Csipegetek nektek random infokat, aztán jönnek a nagy tervek. Mivel most nagy munkálkodásban meg szervezkedésben vagyok, kicsit visszavettem a tempóból, hogy jusson időm mindent időben elrendezni és megtervezni. Ja meg tartottam egy féléves ön- és évértékelőt, amolyan középidős orientációt magamnak - mint jóféle cserediák és tapasztalt önkéntes -, hogy tudjam, hányadán is állok a dolgokkal. Főképp, hogy na belém költözött kicsit a pánik, hogy "úristen, mindjárt megyek haza, és még mennyi minden hiányzik"... De most már béke és relax van :)!
Szóval random infok: egyik barátom mesélte, hogy az egyetemén volt egy magyar srác, aki asszisztensként dolgozott az egyik nyelvészeti, meg talán az angol órájukon (a suli tőlünk 1 percre van gyalog!!!). Rákerestem facebook-on, és kiderült, hogy egy gimibe jártunk, és én még emlékszem is rá félig-meddig... Mekkora egybeesés már!!! Majd dobok neki egy e-mailt... Jópárszor betévedtünk az általunk igen közkedvelt bárba, ahol immár két AFS-önkéntes társtulaj, és mivel 1 hét különbséggel van a szülinapjuk, képzelhetitek, na meg hát a sok program, amit szerveznünk kell a körzetben, valahol össze kell gyűlni, és megvitatni a fontos dolgokat ;)! Közben megtartottuk a frissen visszatérteknek a hazatérő orientációt, ami - mint mindig - bővelkedett érdekességekben és mind vicces úgy szomorú sztorikban is. Összességében sikeresen zártuk a programot. Moziban is voltam, ajánlom mindenkinek a "The Help" című filmet, én szerencsésen majdhogynem végigbőgtem az egészet. Tanulságos, főleg AFS-es és nemzetközi szemmel. Meg ha tehetitek - vagy tudtok spanyolul - a "La Cara Oculta" című filmet, ami nem tudom, hogy létezik-e más nyelven, vagy hogy külföldön mennyire ismerik. Aztán anyukámnak volt szülinapja, szóval még a nagy rokondömping előtti nap megleptem egy jó kis gulyáslevessel, ha már úgy is tökélyre fejlesztettem így a 2. alkalomra ;)... Tökre örült neki, meg az ajándékként átnyújtott magyar kézzel festett fababának is, ami azóta itt díszeleg a nappaliban. (Annyira állat, már 3 ajándékomat kirakták: először az Amazonastól hozott indián maszkot és fűzött lógós izé díszt, aztán a bekeretezett házi áldást, és most a babát! Háááhhh, leköröztem az előző cserediákjukat :P...) Másnap persze rokonáradat, kis ihaj-csuhaj :D... Utána a drágaság nagypapának volt szülinapja, ahová nem tudtam elmenni, mert lebetegedtem, pedig biztos jó volt :(! Hétvége gondolkodós, zenélős, pihengetős, szervezős elegy lett... Akkor jöjjenek is a nagy prodzsektek :D...
Először is a főnöknek ilyen-olyan konferenciái meg találkozói vannak külföldön vagy városon kívül, szóval hű nehéz összeegyeztetni mindent az én dolgaimmal... Meg kell szerveznem egy orientációs hétvégét az itt lévő cserediákoknak, amihez bár elvileg kaptam partnert, tudom, hogy ő magasról tenni fog az egészre, meg amúgy is én tök májer vagyok, megy az egyedül is! De ááá mennyi mindent ki kell találni hozzá...
Aztán jött az, hogy lejár a 180 napom, és el kell hagynom az országot egy időre, csak úgy jöhetek vissza, hogy újrakezdjék a napszámlálást... Hűha, brainstorming! Hogyha már el kell menni, mindnyájan úgy gondoltuk, hogy akkor ne csak kilépjek meg belépjek, mert annak nincs értelme, mivel Bogotá - mint Madrid - nagyjából középen van, és pöppet óriási ország (haha főnökkel poénból kiszámoltuk, 22-szer fér el Magyarország Kolumbia területén :D), az összes határ rohadt messze van, így is, úgy is repülni kéne, akkor használjam már ki és utazzak. Nyilván első gondolatom: Machu Picchu! De nem, legalábbis most nem... Kiderült, hogy azokban a napokban, mikor lejár a tartózkodásim, van egy ilyen expo-találkozó izé Pasto-ban, ami tök közel van az ecuadori határhoz, és simán át tudnék menni. De hoppá, láttuk, hogy pont aznap kezdődik, mikor nekem már kint kéne lennem. Mit is csináljunk? Gondoltuk, kérünk egy kis szívességet a DAS-tól, adjanak már légyszi légyszi 1-2 napot. Mondanom sem kell, a gonosz információs néni ablakához kerültem megint, aki a főnökhöz irányított, hogy kérjem meg, és ő eldönti, hogy ad-e. Nagy nehezen végre megérkezett a főnök valami konferenciáról (azt hittem beleőszülök), és tökre rendes volt, mondta, hogy majd néhány nappal előtte menjek a DAS-ba, és mindennemű gond nélkül adnak 5 napot (ez a max., és még fizetni sem kell)... Nagy spanci lett a DAS-főnök! Szóval örömködés van :)... Felvettem a kapcsolatot az egyetlen pasto-i kontaktommal, Sofival, akinek én voltam az angyala még anno Fehérváron (jó tudom, sok kölköm volt már :P). Hát tudtam, hogy Argentínában tanul, gondoltam hátha segít majd a családja vagy valaki. Kiderült, hogy még épp itt van, mert állati hosszú a vakációjuk, szóval rögtön mondta is, hogy náluk fogok lakni, és kész! Háhhh menő!
Utána Ecuador már keményebb diónak tűnt... De nem :P! Megkerestem a szintén egyetlen Quitoban élő ismerősöm, akivel még a csereévem alatt ismerkedtem meg, mert egy évben voltunk cserediákok Németországban. Ő is állati kedvesen felajánlotta, hogy segít, és pár perccel utána már örömködve mondta, hogy náluk maradhatok abban a pár napban. Aztán pont tegnap jött meg Guayaquil-ből is a kontakt, hogy mehetek, mert ott meg az egyik ecuadori ismerősünk - aki Magyarországon él - unokaöccse befogad (kiderült, hogy ő is élt hazánkban), és pont most, mikor én megyek, egy magyar haverja kint lesz nála látogatóban, szóval majd együtt utazgatunk meg bóklászunk a környéken :)... (És ez a rész több szempontból is egyedi és különleges lesz, de még nem árulok el mindent, egyenlőre jussak el odáig...) Hát na, ergo úgy néz ki, hogy megfogtam az Isten lábát, és tegnap már le is lettek foglalva a repjegyeim (és egy részét a cég fizeti, merthogy részt veszek azon a találkozó micsodán :D)!!!
A másik nagy attrakció a húsvéti szünetes álomnyaralásunk megtervezése :)! Hát mivel elsőre hadakozott a kis Kááárib-tenger, muszáj volt beizzítani a dolgokat, és már nem menekülhet!!! Véletlenül beszéltük a német barátnőimmel, hogy hát a húsvéti hosszú szünetet ki kéne használni valami jó kis kiruccanásra, hát meglett, megyünk a tengerpartra! Ez most még elég bébi stádiumban van, de szerencsére a kezdetleges nehézségek után (komolyan kezdem azt gondolni, hogy a tengerpart gyűlöl, és nem akarja, hogy oda menjek...) végre kedden lefoglaltuk a repjegyünket oda is :)!!!! Már semmi sem állhat az utamba :P! Épp a szállásokat és programokat keressük-kutatjuk, de már szépen minden be van lőve, úgyhogy jéééjjjj :D!
Az utolsó egyenlőre örömködősnek tűnő hírem pedig óriási lehet. Mivel még nem biztos, nem akarok nagyon belemenni a csalódás elkerülése végett sem (nem miattatok, magam miatt :P), de itt még nem nagyon mondhatom el az embereknek, és nem bírom ki, muszáj leírnom! A lényeg: ugye emlékeztek még a Kikére az Amazonastól? Szóval ismét a jóban levésünkre hivatkozva ugrándozok. Pont egy számlaügyet intéztünk még az ottlétünkről a könyveléshez, mikor megkérdezte, hogy tényleg komolyan érdekel-e, hogy visszamenjek hosszabb időre részt venni a farm meg a túrák ügyeiben (nem tudom, ezt említettem-e korábban, hogy rákérdeztem a vége felé, milyen úton-módon tudnék visszamenni). Hát persze! Csak mert épp rám gondolt, és felajánlotta, hogy menjek vissza neki dolgozni :)!!!! Úristen, még mindig kiugrom a bőrömből, ha erre gondolok, főleg, hogy pont azutáni nap kért meg, miután befejeztem az Amazonas-bejegyzéseket, és időközben 1-2 könnycseppet is elmorzsoltam, mert basszus tényleg annyira hiányzik néha, hogy megőrülök! Arra jutottunk, hogy mivel mindketten most baromi elfoglaltak vagyunk mindenféle dologgal, hónap végén vagy 1 hónap múlva elküld nekem egy részletes tájékoztatót és összefoglalót, hogy mibe is fog bele, hogyan képzeli el a projektet, ad nekem időt gondolkodni, és utána visszatérünk a tárgyra... Bár még nem tudom, mit hoz a jövő és hogy fogok dönteni, de személyes megtiszteltetésnek vettem a szavait :)...
Hát ja, most ennyi... Jesszus, jócskán naplószerűvé váltunk, de remélem nem zavar senkit :)! Sok dolog fordul meg nap mint nap a fejemben, ez az érzelmi részes dolog nagyon felerősödött... És gondolom sokan kitalálták már: nem, nem akarok hazamenni. Muszáj lesz, de valahogy nem... Ezt senki ne vegye sértésnek, baromira tudtok hiányozni, de baromira megtaláltam életem azt a hiányzó darabkáját, amire oly régóta vágytam (akik már évek óta hallgatták a Latin-Amerika dumám, tudják, miről csacsogok)... És valahogy végre ott vagyok, ahová a szívem húz, és ahová tartozom! Inkább nem is gondolkozom, kiélvezek minden egyes pillanatocskát, keseregni meg akkor fogok, ha már vén leszek ;)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése