Végre volt időnk "sokat" aludni, mivel bizonyos logisztikai megoldások és egyéb nehézségek miatt épp nem volt dolgunk. Na nem kell ám a délig alvásra gondolni, kb. 9-ig szundizhattunk. Utána sikeresen el tudtuk érni a másik szállásunk vezetőjét, ahová 2 napra mentünk. Másik úti célunk Puerto Nariño volt, amitől a turisták, akik már voltak ott, egyszerűen el vannak ájulva, és az antropológus srác is mondta, hogy semmiképp se hagyjuk ki... Ez a falucska olyan 2 órányira fekszik Leticiától übergyors motorcsónakkal. Mivel ezek napi kb. 3-szor járnak, szívás, ha lekésed az utolsót. Szerencsére ez velünk nem történt meg, és miután kicsengettük a kb. 3000 forintnak megfelelő menetjegyet (csak oda!), nekivágtunk. Az egész társaság aludt, de én olyan izgatott voltam, hogy végig az Amazonast meg a partján fekvő mindenféle érdekes dolgot kukkoltam, és úgy lógott ki a fejem, mint a nyálas blökiknek a kocsiablakban! A kikötőben felvettek minket, és kiscsónakkal a Frayle (házigazdánk) farmjához vettük az irányt. Sokat hallottunk a Fray-ról, mert ódákat zengenek róla. Ő egy idős, de annál aktívabb bácsika, aki olyan szuper dolgokat csinál, hogy csak na. Tanító a helyi indián iskolában (ami amúgy a telke mellett van), és olyan irtószép farmot még életemben nem láttam. Van egy kis csónakoknak való kikötője a folyó partján, onnan már látod a szép pázsittal, virágokkal, fákkal, mindenféle zöldséggel és gyümölccsel betelepített dombot, amit ha a lépcsőkön megmászol, már eléd is terül a szuper látvány, ahogy megpillantod a kis "cabaña"-kat (házikók), a még több lélegzetelállító növényt, és a pihenésre és laza estékre kialakított teraszt, ahol 3 függőágy csak arra vár, hogy belehuppanj és semmittéve élvezd a dzsungel hangjait és a szép "nyári" estéket. A domb tetejéről eléd tárul az Amazonas kanyargó víztömege, és belátod az erdő egy jó méretes részét is. A Fray itt tényleg helyi hírességnek számít, mert sokat tesz a természetvédelemért, az őslakosokért, és maga a farm büszkélkedik egy saját kilátótoronnyal, ahonnan aztán mindent látsz (amúgy a faluban is van egy torony, ahová a turisták belépődíj ellenében felmehetnek, na de b*tch, please), és amit a legvégére hagytam: a "háziállatai", akikért mindenki odavan. Igen, mi is :)! Vannak kutyái, tökre cukik, ha épp nem veszekednek. Na meg mindenféle állatka, ami bármelyik háztartásban megtalálható, mint 3 ara papagáj, krokodilok és 3 kismajom... Végül is nem nagy cucc, nekem is van otthon :D! Áááá imádtuk őket. Főleg a 3 kismajmot, én személy szerint! Olyan hihetetlen, hogy csak úgy szabadon mászkálnak (szintén király, hogy nem állatkert feeling), napközben kóborolnak egyet a dzsungelben, de úgyis tudják, hogy itt ingyér van a kaja, nem nekik kell megszerezni, szóval kényelmesen eléldegélnek :)! Velük állati sokat játszottam, etettem őket mangóval, és kb. a legcukibb amazonasi perceket nyújtották... Az egyik papagájjal pózoltunk kicsit, de nem túlzottan csípett minket (mondták, hogy valamiért rossz kedve van), és meg is harapott vagy kétszer a gonosz lélek... A nagy pislogás után lesétáltunk a faluba az idegenvezetőnkkel (nagy bánatomra a Fray - akinek ez csak becenév és fogalmam sincs, hogy hívják - nagyon elfoglalt volt ezekben a napokban, úgyhogy nem vele mentünk).
Minden úgy volt itt, ahogy a sztorikban hallottuk: annyira kicsi a falu, hogy nincsenek utcák, a házak szanaszéjjel, ahová épp kedvük volt őket megépíteni. A szegénység sajnos nagyon nagy, de a turizmusból, az erdő- és folyóadta dolgokból azért megélnek. Ami vicces volt, hogy már ugye annyira november vége felé jártunk, hogy az emberek már jócskán karácsonyi dekorációval dobták fel házaikat, ami annyira furcsa volt nekünk, hogy a 40 fokban, pálmafák közt a dzsungelben karácsonyi égőkbe botlasz!!! Megnéztük a helyi sulit, beszélgettünk, majd a végén elvittek minket vacsorázni egy kis vendéglőbe, ahol helyi specialitást (mi mást, mint halat???) ettünk, és meg kell mondjam, életem legízletesebb halát ettem :)... Utána következett egy kis rész, amiről hopsz elfelejtettek beszámolni nekünk. Ja hogy esténként majdnem mindig elmegy az áram. Szerencsére már pont befejeztük a vacsorát, és bumm! Murphy, hogy pont nem vittem zseblámpát (mert amúgy minek???), és hát botorkáltunk rendesen a vak sötétben. Miután hazaértünk, hagytak is minket, mivel nagyon korán kellett kelnünk. Viszont az idő rövidsége miatt (tudtuk, hogy másnap már nem lesz időnk a farmon) lazultunk egyet a függőágyas teraszon :)! A kedvenc kis makim meg is látogatott (a majmok is valahogy engem szerettek, nem tudom, miért... jajjj most a gonoszak azt gondolnak, amit akarnak :P), és nem volt hajlandó leszállni rólam, szóval játszottunk. Amúgy olyan puhák, és olyan kis bébik, totál akarok egyet! Ami már kevésbé tetszett, hogy talált magának egy óriási csótányt (Amazonas-méret), és azt így rajtam fogyasztotta el, miközben én a függőágyban hesszeltem. Nagyon édi volt, a mellkasomon ült, és a nyakamhoz bújva majszolta a kis rágcsáját, és közben a neki nem ízlő részeket (csótányláb, csótányfej), aranyosan nekem ajándékozta... Hát köszönöm, mindenki máshogy mutatja ki, hogy szeret! Lefekvéshez közeledvén elfoglaltuk a házikókat, és mivel max. 4 ágyasak voltak, mikor mi 5-en voltunk, én egyedül elfoglaltam egy házat. (A többiek még maradtak beszélgetni, és őszintén szólva 2 cserediák az agyamra ment, örültem a nyugalomnak.) Egy ház a farm hátsó részén csak nekem! Franciaágyban aludtam jó kis ventilátorral, és még külön függőágy is be volt szerelve, amiben relaxáltam kicsit, mielőtt elmentem volna aludni.
Másnap ugye korán kelés (kb. hajnal 4-kor!), hogy időben kiérjünk a folyóra. Úgy keltünk, hogy megint elment a villany, szóval megszívtuk, és sötétben tapogatóztunk. Én mondjuk este megfürödtem (alapból is napi többször elkélt a tisztálkodás és felfrissülés), szóval nem volt annyira gáz. Fray egy kosárba kikészített nekünk mindenféle finomságot meg kávét reggelire, és indultunk is ki a vízre. Elcsónakáztunk egy darabon, majd kikötöttünk a Tarapoto tónál, és bementünk a dzsungelbe sétálni, ahol láttunk egy kb. 500 éves fát, ami óriási volt: a törzse alul lehetett vagy 15 m2-nyi, wooow! Ja, aztán reggeliztünk papayát meg vagy 5 kiló ananászt (mint mindig :D), és elindultunk megnézni a rózsaszín delfineket, akik tényleg léteznek, ez itt e helyi szenzáció, és az egyetlen hely a Földön, ahol élnek (aki nem hiszi, járjon utána :P)!!! Nagyon gyönyörűek, bár nem hagyják magukat lefényképezni, mert nagyon gyorsak, de a lényeg, hogy mi láttuk őket. Olyan aranyosan játszottak egymással, és bár annyira közel nem jöttek (mert mégsem flipperek vagy betanított cirkuszi delfinek), egy életre szóló élmény volt látni őket!!! Később a fiúk úsztak egy jót, mert szabad, de szigorúan csak akkor, ha nincs rajtad semmilyen seb vagy hasonlók, mert a piranyák gonoszak és megérzik :D... Ja és azt beszélik, hogy van egy kis féreg állatka, ami észrevétlenül belemászik valami testnyílásodba, szaporodik, és belülről felzabál. De állítólag ez már nem nagyon van, ezen a szakaszon legalábbis biztosan nem... Haha, ki tudja, majd a fiúk nyilatkoznak... Ha már szóba jöttek a piranyák, elmentünk piranyát horgászni is :)! Semmi nagy előkészület vagy professzionális cucc: egy darab bot meg egy darab damil a végén csalival és kész! Nekem nagyon tetszett ez a program, jól elvoltam vele... A fiúk egy idő után kapkodtak rendesen, fogtak vagy 5-6 halat, míg én "csak" 3-at. Bár büszke voltam magamra, mert a 3 lány közül csak nekem sikerült fogni valamit, meg a nyomi halak amúgy is tök okosak. Ott ülünk fél órája, semmi. Életem első horgászása volt ez. Erre megkérdi a pasi, hogy van-e még csalink. Megnézzük, és látjuk, hogy lezabálták róla. Na basszus! Csalicsere, vársz. Folyamatosan csekkolni kellett, van-e még a horgon hal, mert néha nem is érzed a damil rángatózását (mert nem is rángatózik), egyszerűen körbeharapdálják a kis szemetek! Felháborító! És egyébként egy közepes méretű piranyát meg 2 szardíniát fogtam, és időközben elvesztettem 2 nagy piranyát (egy pirosat meg egy sárgásat), de a pasi csak nézett, mikor meglátta a hatalmas vöröset, ami a horgomra akadt! Jött is segíteni, mert hát egyedül nem ment volna, de kiszabadult :(...
Szépen visszahajókáztunk a farmra a cuccainkért, majd egy kis vásárolgatás a faluban (voltak ugyanolyan jó minőségű kézműves dolgok, mint Leticiában, csak feleannyiért, hát nyilván felvásároltam a boltot!), és 2 óra motorcsónakozás visszafelé.
Délután megérkeztünk az eredeti szállásra, ahol Kike már az előre megbeszélt programmal várt minket. Szusszantunk egyet, majd mentünk az indiánokhoz egy barátságos focimeccsre a gyerekekkel. Vettünk a helyi közösség iskolájának pár darab labdát, valamint kaptak néhány a csereszervezetünket reklámozó baseball sapkát is. Ezt ünnepélyesen átnyújtottuk, majd körbevezettek minket az iskolában, és lezajlott a focimeccs is... Később még benézett Mauricio, és megismertük a feleségét és a babájukat... Aztán elmentünk még gyorsan sötétedés előtt íjászkodni. (Hát tényleg este 6-kor a semmiből, zsupsz koromsötét lesz, és a dzsungelben ezért nem lehet már semmit csinálni, de ezért is kell ugye reggel 6-kor kelni...) Bemutattak a helyi íjászcsapat vezetőjének, aki ráadásul most tavasszal itt Bogotában fogja magát megmérettetni az országos bajnokságon, mert hogy ilyen jók. Hát én őszintén szólva másra számítottam, nem azért, mert félnék az íjászkodástól, hanem mikor megpillantottam az íjat, nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. Nálam az íj definíciója pöppet eltér, ugyanis nálunk fából van és állati nehéz (nem csak súlyra, de kifeszíteni a húrt is), itt pedig kb. műanyagból (???), vagy tudjátok, pont úgy, mint a partvis nyele (azt végképp nem tudom, hogy miből csinálják, de ha nem is találtam el az anyagát, a súlya akkor is pont olyan volt)... Mindegy, majd láttok képet, mert az alakja is olyan fura volt, ergo számomra ez tényleg nem egy rendes íj volt (íjászatban sem vagyok szakértő, de volt már szerencsém asszem 3-szor kipróbálni)... Pasi megmutat, már mondanom sem kell, Kittike jelentkezik, mint vállalkozó kedvű önkéntes :)! Hát basszus megfogtam, tollpihe súlyú, és még annyira célozni/fókuszálni sem kell vele, mint a magyarral... Éééés lő! 3 nyílból 1 középre, 2 még szépen körön belül... Többiek! Milyen többiek??? Hahha, közülünk még a fiúk is bénáztak, nemhogy a lányok :D! Kike és Mauricio nagyjából el-eltalálták a táblát... A végén én kértem 2. kört, na jó, abból egy elrepült messzeföldre, de a másik kettő közel talált a közepéhez :)! (Elnézést az újbóli önfényezésért, de hát ezért szerettek :P...) Olyan "hey de nagy ősmagyar vagyok, Árpád atyánk büszke lenne rám" típusú érzések kaptak el, mert na tényleg, lehet, hogy ez mégiscsak a vérünkben van :D?
F.Y.I.: ezt most kicsit gyengélkedve írom, ha túl sok az idiótaság, egyszerűen küldjetek egy nagy pofontot :P...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése