), és akkor a férfiak megkergetik, és addig tépik a haját, amíg teljesen kopasz nem lesz (igen, igen kézzel húzzák, és szó szerint megkopasztják, mert ez nekik tradíció - és amúgy ezért itatják le őket előtte), és utána kényük-kedvük szerint azt művelnek vele, amit akarnak (ezt inkább mindenkinek a képzelőerejére bízom, én nagyon lesokkolódtam). "Szerencsére" ma már ollóval és borotvával végzik ezt a műveletet. No komment. Továbbá ugye végigkukkantottuk, hogy milyen tárgyaik vannak, láttunk sok bábut az ünnepi viseletről, képeket a mindennapi életükről. Volt egy cuki kis hinta is (olyan, mint a mai játszótereken, olyan pelenka alakú), és mondták, hogy a babákat abba rakják bele, mikor már tudnak ülni, és egész nap estig ott vannak. Mivel a nők korán mennek dolgozni, de nem akarják, hogy elvesszen a gyerek, belógatják egy fán, aztán cső. Meg amúgy is nem úgy megy ám a nevelés, mint a nyugati társadalmakban, hogy ügyülü bügyülü elkényeztetjük a kölköt ááááááá. Csak etetés, tisztába tevés és kb. lefektetés céljából érintik meg őket. Nincs puszi, ölelgetés, játszás, még a végén megszokják, és hisztisek lesznek. Főleg, hogy amint kb. 5 éves lesz, könnyebb munkákra befogják segíteni. És amúgy tény, hogy az indián kiskölkök sokkal nyugottabbak, fegyelmezettebbek és olyan igazi gyerekek, amit ugye mi a mi túlfejlődött világunkból hiányolunk is. (Nem véletlen, hogy nem akarok gyereket...) Sok fegyvert láttunk (régen törzsek közt akár gyilkolásig ment a harc, ha kanos kedvű tini fiúkák átszöktek egy másik faluba lányokat rabolni), vadászó-, mosási- és főzési eszközöket. Ismételten meghallgattuk, hogy a Maloka (tudjátok, a kör alakú nagy építmény) a falu legfontosabb helye, amit a törzsfőnök halála után felégetnek, hogy az újdonsült örökös (aki az esetek nagy részében a törzsfőnök fia) átvehesse a helyét, és saját koncepciója szerint újat építsen (az épület helye viszont minden esetben megmarad), és azért is, hogy ugye a múltat el tudják engedni.
Sétálgattunk, nézelődtünk, voltunk piacokon, ahol a sok-sok friss nyamm-nyamm gyümölcs hívogatott minket, és egy jó aromás bűzös halpiacra is betévedtünk, ahol majd' elájultunk. Mert hát mi más lenne itt a regionális nemzeti étel, mint a hal (hát az Amazonas folyó adottságait mégiscsak ki kell használni), amit yuca-val (a krumpli egy hasonló változata), zöldségekkel meg gyümölcsökkel esznek. Elmentünk a kikötő mellett, ahol volt egy helyi "Tarzan-szobor" egy pasiról, aki nagy halász meg hüllőszakértő volt, és ott pózol egy atomnagy kígyóval a kezében, ráadásul a művész, aki megformálta, a mi rezervátumunk mellett lakik, megismertem és állati jó munkái vannak :)... A kikötő olyan volt, amilyennek elképzeltem. A sok dél-amerikai és ázsiai dokumentumfilmekből kiindulva tényleg a sok munkás, kereskedő, düledező bódéházak és a helyi csacsogó tömeg fogadott. Ja tényleg, amit nagyon meg kell említenem: az Amazonasnál NINCS gerilla! Mivel jó pár kolumbiai totál be akart paráztatni, hogy így meg úgy vigyázzunk. Nem, téves! Kike egyszerű és marha logikus válasszal szolgált: minek jönnének ide a semmi közepére (tényleg nincs más, csak erdőőő, és ahol a lakosság az össznépesség 1 %-át sem éri el) a nagy bűnözők, drogbárók, "terroristák"??? 2 emellett nagyon fontos szempont: 1. A drog az itten nem terem meg, mivel az időjárás nem kedvez neki, és a termés full tönkremenne. 2. Leticiát a "három határ városának" nevezik (ciudad de las tres fronteras), mivel Kolumbia, Brazília és Peru találkozásánál fekszik. Ez szimplán azt jelenti, hogy 3 ország hatóságai koncentrálódnak pár négyzetkilométeres területre (egyébként elég sok a konfliktus helyi szinten, nem azért, mert a 3 ország utálná egymást úgy alapvetően, de ezeken a településeken - ahogy már írtam - nagy a népek áramlása, és elég intenzív az éjszakai élet. Sokszor a hülye részeg majmok kötekednek egymással, mert "te idióta paraszt perui vagy, fúj mit keresel itt" címszóval verekedések törnek ki. Ezért nekünk nagyon nem ajánlották, hogy belevessük magunkat a partitájmba így külföldiként, és amúgy is minden este kimerülten dőltünk ágyba.) És igen, melyik maffiavezér lenne olyan agyatlan, hogy ide rakja a bűnözőfellegvárát???
Ja utána átmentünk Brazíliába (Tabatinga), ahol volt egy cuki állatkert, és megérintettem egy kígyót!!! Megfogadtam az út előtt, hogy én ha törik, ha szakad, kígyót fogok fogni. De amikor ott tekergett a pasi kezén, hááát jajj na inába szállt a bátorságom. De megböktem :)! És utána olyan csúnyán nézett, hogy inkább elfutottam. Ott is megnéztük a falut, ahol minden állati olcsó volt. Elmentünk a Csokiháznak nevezett csodába, ahol híres és olcsó (amúgy nem is volt olcsó) brazil csokikat árultak, és a kolumbiaiak legnagyobb hobbija, hogy átjárnak, hogy halálra vásárolják magukat csokiból. Mert amúgy a brazil csoki sokkal finomabb, mint a kolumbiai. Pesoval is lehetett fizetni, de 1 reál 1000 pesonak felelt meg, azt hiszem (ami nagyjából 100 forint). Vettem 1-2 csokit meg találtam Cachacát (az a brazil nádcukorlikőr izé, a Caipirinha alapanyaga, tudjátok), és basszus 300 forintért vettem egy kis üveggel, menő :)... Később kiültünk az Amazonas partjára egy óriási zöld kókuszdióval a kezünkben, és relaxáltunk kicsit, meg kókusztejet ittunk. Áááá de finom és édes, azonban frissítő volt. Ez volt az első, hogy ilyet ittam. Egyszer csak gomolyfelhők közeledtek, és láttuk, ahogy egy közeli szigetet beterít a köd és a zuhatag, úgyhogy kicsit tempóba rántottuk magunkat. De mivel amúgy is melegünk volt és gyorsan jött a zuhé, Kike kérdésére, hogy "fussunk, vagy úgyis mindegy?", egyértelműen a megázást választottuk. Mert hát itt az időjárás - akárcsak Bogotában, és nem véletlenül hívják esőerdőnek - kiszámíthatatlan (de szerencsénk volt, mert csak 1-2szer esett, akkor is rövid ideig). Elfuvaroztunk a kikötőbe, és beszálltunk egy lancha-ba (motorcsónakszerűség, aminek teteje is van), és átmentünk Peruba (Santa Rosa). Ott egy pöttömnyi falucskába értünk, ahol egy állati jó kis étteremben jól teletömtük magunkat a helyi specialitással, cevichével (tenger gyümölcsei tál). Egy ártatlan kis rákocskát trancsírozott szét nekünk Kike, és megnyammoltuk a mindenféle belsőségét, de finom volt. Amit nagyon gyűlölök, hogy itt minden kaját annyira túlcilantróznak (túlkoriandereznek, vagy mi a fene a cilantro magyarul...a lényeg, hogy egy kibírhatatlan fűszer, ami olyan erős, hogy megöli az ételek természetes ízét, és már ha megérzem a szagát, azóta teljesen kavarog a gyomrom). Ott nem volt sok időnk, mert el kellett mennünk a 2 messze ragadt társunkért, akik épp akkor érkeztek. De amúgy nagyon megszerettem ezt a motorcsónakos utazgatást, olyan kellemes, hogy mész, és közben a kezedet az Amazonasba lógatva szelitek a vizet :)...
Délután kajakozni mentünk volna, de a drága kajakos pasi korábban zárt, és délután fél 4-kor (!!!) már nem engedett be minket, szóval azt áttoltuk egy másik napra. Így maradt idő pihizni, és immár teljes csapatban végigjártuk még egyszer a környéket, és a hüllőrészlegbe is beengedtek minket ingyen :)... Jó is volt, mert voltak olyan állatok, akik előtte morcik voltak, és nem mutatták magukat (pl. a nagy krokodil), akkor viszont előjöttek, és mivel más idegenvezetőt kaptunk, más infokat is megtudtunk, valamint egy teknősketrecbe mi magunk is bemehettünk. Az indián közösségben már alapból ki-be járkáltunk, és még jobb viszonyba kerültünk a Panero-val. Pont volt ott egy spanyol pasi és egy belga csaj, akik turistáskodtak, úgyhogy együtt felkerekedtünk, és még több helyivel ismerkedtünk meg, és beszélgettünk. Ja, amit még nem írtam, hogy nyilván a területükön random kokacserjékbe botlasz, aminek olyan kis cuki sima, szép színű levelei vannak. Ráadásul a Panero épp "mambe"-t készített (majd mambeált, mambear az ige spanyolul, ami azt jelenti, hogy el is fogyasztotta), ami a kokalevélből előállított készítmény (na itt mennyit gondolkodtam, hogy milyen szavakat használjak, hogy ne gondoljatok a drogra!!!), amit minden rituálé és szertartás alatt, de hétköznapokon is előszeretettel fogyasztanak. A mambe egyik fele a kokalevél porráőrléséből származik (belerakják egy hosszúkás henger alakú faedénybe, ahol egy rúddal porrátörik - kb. olyan, mint mikor régen az asszonyok vajat köpültek), a másik fele pedig a kokalevét elégetéséből származó hamu. Ennek a két alapanyagnak az összekeveréséből nyerik végül a mambét. Mambeálni úgy kell, hogy egy kiskanállal az oldalsó kis pofazacsidba vagy a nyelved alá teszed a port (nem szabad csak simán a szájüreged közepébe rakni, mert a nyelvedre ragad, vagy a hirtelen pormennyiségtől fulladozol, és megszívtad, meg alapból sem szabad lenyelni). Utána el kell kezdeni fokozatosan nyálat adagolni hozzá, hogy benedvesedjen, és összeálljon egy masszává. Amint ez megvan, forgatod egy darabig, majd szépen fokozatosan lenyelheted. Tradíció szerint csak a férfiak mambeálhatnak, nőknek tilos, de hát na úgyis a Kikével voltunk, akit már kb. a közösség tagjának tartanak, meg hát turisták vagyunk, szóval kipróbálhattuk. Hmm, érdekes volt, az biztos, amúgy olyan fű íze volt, és csak az elején fura, hogy a por szétárad a szádban, de mikor már összegyúródik és "megeszed", nem vészes. Mi speciel oldalra raktuk a szánkban, és mondták, hogy ne lepődjünk meg, ha utána elzsibbad a szánk és az arcunknál az a rész, ahol volt. Mivelhogy a kokanövényt a jótékony hatásai miatt fogyasztják, ez az ellazult, érzéstelenítő érzés is vele jár. De a fő használati céljai a következők: erőt és energiát ad, megöli az éhségérzetet, jó az egészség megőrzésére (vitaminként funkcionál), és elmulasztja az álmosságot. Ergo Red Bull, reggeli, vitamin, kávé, minden. És ez miért is fontos? Mert a törzsi férfiak állati sokat dolgoznak az idők kezdete óta, szóval elkél nekik a jó fizikai kondíció. És amúgy tényleg kicsit erőre kaptunk utána. Itt jegyezném meg, hogy ennek az egésznek, hogy por és hasonlók, semmi köze a kokainhoz. Azt az indiánok is elítélik, sőt mondják, hogy hogy lehet ezt a növényt így elrontani. Igen, vannak hallucinogén növények is (a koka nem ilyen), de a természetes levelek, gyökerek, miegymás nem lesz ártalmas az egészségedre. Ami viszont droggá és káros hatásúvá teszi, a sok vegyi anyag, amit hozzákevernek. Ezek azok, amik olyan mértékűvé erősítik a hatásait (jó közérzet, ébrenlét/pörgés/energia, lazultság/zsibbadás), hogy az már túlmegy az egészséges határon. Végül is semmi sem káros, ha tudjuk, ha mértékkel fogyasztjuk, igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése