Körbenéztünk a faluban, láttuk a nagy készülődést, pakoltak, öltöztek, főztek. Mikor megérkeztünk, épp az egyik férfit festették, és ragasztottak tollakat a hátára. Megtudtuk, hogy a törzsfőnöknek nincs ínyére, ha fényképezik, és még nem volt olyan hangulatban, hogy beszélni lehessen vele (erről az estéről nincs is jóformán képem, mert hamar sötétedik, világítás alig van, és sajnos nem szabadott vakuzni sem). Leült a törzs férfijainak körébe, és zárkózottan beszélgettek. Közben mi az egyik szomszédnál megnéztük a nemrég született kis tapírt, aki olyan édes volt, hogy majd' elolvadtunk. Az a kis szürkés kékes szeme meg a görbe tapi-tapi orra áááá :)! Szóval elmondhatom magamról, hogy tapírt simogattam és dédelgettem (az állatkerti simi nem ugyanaz!)! Én nagyon elvoltam mindig, de valahogy a cserediákok (talán 1, max. 2 fő kivételével) elég visszafogottak voltak. Mivel akkor már nagyon jóban voltam a Paneroval, elvitt ide-oda, bemutatott embereknek, és kb. végig Mauricioval beszélgettem. Kiderült, hogy amúgy bogotai, és elég elismert médiaszakember volt (legalábbis a sztorijai erről árulkodnak), de egyszer csak idevetődött, és itt kezdett el fotózni, majd megismerte a szintén Bogotából idetelepült feleségét, és épp 1 hónapos volt a kisfiuk. Közben lespanoltam 1-2 kisgyerekkel (igen, én nem szeretem a kisgyerekeket, de ahogy már írtam, ők olyan igazi és nyugis kisgyerekek, nem olyan elfajzott, agresszív kis szörnyek, mint a fehér emberek). Épp fényképeztem, és odajöttek kíváncsiskodni, majd megmutattam nekik, hogy működik, és megengedtem, hogy ők maguk is készítsenek pár képet (a vadiúj kamerámmal, ááá nem féltettem ám), miközben beszélgettünk és egymást kérdezgettük, hogy mi hogy megy a másik országában (na ezt nevezem szó szerint vett interkulturális tanulásnak, mikor a dzsungel közepén kisgyerekeknek magyarázod, hogy te a világ egy nagyon messzi tájáról jöttél, ahol az emberek autóval járnak, ők meg mindenféle vadon termett gyümölcsöt hoznak neked és a nagypapáról (törzsfőnök) mesélnek, EPIC élmény). Sokszor a frászt hozták rám a falu öregjei, mivel itt hangos "Eyy"-jel köszöntik egymást, de úgy, hogy azt hiszed, Barca-Real meccsen vagy. Egyszer tényleg a szívbajt hozták rám, mikor beléptem a Malokába, és ordítva eyy-eltek, majdnem ugrottam egy nagyot, és félénken körbenézve vettem csak észre, hogy senki más nem lépett be, csak én, ergo engem üdvözöltek. Ezt megtiszteltetésnek vettem, mert a többi turistára rá se bagóztak, sőt furán néztek rájuk. (Volt pár ilyen pillanat amúgy, hogy úgy éreztem, nem néznek le, mint fehér ember és mint nő. De ezt másokkal tényleg nem csinálták, szóval menő lehetek vagy mifene.)
A későbbiekben több helyivel is szóba elegyedtem, és persze élveztem a táncelőadásokat. Egy aranyos kislány pedig behúzott a tömegbe, és megtanította a rendkívül bonyolult tradicionális tánc női lépéseit. Azért a kb. 5 perc után kicsit kimelegedtünk, mivel volt 1-2 nagyon ugrálós és gyors ütemű rész... Azért egy hmm negatív élmény is ért minket a csajokkal. Általában a norvég lány meg én voltunk a merészebbek és kérdezősködősek minden téren, mert hát minket minden érdekelt. És mondom, az uitoto-kkal már nagyjából jóban voltam, de odamentünk egy másik csoporthoz, mert láttuk, hogy épp egy nagyon szép hagyományos népviseleti darabot készítettek elő a performanszukhoz. Meg akartuk tudni, hogy miből van és hogyan és mire használják (mert annyira tetszett), mire a pasi tök ellenségesen csak annyit szólt, hogy ez nem eladó és hogy így meg úgy az ő kultúrájuk és értékük (utána magyarázkodtunk egy sort, hogy mi nem úgy értettük, mert tényleg nem, de a hapsi már válaszra sem méltatott minket, szóval elbaktattunk onnan). Szegényeket amúgy nem hibáztatom, mert ez arra enged következtetni (amit szintén kiveséztünk már), hogy mennyi buta és tipikus amcsi/európai - fehérember, egyre megy - látogató megy oda, és járatja le magát az alapból is hülye kérdéseivel (na én ezt próbáltam elkerülni), és hányan próbáltak már esetleg alkut ajánlani az indiánok személyes tárgyaiért. Szánalmas, nem csoda, hogy ezek után vagy ők is beállnak a sorba és elszemélytelenednek, vagy pedig még inkább foggal-körömmel védik a kultúrájukat és elzárkóznak.
Panero-val, Mauricioval és az új kis haverjaimmal, a 2 kisfiúval elmentünk a folyóhoz nézelődni. Pont előtte volt egy kis zuhé, de azért tetszett. A fiúk úszkáltak egy kicsit, Paneroék a táncukhoz kerestek még botokat, és közben hoztak nekünk az erdőből ananászt. Mikor beléptünk a faluba, láttam életemben először ananászültetvényt, és ott díszelegtek az óriási, érett ananászok. (Ja és nem, nem Kittike, az ananász nem fán terem, hanem bokron!!! Örök életre megtanultam...) Frissen szedett és machete-vel felvágott ananász az igazi. Repetáztunk is rendesen, összesen vagy hármat megettünk. Végig viccelődtünk a kissrácokkal, és már tényleg sokkal jobban lettünk mi ketten a betegek. Mire visszaértünk, jól beesteledett, de a táncok csak mentek és mentek. Paneroék is táncoltak, mi külföldiek meg egyre inkább fáradtunk. De bírtuk azért, bírtuk. Kikét alapból is meg kellett várnunk, mert épp aznap érkezett egy pár, akiket később hozott ki a buliba. Közben láttam, hogy az egyik közösség kormányzója - aki egy haláli fazon - épp valamit körbead ott a helyi népeknek, azok meg ott vigadnak. Ohh mondom, mi ez a cucc? Én is, én is. Észrevette, hogy nagyon nézem, és odajött hozzám (kicsit el is pirultam). Megkérdezte, hogy ki akarom-e próbálni, hát szerintetek? Szépen elmagyarázta, hogy mit kell csinálnom, és ismételten én voltam az első turista, akit "beavatnak" (haha). Ez egy indián "dohány" volt egy fa szívószálba belerakva (úgy emlékszel "rapel" volt a neve, de nem tudom, hogy jól emlékszem-e, mert alapból a rapel az, amikor kötélen leereszkedsz egy vízesésen... na mindegy). A főnök odatette az egyik végét az orromhoz, és mondta, hogy most ne lélegezzek. Ő addig jól belefújt, ergo felfújta a dohányt az orromba. Majd nekem első körben ki kellett egy kicsit prüszkölnöm, majd szabad volt belélegezni a maradékot. Ugyanez a folyamat a másik orrlyukamban is megismétlődött, és úgy maradtam. Eleinte kicsit bizarr volt, de érdekes tapasztalat. Ezt a dohányt is rituálisan használják, és állítólag jól ébren tart és energiát ad. Tény, hogy elég erős volt, de aki bírja az ilyet, túléli mindenfajta szenvedés nélkül. Vicces volt, hogy ennél a szeánsznál is engem dicsértek meg, míg a többiek prüszköltek, és folyt a könnyük. Már tényleg azt éreztem, hogy az erdő szelleme valamiért kitüntetett figyelemben részesít engem, mert már nagyon durván harmonizáltam a dzsungellel. A hatás sem maradhatott el: bár már mindenki dőlt a fáradtságtól, Kittike hiperszuper erőre kapott, és kb. ugrált, jókedvű volt, és nem volt benne biztos, hogy csak sima dohányt adtak neki... De tény, hogy nagyon tetszett. Már elég későre járt, és bár én maradni akartam, leszavaztak :(... Kb. hajnal 1 volt, de a mulatozás kb. 6-ig tart, és amúgy is észrevettem, hogy a cserekölkök kicsit puhányok voltak ilyen szempontból, és mindig bemondták az unalmast. Ezért sem a hosszú éjszakai túrát választottuk (a 3 órásat), hanem egy rövidített változatát. Ennek ellenére fantasztikus gyaloglásban volt részünk ismét a kb. 1 méteres fénycsóvánkkal. Az elején kicsit becsurrantasz, hogy hoppá most már élesben a semmi közepén vagyunk, éjjel van, kicsi a csapat, és biztos felfal valami vérszomjas ragadozó. Na ez úgy 2 percig gondolod, utána pedig beleveted magad az éjszakába, és megbízol a vezetődben, a sötétségben és a rossz látási viszonyok sem zavarnak, mert hasznosítod az előtte lévő napokban magadra szedett tudást. Követed az éjszaka rejtelmes hangjait, óvatosan lépsz, és egyszerűen élvezed, ahol vagy. Én mentem elöl - mint mindig, mert én mindig az épp aktuális túravezetővel akarok dumcsizni , aki kivételesen nem a Panero volt -, és a túra végén az indián hapsi megfogta a vállam, és azt mondta, hogy én egy igazi harcos vagyok ez után a nehéz nap után, és hogy ez a terep igazán nekem való hely (és hogy ismét menőzzek kicsit, elmondanám, hogy az összes vezetőnk és kísérőnk egyedül az én nevemet tudta a csoportból :P)... Ilyen motoros riksa-taxihoz hasonló járművel vittek vissza minket a szállásra, ahol a nekünk félretett vacsora várt. Utána a kölkök rögtön aludni mentek, én pedig Kikével és Mauricioval még legurítottam egy sört, jól zártuk ezt a napot is :)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése