Még mielőtt elkezdődött volna, gyorsan visszaröppentem Bogotába, és a szilvesztert a telken töltöttük a tesóimmal, unokatesóval és a haverjaikkal. Hangulatos kis buli kerekedett az estéből, és inkább volt beszélgetős-iszogatós, mint nagy ereszd-el-a-hajamat... Főzőcskéztünk, sütögettünk, király volt! Németül nem szabadott beszélni még kibeszélés céljából sem, mert kiderült, hogy a társaság nagy része a német kéttannyelvűbe járt, szóval jó volt előre tudni :D... Csináltunk "canelazo"-t (itteni verzió a forralt borra :D???), ami kolumbiai pálinka, panela (barnacukor?) és fahéjjal felforralt víz keveréke... nyammi!!! Degeszre ettük-ittuk magunkat, és ismét megszerettem egy gusztustalan dolgot (úgy tűnik, itt Kolumbiában sok dolog előtt hódolok be): a "morcilla"-t, amiért mindenki úgy odavan, ami nem más, mint a véres hurka... Tök finom, de mondjuk igaz, hogy itt máshogy készítik... Az újévi szokások is előkerültek: a Spanyolországban hagyomány 12 szőlőszem megevése (ami hát úgy félig-meddig sikerült, mivel összesen volt kb. 12 szőlőszemünk 10 embernek... én speciel 1-et ettem :D). Aztán mondták, hogy ha sokat akarsz utazni, meg kell kerülnöd a házat/háztömböt egy hátizsákkal/bőrönddel. És van egy olyan, hogy írd fel egy papírra az összes olyan rossz dolgot, amit el akarsz felejteni az óévből, és írd fel az összes olyan jó dolgot, amit el akarsz érni az új évben (na ezt megcsináltam), és égesd el a papírt... Másnap korán a társaság fele elment, de mi kb. 6-7-en maradtuk, és élveztük a hegyi levegőt és a napsütést így az év 1. napján, csak este mentünk haza :)!
Az év elejét tényleg sikerült fenomenálisan eltölteni. Épp az ünnepekre Kolumbiába látogatott egy mexikói barátom, aki a Corvinuson volt cserediák, mert élnek itt rokonai, szóval fogtuk magunkat, és összefutottunk itt a városban. Beszéltük, hogy annyira hihetetlen, hogy ő mexikói, én magyar, és most hirtelen itt Kolumbia ááááá :)! Aztán január elejének csúcspontja, hogy hazajött az egyik régi AFS-es "gyerekem", aki Angliában élt egy darabig, de hazajött! 4 évet kellett várnunk arra, hogy újra lássuk egymást, de totál megérte, atyaéééég :)! Anno, mikor önkéntes lettem, és megkaptam az első gyerekeimet, még álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ez megtörténhet velem... De lám, lám újabb bizonyíték, hogy semmi sem lehetetlen :)! Leírhatatlan volt az újratalálkozás pillanata, egész estés beszélgetés, nosztalgia és örömkönnyek :)!!! Éééés ő lett a 2. angyalom, ez most ilyen oda-vissza dolog lett, én voltam az övé, most ő az enyém! Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy az évek alatt esetleg eltávolodtunk és nem leszünk egy hullámhosszon, de NEM, ugyanolyan, mintha tegnap lett volna, hogy Fehérváron voltunk... Az elkövetkező napokat családi körben töltöttük, mivel öcsit kellett készíteni meg búcsúztatni az argentin útjára, aztán reptér... A nagy bús könnyek közt valami mégis felvillanyozott: ültünk hajnal 3-kor az El Dorado-n a famíliával a Juan Valdez-ben, mikor bambultam előre, és pont velem szemben egy könyvesbolt kirakata. Néztem anélkül, hogy láttam volna, meg sem akadt a szemem Márai Sándor nevén, hát számomra olyan természetesnek hat... Csakhogy leesett úgy 2 perc múlva, hogy bázzz én most Bogotában vagyok egy reptéren, szóval mekkora epic már, hogy itt is árulnak Márai-könyveket!!! Közelebb mentem, és ott virított 2 kötete a kirakatban, jujj de mosolyt csalt az arcomra (azóta láttam rendes könyvesboltban és 7000 forintnyi pesoba kerül!)...
Tesóm elutazása után újra munkába álltam, mert hát a végtelenségig nem lehet vakáció. Moziztunk, filmeket néztünk, tartottunk egy Chanel-napot: ajánlanám mindenkinek az Audrey Tautou-féle "Coco before Chanel" és a másik "Chanel & Stravinsky" című filmet is... Egy nyugis beszélgetős estének induló napon belekeveredtünk egy óriási buliforgatagba is, majd ismét eltöltöttünk egy hétvégét a telken, ahol kirándultunk egy közeli faluba, és kajáltunk egy irtószép thai étteremben... Ezen a napon elképzelhető, hogy egy régi venezuelai cserediákunkat láttam (mesélték, hogy itt lakik, szóval simán benne van a pakliban), de mire felfogtam, hogy ki lehet ő, eltűnt :(... Majd utánajárok!
Kaptam levelet Magyarországról, bár mondtam mindenkinek, hogy ne küldjenek! Mégis volt egy drága barátom, aki ragaszkodott hozzá, és elkérte a címem... Már nem is tudjuk, mikor küldte el, de csak nem akart megérkezni, már teljes reményvesztettségben voltam, hogy úgysem kapom meg. Egy reggel a portás átadott egy levelet (azt hittem, a családomnak jött), és akkor láttam! Jajj, olyan aranyosak vagytok, még egyszer köszönöm, vidám napom volt! Az amazonasi barátommal is találkoztunk, hogy bontsuk egy kicsit a rendet, mert ismét Bogotában volt, és akármennyire nem hittem volna, még több, mint 2 hónap után is tartjuk a kapcsolatot...
Aztán kaptam megint egy adag nyugalmat és szabadságot, mert a család elment a telekre, de nekem mindenfélém volt, és inkább itthon maradtam (meg amúgy is néha a frász kiver a telekkel kapcsolatban, de ez hosszú és buta sztori). Tényleg, nehogy azt higgyétek, hogy utálom a fogadócsaládom, mert tökre nem, csak néha kiveszem az "egyedüllét-szabit", és tartottam egy "yuppi, enyém a ház"-napot :)! Megismertem egy német csajt is, aki itt önkénteskedik, és mesélte, hogy van egy kolumbiai lány, aki az ő szervezetéből való, és Magyarországon élt. Rögtön írtam is neki, kedvesnek tűnik, szóval majd magyarkodunk itt rendesen. Meg amúgy a perui barátom is ismeri Magyarország által...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése